Közzétette a Vatikán Ferenc pápa romániai látogatásának programját

A hétfő délután közzétett programban a Szentszék megerősítette: a szentatya június elsején Csíksomlyón szentmisét pontifikál. Az olasz, spanyol és francia nyelven közölt programról az erdélyi római katolikus egyházmegyék által működtetett romkat.ro hírportál is tájékoztatott.

E szerint Ferenc pápa repülőgépe május 31-én, péntek reggel 8 óra 10 perckor indul a római Fiumicino reptérről, és déli fél 12-kor érkezik a bukaresti Otopeni repülőtérre. Itt következik egy hivatalos fogadás, amelyen részt vesz Klaus Johannis államelnök, a nuncius és a romániai püspökkari konferencia. A repülőtérről a Cotroceni-palotába mennek át 13 órára, ahol a román állami méltóságokkal – az államelnök és felesége, a miniszterelnök – való találkozás után a szentatya a Cotroceni-palota Egyesülés termében beszédet tart a világi és egyházi méltóságok, a diplomáciai testület és a civil szervezetek képviselői (összesen 300 személy) előtt.

Ezt követően délután 15 óra 45 perckor a pápa magánfogadás keretében találkozik az ortodox pátriárkával, majd a román ortodox egyház szinódusának képviselőivel a román pátriárkátus székhelyén. A szentatya ez után megérkezik az új ortodox katedrálisba, itt Dániel pátriárka fogadja, majd kölcsönösen üdvözlik egymást, közösen elimádkozzák a Miatyánkot.

Majd a szentatya a Szent József római katolikus katedrálisba látogat, ahol a bukaresti római katolikus érsekség híveivel és elöljáróival találkozik és szentbeszédet mond.

Június elsején Ferenc pápa fél 10-kor Bukarestből Bákóba repül, ahonnan 10 óra 10 perckor száll fel a helikoptere Csíkszereda irányába. Itt a stadionban landol, majd átszállítják a csíksomlyói kegyhelyre, ahol felmegy a szentmise színhelyére, a szentmisén szentbeszédet mond. Potyó Ferenc pápai prelátus, a gyulafehérvári római katolikus érsekség általános helynöke portálunknak korábban elmondta: a csíksomlyói szentmise 11 óra 45 perckor kezdődik.

Mint ismert, regisztrálni kell Ferenc pápa csíksomlyói látogatására, ami a pontifex.ro honlapon lehetséges március 31-ig.

Csíkszeredából helikopteren indul tovább Iași-ba, ahol a római katolikus székesegyházat látogatja meg. A Iași-i kultúrpalota előtti téren fiatalokkal és családokkal találkozik és beszédet mond.

Este 7-kor visszatér Bukarestbe, másnap reggel 9-kor az Otopeni repülőtérről a szebeni nemzetközi repülőtérre utazik, helikopteren szállítják Balázsfalvára, ahová 9 óra 40 perckor érkezik meg. Itt keleti rítusú szentmise lesz, aminek keretében sor kerül a hét görögkatolikus vértanú püspök boldoggá avatására. A szentmise színhelye a balázsfalvi Szabadság mezeje (Câmpia Libertății).  Ugyancsak itt mondja el a szentmise után a Regina Coeli imádságot. A szentmise után 13 óra 20 perckor ebéden vesz részt, majd a balázsfalvi roma közösség tagjaival találkozik.

A szentatya és kísérete autón megy a városi stadionba, majd innen helikopteren a szebeni repülőtérre. A reptéren, ahol az államelnöki hivatal közlése szerint jelen lesz Klaus Johannis államfő, ünnepélyesen búcsút vesz , majd visszaindul Rómába, ahová a tervek szerint délután fél 6-kor érkezik meg – részletezi a romkat.ro portál.

Kapcsolódók

Kimaradt?