Liviu Dragneának is kedvez: elkészült a perújítási rendelet tervezete

Elkészült annak a rendeletnek a tervezete, amely jogalapot teremtene a legfelsőbb bíróság szabálytalanul alakult öttagú bírói tanácsai által lezárt perek újratárgyalására. A dokumenumot a Hotnews hírportál szerezte meg, és írta meg ez alapján a Tudorel Toader igazságügyi miniszter által kidolgozott tervezetet.

A  rendeletet a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezérkara követelte a legvehemensebben, miközben az ellenzék – sőt a PSD-vel parlamenti együttműködésben lévő RMDSZ is – ellenezte, mondván, hogy nem lehet „egyik nagy hibát egy másik hibával helyrehozni”. A perújítási rendelet lényegében lehetőséget teremtene a jogerős ítélet semmisségi folyamodvánnyal történő megfellebbezéséhez a 30 napos határidőn túl is.

Köztudomású, hogy korábban több korrupcióért elítélt politikusnak felfüggesztették a börtönbüntetését vagy a vizsgálati fogságát arra hivatkozva, hogy az ügyükben jogerős ítéleteket kimondó öttagú bírói tanácsokat szabálytalanul állították össze. Az alkotmánybíróság kimondta, hogy a Legfelső Bíróság és Semmítőszék nem tartotta be a törvényt, amikor az öttagú tanács tagjai közül csak négyet választott ki sorsolás útján, holott mind az ötöt sorsolni kellett volna. Ez alapján 2014 óta szabálytalanul alakultak meg a bírói tanácsok, ezért semmisítették meg az ítéleteket.

A A Hotnews hírportál emlékeztet arra, hogy a törvénymódosítás egyik legnagyobb haszonélvezője Liviu Dragnea, a PSD és a képviselőház elnöke, aki korábban kétéves felfüggesztett börtönbüntetést kapott jogerősen választási korrupció miatt. Az ítéletet egy szabálytalanul megalakított öttagú bírói tanács mondta ki. Ha a perújítási rendelet hatályba lép, ezt az ítéletet megsemmisíthetik, és újrakezdik a fellebbviteli tárgyalást.

Mint ismert, jelenleg zajlik annak a pernek a fellebbviteli tárgyalása is, amelyben alapfokon három és fél évre ítélték el Liviu Dragneát a Teleorman megyei gyermekvédelmi hatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?