Néhány éve azt kérdezte tőlem egyik ismerősöm, hogy ugyan már, miért zavar engem egy esetleges verespataki ökológiai katasztrófa gondolata, amikor az jó távol esik otthonomtól, Brassótól? Akkor mennyire esnek távol tőlünk a lángokban álló dél-amerikai esőerdők és az a környezeti katasztrófa, amely immár a napi hírekben is szerepel?  Soós Réka közgazdásszal, a Green Partners környezetvédelmi tanácsadó cég ügyvezetőjével és társtulajdonosával a környezetvédelemnek ezekről a globális kihívásairól beszélgettünk. De szót ejtettünk a hazai körülményekről és arról is, hogy miért nem Greta Thunberg svéd tini lánynak kell a világ ilyen tekintetű megváltásával foglalkoznia?

Kezdjük mindjárt a velejével: hogyan lehet elmagyarázni a legszemléletesebben a dél-amerikai kontinensen, Amazóniában pusztító erdőtűznek a mi életünkre gyakorolt közvetlen hatását?

Ezek a környezetvédelmi problémák, szennyezések nyilvánvalóan globális hatásúak. A globális felmelegedésnek és az ehhez kapcsolódó problémáknak a lényege az, hogy képesek hatást gyakorolni az emberekre, a környezetre akár több ezer kilométerre is a szennyezés helyétől. Sokan küzdenek ezek ellen a hatások ellen, rengeteg kampány zajlik jelenleg. Ezek közül talán a legismertebb az óceánokat szennyező műanyaghulladék elleni fellépés. Ez most egy nagyon felkapott téma, nyomatékosan jelen van a közösségi médiában, de általában mindenféle kommunikációs csatorna segít az embereknek ráébredni arra, hogy gond van.

A jó kommunikációs kampányok jelentette segítség mellett azonban arra is kell gondolnunk, hogy ez egy morális, etikai probléma is egyben. Mert ha mélyebben magunkba nézünk, megfigyeljük azt, hogy mi egyénenként hogyan élünk, eszünk, hogyan vásárolunk és termelünk, és hogy ez nagyon összefügg egyfajta erkölcsi szabályrendszerrel, amelyet mindenkinek magának kellene követnie. Ez egy fontos dolog, amit tényleg megtehetünk. Nyilván, van egy jogszabályi keret is és még sok más eszköz, ami segít ebben, és én azt látom, hogy mi egyénenként, de a politikusok is egyre inkább összpontosítanak a környezetvédelmi problémákra.

Tulajdonképpen nincs is más lehetőségünk, hiszen most már Európában is annyira érezhető a hatalmas hőség, hogy az emberek egyre inkább kezdenek világosan látni. Ugyanez igaz Dél-Amerikára is, ahol szintén nagyon érezhető az erődtüzek okozta szennyeződés, látható az a korom, ami az égés folytán a levegőbe került, így egyre nagyobb tömegekben tudatosul ott is, hogy a probléma tényleg létezik.

A hírek szerint Brazíliában tulajdonképpen tudatos gyújtogatás zajlik, mert legelőket és szójatermesztésre alkalmas termőföldet akarnak nyerni azok, akik az esőerdők megsemmisítésére vetemedtek. Hogyan válhatott ez egyáltalán opcióvá és milyen szintű fellépésre lenne szükség ahhoz, hogy ezt, az innen nézve is felháborító tervet le lehessen állítani? Friss hír erről az, hogy a G7-es csúcs által felajánlott anyagi segítséget elutasította a brazil elnök egy nagyon buta, nevetséges érvvel, miszerint ez Brazília belügye…

Sajnos a világ több pontján, így Brazíliában is olyan politikai változások voltak, és olyan vezetők kerültek pozícióba – mert Jair Bolsonaro mellett ott van ugye Donald Trump is –, akik radikálisan kapitalisták és környezetvédelem ellenesek. Brazília az elmúlt évtizedekben globálisan nagyon pozitív szerepet játszott a klímaváltozás szempontjából, most megfordult a kocka, és ez azért van, mert politikai szinten változott a helyzet. A mostani elnöknek igazából nincs is akkora támogatottsága az emberek körében, a maffia került tulajdonképpen hatalomra Brazíliában.

Nyilván, Bolsonaro nem azért került hatalomra, mert környezetvédelem-ellenes, azonban az általa képviselt extrém kapitalizmusban, amelyben csak az egyén meggazdagodása a fontos, benne van az is, hogy a környezet védelme nem számít, nincsenek szabályok arra, hogy az emberek mennyire lehetnek kapzsiak és használhatnak ki mindent annak érdekében, hogy egyre többet termeljenek és fogyasszanak.

De ugyanez igaz Donald Trumpra is. Az ő adminisztrációjának első intézkedései között volt az, hogy a környezetvédelmi ügynökség élére azt a Scott Pruittot helyezte, aki a passzív energiák kiaknázásának szakértője, ezt követően pedig az USA kilépett a nemzetközi környezetvédelmi egyezményekből. Úgyhogy elmondható, hogy sajnos van egy ilyen tendencia.

Hát mindezt nem lehet észre nem venni. A forrongó, lángoló helyek közül legalább kettőben a politikai vezetés igencsak kedvez az ökológiai katasztrófa elmélyülésének: hiszen Bolsonaro brazil elnök mellett, aki minimalizálni próbálja a probléma méreteit és inkább az ország megítéléséért aggódik, ott van Putyin orosz elnök is, aki mostanáig sem hirdetett országos szintű szükségállapotot a szibériai erődtüzek miatt, holott a válságos helyzet továbbra is fennáll. Milyen hatásai vannak a fontos vezetők nyílt szabotázsának a globális klímavédelemre?

Negatív és destruktív hatása van egészen pontosan, és ezt tapasztalhatjuk nap mint nap. Mert mindamellett, ami Szibériában és Amazóniában történik, ott van az is, ami nálunk történik. Amire mindig számíthatunk viszont, az az, hogy ilyen téren csak az igazság fog stabil lábon állni bárhol a világon: a természet továbbra is meg fogja mutatni nekünk azt, hogy amennyiben ignoráljuk és semmibe vesszük azt, milyen fontos funkciói vannak, akkor vége lehet a világnak.

Persze ez egy eléggé katasztrófa-centrikus nézet, de tényleg minden azon múlik, hogy a természet ad-e nekünk további jelzéseket, lesz-e még időnk visszafordítani ezeket a folyamatokat? Én bízom abban, hogy igen, de azért azt is látnunk kell, hogy katasztrófát vizionáló világképből több van, amik arra épülnek, hogy ezek a folyamatok vissza nem fordíthatók és hovatovább azok lesznek, ha most nem teszünk valamit. Én azt gondolom, hogy nyilván lesz biodiverzitás veszteség, lesznek változások a természetben amiatt, hogy mi most éppen nem teszünk semmit. És senki nem tudhatja például azt sem, hogy milyen reakciók, folyamatok mennek végbe azzal, hogy a szibériai permafroszt – a hosszabb ideig fagyott állapotban lévő talaj – égésével egy csomó metán keletkezik. Tehát ennek vannak olyan vetületei, amelyeket mindenféle modellezéssel együtt is nagyon nehéz előrevetíteni, hogy vajon mi következik.

A természet másfelől nagyon jól ellen tud állni a változásoknak, még megijeszt majd bennünket néhányszor, és ha ezek folytán jó útra térünk, akkor – bár egy más típusú természetben – tovább fogunk élni. Persze ennek az egyik része filozófia, mert nem lehet pontosan kiszámítani, de én így gondolom ezt.

Említette, hogy nem csupán Amazónia van veszélyben: a világ több pontján pusztítanak az erdőtüzek. Például a hozzánk valamivel közelebb eső Szibériáról is apokaliptikus fotók terjednek, és ugyancsak Oroszországban, Arhangelszk megyében felrobbant egy radioaktív anyagot tartalmazó rakéta is nemrég, amelyről viszont a Kreml eléggé megszűrte a híreket. Ezek a természeti és ember által előidézett katasztrófák lassanként összeadódnak. Mi a legpesszimistább forgatókönyv, amivel számolnunk kell?

Amire számíthatunk, az az, hogy egyre több lesz a vihar, a tornádó, a cunami, és általában az extrém időjárásra jellemző jelenség. Ugyanakkor egyre melegebb is lesz, ami azért sem vicc, mert például Indiában sok helyen, ahol eddig még az emberek élni tudtak, most már olyan hőmérsékletek vannak nyaranta, amelyek élhetetlenné teszik ezeket, kezdenek az 50 Celsius felé elmozdulni, ami szociális nyomást is okoz, hiszen az embereknek el kell menniük az eddig lakott helyeikről, és ha India elindul Európa felé, az is egyfajta sokk lesz.

Ilyen folyamatokra mindenképp számíthatunk, és ezek úgymond ébresztő jelek arra, hogy fenntarthatatlan az, hogy ész nélkül fogyasztunk és termelünk, és nem fordulunk az innovatív, megújuló energiák felé. Amikor észbe fogunk kapni, gondolom, már azt is tapasztalni fogjuk, hogy hatalmas a biodiverzitás veszteség, vissza nem nyerhető ökoszisztémák el fognak tűnni. Tehát én azt látom, hogy az ember sajnos egyelőre képtelen felébredni. Minden jel erre mutat. Ami viszont bíztató, hogy egyre több információt tudunk gyűjteni a különböző szatelitek révén is: lehet, hogy Putyin elnök egy-két vonatkozását el tudja tussolni az országában történő környezetvédelmi katasztrófáknak, de ez egyre kevésbé lesz számára lehetőség, mert adatgyűjtés tekintetében is nagyon gyorsan haladunk előre globális szinten is. Ugyanakkor az is látható: ha politikai szinten nincs ezzel kapcsolatban egy globális együttműködés, nagyon nehéz lesz megfékezni a különböző negatív folyamatokat.

Tapasztaljuk ugyan, hogy az időjárás nálunk is egyre kiszámíthatatlanabb, de még mindig nem látjuk összefüggésben a dolgokat: ez bizony kapcsolatban áll azzal is, amit mi egyenként naponta teszünk, a mérhetetlen hulladéktermeléssel, az ömlesztve kidobott szeméttel.  Egy ilyen civilizáltnak nevezett városban, mint amilyen Brassó, nincs szelektív hulladékgyűjtés. Hogy állunk Romániában a környezetvédelmi lobbi tekintetében, amely révén valamiféle változást el lehetne érni a politikai döntéshozatal különböző szintjein? Mert az emberek egyénenként akár fel is lehetnek készülve a szelektív hulladékgyűjtésre, de ezt nem támasztja alá hatósági intézkedés…

Én is úgy látom, hogy az emberek fel vannak készülve a szelektív gyűjtésre, főleg a nagyvárosokban, tudatosították magukban már azt, hogy erre szükség van. Hogy ez nem történik meg, nagyrészt a köztisztségeket viselők botladozásának tulajdonítható, de annak is, ahogy az uniós alapokat leosztották. A kettő közösen akadályozza a próbálkozásokat.

Romániában az volt, hogy az EU sok pénzt akart elkölteni a rendszer korszerűsítésére. Ez 2007-től már elkezdődött a strukturális alapokkal, utána meg a kohéziós alapokkal folytatódott. Azonban itt kettős tévedés is volt: az unió úgy képzelte el, hogy nagy blokkokban és sablonos megoldásokban el tudja osztani azokat a pénzeket Romániában, amikor is kiderült, hogy az országnak korrupciós gondjai vannak, a sablonos megoldások pedig nem működnek jól. Nagyon elhúzódott ez a folyamat, időközben meg sok minden megváltozott és az akkori megoldások ma már nem érvényesek. Több megye is aláírta ezeket a szerződéseket, a lehetőségeik emiatt limitáltak, közben meg nehezen tudják lehívni a pénzeket a különböző korrupciós, műszaki, illetve a közbeszerzés kiírásakor adódó problémák miatt. Röviden úgy lehet összefoglalni, hogy megbotlottunk a saját lábunkban.

De a szelektív hulladékgyűjtésre akár önkormányzati szinten is el lehetne különíteni alapokat, mert az emberek fel vannak készülve erre a folyamatra, a magánszektorban működő hulladékgyűjtő cégeknek van erre megfelelő technológiájuk. Itt csak az uniós szintű akadály és a hiányzó közigazgatási kapacitás gátolja ezt, én legalábbis ezt látom.

Legutóbb uniós szinten is azt tapasztaltam, hogy a politikai döntéshozásban a klímavédelemnek leginkább imázsfényező szerepe van. A nagyszebeni EU-csúcson kérte számon az uniós döntéshozókon egy német újságíró azt, hogy jó, jó, hogy napirendre tűzték az ezzel kapcsolatos intézkedések feltérképezését, de amire a nyilatkozó pulthoz értek, erről teljesen meg is feledkeztek. Miért lehet ennyire mellékes téma egy olyasmi, ami kvázi a teljes földgolyót érinti?

Ne feledjük azért, hogy Európa globális szinten is pozitív szerepet játszik a klímaváltozás elleni intézkedésekben, Románia pedig – akarja vagy sem – ennek része. Nekünk is komoly kötelezettségeink vannak arra vonatkozóan, hogy a jó úton haladjunk. Persze itt is akadozik a folyamat, gyenge a politikai akarat, amint az a közigazgatásban is megnyilvánul. Ennek ellenére is része vagyunk az emissziós kereskedelemnek, kvótákat vállaltunk be, ezek pedig a nagyiparban kötelezőek, a környezetvédelmi felügyelőségek ezeket ellenőrzik. Viszont minden, ami rajtunk múlik és nincs száz százalékban hozzákötve az uniós követelményekhez, sajnos döcög.

Például nemrég tudtak nonprofit szervezetek is foglalkozni a természetvédelmi területekkel Romániában. És akkor hoztunk egy törvényt, amellyel az összes jól működő keretet, amelyet az emberek szinte ingyen fenntartottak természetszeretetből és egy helyénvaló hozzáállással, vakvágányra helyezték, kivették a kezükből ezt a lehetőséget és átadták ilyen-olyan felügyelőségeknek. Ez azt is jelenti, hogy ismét nem figyelnek oda ezekre a területekre, az erdőket ismét ki lehet vágni, és mindent úgy lehet használni, ahogy azt bárki éppen éri vagy akarja, köztük főleg a környező falvak lakói.

Mindeközben, lám-lám, Nyugaton már a gyermekek is zsenge koruktól részt vesznek a környezetvédelemben. Greta Thunberg svéd aktivista is főként az életkora miatt számít szenzációnak nemzetközi szinten. Mit tud ez a tini lány, amit a klímavédő szakemberek nem? Számít az, hogy ki teszi szóvá ezt a fontos témát?

Számomra ennek a kislánynak az ilyen jellegű felkapottsága és futtatása több szempontból sem túl szimpatikus. Úgy látom, hogy őt ebbe belerángatták és igazából áldozata ennek az aktivizmusnak. Ránk, szakértőkre, de akár egyszerű felnőttekre nézve is szégyen: szükségünk van nekünk arra, hogy egy tizenéves leányka jöjjön-menjen szerte a világban és beszéljen olyan dolgokról, amelyekről mi azért többet és pontosabbat tudunk? Nekünk kell ezekért vállalnunk a felelősséget. Tehát én egészen konkrétan azt gondolom, hogy ez a mi szégyenünk és a felnőttek társadalmának felelőssége az, hogy jelenleg ebben a szomorú helyzetben vagyunk a klímavédelem terén. Magyarán: ez a tini lány semmivel nem tud többet a szakembereknél.

Ő egy kis lelkes diák, akihez hasonlókat nálunk is lehet látni, magam is találkoztam néhánnyal. Azonban, amikor ők hazamennek a suliból, azt látják, hogy anyuka és apuka ömleszti össze a szemetet és akkor annyi az ő lendületüknek is. Így eléggé kérdésesnek látom azt, hogy a hasznos és helyénvaló eszmék nálunk meggyökerezzenek. Mi az ön tapasztalata ennek kapcsán?

Jónak látom, ha a gyermekekkel foglalkozunk, a szüleik arra nevelik őket, hogy környezettudatosak legyenek, járjanak a természetben, ismerjék és védjék. És nyilvánvalóan jó az is, ha egy-egy gyermek saját akaratából fellép a környezet rombolása ellen. De – és lehet, hogy ez nem egy túlságosan népszerű álláspont – nekem Greta kapcsán az a legfőbb gondom, hogy miért kell ide jutnunk, hogy gyermekeket használjunk fel ilyen célokra? Nekik elsősorban az a dolguk, hogy legyen egy szép gyermekkoruk, amelyben élvezik a természetet, hogy megéljék a gyermekkorukat, nem pedig az, hogy felvállaljanak olyan globális problémákat, amelyeket Bolsonarónak, Putyinnak és Trumpnak kell megoldania, miközben mi, felnőttek és szakemberek is nagyon jól tudjuk, hogy mi a dolgunk.