Régészeti boznyíték Sámson létezésére?

 

A bibliai Sámson létének első régészeti bizonyítéka lehet egy oroszlánnal viaskodó férfit ábrázoló pecsétnyomó, amely Izraelben került elő – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában. A lelet, ha nem is feltétlenül Sámson létezését, de legendájának ismeretét mindenképp bizonyítja.

samson lelet

Izraeli régészek Jeruzsálem közelében, a Júdeai-hegyekben végzik Béth-Semes feltárását. A hajdani település a filiszteusok területének határán volt, az Ószövetség szerint ez Sámson szülőhelye. 

A mindössze 2,5 centiméter átmérőjű pecsétnyomó abból a rétegből került napvilágra, amely a Kr.e. 11. századra datálható. Ez az az időszak, amikor az izraeli törzsek Józsué vezetésével meghódítva Kánaánt benépesítették a területet. A bírák korának nevezett időszakban – amelyet a Biblia rendkívül háborgatott periódusként ír le – az izraeli törzseket „ad hoc” vezetők (bírák) irányították. A rendkívüli testi erejű Sámson a bírák közül az utolsó „nagynak” nevezett személy.

Az izraeli régészek szerint a pecsétnyomó a Bírák Könyvében (14,6) olvasható történetre utal, amikor Sámson egy fiatal oroszlánt tépett szét. A Biblia erről így ír: „Sámson lement Timnába. Amikor a timnai szőlőhegyhez ért, ordítva nekirontott egy fiatal oroszlán. Rászállt az Úr lelke, és Sámson puszta kézzel széttépte az oroszlánt, mintha csak egy gödölyét tépett volna darabokra.” {loadposition kmn}

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy mostanság Izraelben valódi régészeti felfedezéshullám zajlik, egyre-másra kerülnek elő bizonyos leletek, amelyek legendás vagy bibliai személyekre utalnak egyesek szerint. Ugyanakkor Izraelen belül is heves vita folyik a régészek között, hogy ezeknek a leleteknek a datálása mennyire pontos, illetve a legendás alakok tényleg léteztek-e, illetve olyan cselekedeteket hajtottak-e végre, mint amiket nekik tulajdonítottak.

Mindenesetre a mostani felfedezést bejelentő régészek az elméletüket alátámasztó további bizonyítékként értékelik a lelet előkerülési helyét, amely az izraeli törzsek és a filiszteusok közti határvonalat jelentő Sórek-folyó közelében van. A Sórek völgyében élt Delila (a hős szerelme és gyilkosa), a Biblia szerint itt találkozott vele először Sámson.

Kimaradt?