Több mint 20 ezren hűsöltek az aradi strandon a hétvégén

A polgármesteri hivatal sajtóosztályának tájékoztatása szerint szombaton és vasárnap több mint 20 ezren „menekültek” az aradi strandra a 36-37 Celsius-fokos kánikula elől.

Az elöljáróság által előszeretettel Kelet-Közép-Európa legnagyobb (területét tekintve legalábbis jókora) strandjának nevezett Neptun-standon az elmúlt években jelentős beruházások zajlottak, több csúszdát is építettek, felújították a medencéket, hullámmedencét is létesítettek.

Úgy nézett ki, hogy a befektetés nehezen térül majd meg, mert az ortodox húsvétkor beköszöntött rossz idő miatt májusban egyetlen belépőjegyet sem adtak el, úgyhogy felüdülés volt az önkormányzatnak is, hogy beköszöntött az igazi strandszezon.

A hétvégén egyébként – annak ellenére, hogy nagyon sokan a közeli magyarországi fürdőhelyeket választották – Aradon a gáji negyedben lévő magán fürdőkomplexum és a szintén a város által üzemeltetett nyugdíjas strand, az ún. „Bidi” is tele volt.

A „nyugat tengerpartjának” nevezett gyoroki bányatavaknál kialakított szabad strandon is rengetegen megfordultak, sokan távolabbi vidékekről, Bihar vagy Gorj megyéből is érkeztek az ortodox pünkösd miatti hosszú hétvégére.

Kapcsolódók

Kimaradt?