FRISSÍTVE - 2021-ben végleg megszűnhet az óraátállítás

FRISSÍTVE: Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP).

A strasbourgi plenáris ülésen 410:192 arányban megszavazott határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében.

A képviselők emellett egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek. Mint írták, a bizottság az irányelv hatályba lépésének legfeljebb egyéves halasztását javasolhatja, ha úgy látja, hogy a tagállami tervek jelentős és folyamatos fennakadást okoznának a belső piac működésében.

Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez egyes tagországok fenntartásai miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021. A kérdésben az EP-nek még az uniós társjogalkotó szervvel, a tagállami kormányokat tömörítő tanáccsal is meg kell állapodnia.

Mint ismert, a brüsszeli testület konzultációt indított az ügyben, amelyen 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, s mintegy 84 százalék a megszüntetés mellett foglalt állást. Ezen javaslat támogatói szerint az Európai Unióban egységesen márciusban, valamint októberben esedékes óraátállítás káros hatással van az egészségre, az elérhető energiamegtakarítás viszont ezzel szemben elenyésző.

Vasárnap Románia áttér a nyári időszámításra. Ne feledje, március 31-én, vasárnap hajnali 3 óráról 4 órára állítják át az órákat Romániában. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?