Rareș Bogdan magyarul az ETV-ben: „Kezicsókolom, szurkolok az RMDSZ-nek”

Szürreális jelenetnek lehettek a tanúi vasárnap az Erdély TV választási műsorának nézői, ugyanis az Országos Audiovizuális Tanács által korábban magyarellenes uszításért többször is megbírságolt Rareș Bogdan élő adásban magyarul szólalt meg. "Kezicsókolom, jó estét!" - mondta, majd kifejtette: szurkol az RMDSZ-nek, hogy bejusson az Európai Parlamentbe.

A Nemzeti Liberális Párt listavezetője azt követően nyilatkozott az Erdély TV bukaresti tudósítójának, hogy az első exit poll fényében pártja már győzelmet hirdetett. A Realitatea TV egykori arca megkönnyebbülten sóhajtott fel, és elmondta: rendkívül boldog, és külön öröm a számára, hogy magyar apósa magyarul gratulált neki.

Ezt követően pedig arról beszélt, hogy örül az RMDSZ 5,4 százalékos eredményének, és reméli hogy megtartja azt. Biztosította a szavazókat arról, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkit képviselni fog. Emlékeztetett: amikor belépett a PNL-be, a párt támogatottsága csak 18 százalékos volt, az EP-választásokon pedig messze fölülmúlták azt.

Arra a kérdésre, miként kommentálja azt a megállapítást, hogy magyarellenes élű választási kampányt folytatott, Rareș Bogdan azt mondta: mi sem áll távolabb ennél tőle, hiszen magyarok között nőtt fel Marosújváron, 25 évig pedig "Kalazsváron" élt, ahol a magyar közösség "borzasztóan jól van képviselve". (Az alábbi videón a 14-ik percben nyilatkozik az ETV tudósítójának.)

 

Az újságíróból lett politikus úgy véli, valószínűleg a "hangsúlyos patriotizmusát" értelmezhették magyarellenességként, ami azért sem lehet igaz, mert az apósa magyar, és a felesége is jól beszél magyarul.

Rareș Bogdan ezt követően az RMDSZ-t bírálta, szerinte nem a magyar emberek hibája, hogy a szövetség csak 5,4 százalékot ért el a várt 7-8 százalék helyett, hanem a vezetőké, akik "megmakacsolták magukat a PSD-ALDE kormánykoalíció támogatásában". Pedig ő személyesen is kérte Korodi Attila képviselőházi frakcióvezetőt és Kelemen Hunor szövetségi elnököt, hogy ne tegyék ezt. Szerinte az RMDSZ ezirányú döntései azért is érthetetlenek, mert az "erdélyi magyarok kereszténydemokraták vagy liberálisok, nem pedig szocialista neobolsevikok".

Fog még udvarolni az RMDSZ-nek

A frissen megválasztott EP-képviselő nyilatkozata megmosolyogtatta az Erdély TV választási műsorának meghívottait. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője és Pataky István, a Krónika főmunkatársa egyetértett abban, hogy Rareș Bogdan megnyilvánulása tipikusnak nevezhető nacionalista román politikusok körében, és azt sem tartották kizártnak, hogy a közeljövőben akár közös kormányzásra kérje fel a Nemzeti Liberális Párt - várhatóan az USR-Plus szövetség oldalán - az RMDSZ-t.

Mintegy jelezve, a román politikában semmi sem elképzelhetetlen, ahogyan az sem, hogy a magyarellenes kirohanásai miatt többször is feljelentett és megbírságolt közszereplő hirtelen a magyar EP-képviselet egyik legnagyobb hangú "támogatója" legyen.

Kapcsolódók

Kimaradt?