Vasárnap átállítjuk az órákat. Pár év, és már nem lesz rá szükség?

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 3 órakor 4 órára kell állítani. A Román Vasúttársaság (CFR) közölte, nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét a nyári időszámításra való áttérés.

A CFR közleménye szerint hajnali 3 óráig – amely tehát 4 óra lesz – a téli időszámítás szerint indulnak el a vonatok, 4 óra után pedig a nyári időszámításnak megfelelően. Azok a szerelvények, amelyek a nyílt pályán haladnak az óraátállításkor, folytatják útjukat a célállomásig, ha pedig indulási időpontjuk egybeesik az addig 4 és 5 óra között induló járatok indulási idejével, a vonatok besorolásuknak megfelelő sorrendben hagyják el az állomást – magyarázza a közlemény. 

A nyári időszámítás jelenleg a világ több mint száz országában egységesen elfogadott rendszer. A módszer azon alapul, hogy ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje megközelítően egybeesik a természetes világosság idejével, akkor kevesebb mesterséges fényt kell használni. A napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállítást követően már kisebb mértékben csökken a kora esti időszakok terhelése, amikor egy órával később kapcsoljuk fel a villanyt. 

A villamosenergia-megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása esetében jelentkezik.

Pár év múlva már nem lesz rá szükség?

Mint arról már korábban beszámoltunk, a héten támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP).

 A strasbourgi plenáris ülésen 410:192 arányban megszavazott határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében. A képviselők emellett egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.

Mint írták, a bizottság az irányelv hatályba lépésének legfeljebb egyéves halasztását javasolhatja, ha úgy látja, hogy a tagállami tervek jelentős és folyamatos fennakadást okoznának a belső piac működésében. Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez egyes tagországok fenntartásai miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021.

A kérdésben az EP-nek még az uniós társjogalkotó szervvel, a tagállami kormányokat tömörítő tanáccsal is meg kell állapodnia.

Kapcsolódók

Kimaradt?