Kettős diplomát szerezhetnek a BBTE Közigazgatás és Közmenedzsment Intézetének mesteris hallgatói

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán működő Közigazgatás és Közmenedzsment Intézete kettős diplomát (double degree) biztosító képzésről szóló keretszerződést írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Közgazdálkodás és közpolitika tanszékével – közölte a hétfői sajtótájékoztatón dr. Soós Anna rektor helyettes és dr. Balogh Márton egyetemi docens.

A szerződés értelmében a kettős képzés révén a BBTE és a Corvinus Egyetem mesteris hallgatói beiratkozhatnak mindkét egyetemre, Erasmus ösztöndíjban részesülhetnek, amelynek keretében a partnerintézményben zajló képzés előadásait hallgathatják. Mindkét karon lehetőség van a tanulmányokat lezáró államvizsgán való részvételre és az intézmények által közzétett oklevelek megszerzésére – tudtuk meg.

A BBTE Közigazgatás és Közmenedzsment Intézete az utóbbi húsz évben országosan első helyen szerepel a meghirdetett alap- és mesteri szinten folyó programok között. Ebben az időszakban az Intézet folyamatosan részt vállalt a magyar nyelvű közigazgatási képzésben. Kettős képzésben részesülnek a BBTE Közpolitikák és közmenedzsment magyar nyelvű mesterképzés, a Közintézmények és non-profit szervezetek menedzsmentje és a Közigazgatás angol nyelvű mesterképzésének diákjai, valamint a Corvinus Egyetem Közgazdálkodás és közpolitika magyar nyelvű mesterképzés és a European Master’s in Public Administration Programme angol nyelvű mesterképzés hallgatói.

A tavalyi év óta Kolozsváron is hirdet felvételit a BBTE a magyar nyelvű közigazgatás alap- és mesterképzésre, az egyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata mellett.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?