Vincze Loránt: erős közösség vagyunk, amely az akaratot tettekre váltja

Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje kedden a Székelykeresztúr vonzáskörzetébe tartozó településeket látogatta meg Bíró Barna Botond udvarhelyszéki RMDSZ-elnökkel és Kolumbán Dávid megyei tanácsossal.

„2021 után új költségvetési időszak kezdődik az Európai Unióban. Fontos, hogy a támogatásokat érintő döntéseket a mi beleszólásunkkal hozzák meg, hiszen csak ez garantálhatja azt, hogy elegendő pénz jut ezután is a területalapú támogatásokra, vállalkozóink, önkormányzataink munkájának segítésére, műemlékeink felújítására, a térségi támogatásokra” – hangsúlyozta a május 26-ai választások fontosságát Vincze Loránt Udvarhelyszéken.

„Székelyszenterzsébeten erős közösség él, amely meg akar maradni. Itt az akaratot tettekre is váltják” – hívta fel a figyelmet Vincze arra az összefogásra, amelynek köszönhetően sikerült teljesen felújítani a szenterzsébeti református templomot Kincses Kálmán tiszteletes irányítása alatt. „Május 26-án kell megmutatnunk: elegen vagyunk ahhoz, hogy beleszóljunk a dolgok menetébe itthon, az önkormányzatokban, de Bukarestben és Európában egyaránt. Itthon ugyan csak magunkra számíthatunk, de Európában nem vagyunk egyedül: a Kárpát-medencei képviselők körében számíthatunk az anyaországi, a felvidéki, a kárpátaljai és a vajdasági magyarokra is. Közösen fogjuk képviselni a nemzeti érdeket!” – hangsúlyozta az RMDSZ jelöltje a faluban tartott fórumon.

Kissolymoson a szeméttelep helyére épült Sólyom Major lovasközpontnál járt, amely a környék egyik attrakciója:rendszeresen táboroztatnak fiatalokat, köztük sérült gyerekeketis, de afelnőttek is örömmel töltenek időta lovak társaságában. A település 1799-ben épült unitárius templomát is megcsodálták. Etéden az 1801-ben épült műemléktemplom restaurálási munkálatait tekintették meg, amely 470 ezer eurós támogatásból valósul meg. A helyiek egyik büszkeségét, az etédi pálinkafőzdét is meglátogatták, ahol a híres Székely Titok pálinka készül. Csekefalván a református templomot mutatták meg a vendéglátók.

„Európában két típusú közösségi mentalitást ismertem meg, és azok több árnyalatát. Voltak olyan közösségek, amelyek a lassú önfeladás útjára léptek: feladták nyelvüket, kultúrájukat és oktatásukat, ma pedig nyelvük elsorvadását nézik tétlenül. Mások, ellenkezőleg: a nagyon nehéz körülmények ellenére összefogtak, erős közösségként építkeztek, újraélesztették nyelvüket, intézményeiket, és ma is a jövőt tervezik. Számomra nem kérdés, hogy az erdélyi magyarságnak a második utat kell választania” – mondta Vincze Loránt a nagy érdeklődés mellett, Gagyban tartott lakossági fórumon. Hozzátette: a május 26-i választás nagy lehetőség arra, hogy megmutassuk közösségünk erejét, és határozott választ adjunk arra, hogy a megmaradás, a helytállás és a fejlődés útját választjuk. 

Kapcsolódók

Kimaradt?