Mircea Drăghici már nem akar szállításügyi miniszter lenni

Visszavonja szállításügyi miniszteri jelöltetését a PSD-s Mircea Drăghici. A szociáldemokrata párti politikus ezt a Facebookon jelentette be szombaton - írja az Agerpres.

"Úgy döntöttem, hogy visszavonom szállításügyi miniszteri jelöltetésemet. Szilárd meggyőződésem, hogy a fontos dolgokhoz nemcsak alapos átgondolás, munka és kitartás, de áldozatok is szükségeltetnek. Mindig csapatjátékos voltam és az is leszek, és köszönettel tartozom a végrehajtó bizottsági kollégáimnak bizalmukért és támogatásukért. Olyan szállításügyi minisztert szeretnék, aki eredményes, meg tudja valósítani a jelenleg blokkolt projekteket, koherens, megvalósítható beruházási tervet és stratégiát tud felmutatni. Ennek érdekében pozíciómtól és tisztségemtől függetlenül továbbra is felajánlom kollégáimnak támogatásomat, tapasztalataimat" - olvasható Mircea Drăghici szombati Facebook-bejegyzésében.

A politikus kinevezését korábban háromszor utasította el Klaus Iohannis államfő. Kedden Lia Olguța Vasilescu is bejelentette, hogy már nem érdekli a kormányfőhelyettesi és fejlesztési miniszteri tisztség. A Szociáldemokrata Párt hivatalosan még nem jelentette be, hogy kik lesznek az új jelöltek, de az Evenimentul Zilei politikai forrásokra hivatkozva már tudni véli.

A lap szerint Dragoș Beneának szánják a szállítási minisztériumi tisztséget, míg a fejlesztési tárcát Laura Moagher tölthetné be. Dragoș Benea Bákó megyei szenátor, míg Laura Moagher Prahova megyei képviselő. A bukaresti kormány átalakítása körüli politikai csata még tavaly novemberben kezdődött. A PSD akkor nyolc miniszterének lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Johannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök elnapolta a döntést arra hivatkozva, hogy a PSD túl sűrűn váltogatja tárcavezetőit.

Címlapi illusztrációnk forrása: Agerpres

Kapcsolódók

Kimaradt?