A pápa Csíksomlyón: jó hírt kaptak a szálláshely iránt érdeklődők

A fizetős szálláshelyek – panziók, szállodák, vendégházak – közel negyede még nem foglalt a pápalátogatás idejére, azaz június elsejére – mutatja egy felmérés, melyet Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás készített.

Ugyanakkor a Hargita megyei önkormányzatok körében végzett felmérésből kiderül, hogy több ezer zarándok befogadására készülnek tornatermek, kultúrházak, sportcsarnokok felszerelésével, átrendezésével. Hargita Megye Tanácsa az itt élő emberekhez is felhívással fordult, arra kérve a lakosokat, hogy jelezzék, ha fogadnának június elsején, vagy a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közötti időszakban zarándokokat.

Az eddigi visszajelzések alapján a két – nagy érdeklődésre számot tartó – rendezvény között zajló Hargitai Megyenapok iránt is nagy érdeklődés mutatkozik, hiszen sokan ezt az időszakot is Székelyföldön kívánják tölteni.

„Hargita megye legnagyobb kalákája a Ferenc pápa látogatására való felkészülés, a látogatás lebonyolítása, szervezése, a zarándokok megfelelő ellátása, kiszolgálása – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a lakossághoz intézett felhívásában. – Ez most egy jó alkalom lesz arra, hogy ország-világ előtt megmutassuk, hogy mi székelyek nagyszívű vendéglátók, kiváló házigazdák vagyunk.”

Kapcsolódók

Kimaradt?