Minőségi kifliket kaphatnak az iskolások újabb három Hargita megyei településen

Újabb panaszok érkeztek a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz és a Hargita megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatósághoz az iskolákba kiszállított kiflik minősége miatt. Kifogásolták, hogy sok esetben nincs feltüntetve a szavatossági idő, illetve amiatt is panaszkodtak, hogy a sofőr az ajtó előtt hagyja a termékeket. 

Hargita Megye Tanácsa – a szerződésért felelős intézmény – betartva a megállapodás feltételeit, értesítette a tordai céget, hogy újabb panaszok érkeztek a szolgáltatásuk miatt. Ahhoz, hogy a szerződést felbonthassák, legalább két – az illetékes hatóságok által megerősített – panasz kell hogy érkezzen egy kistérségre (lotra). Ez két kistérség esetében megtörtént: az egyikbe a maroshévízi, a másikba a kápolnásfalusi és a szentegyházi tanintézetek tartoznak. 

Mint megtudtuk, a cél, hogy minél több helyi vállalkozót bevonjanak a tej-kifli programba, mert pékáruról és tejtermékről van szó, amelyeknek a minőségét nagyban befolyásolja, hogy honnan és milyen körülmények között szállítják ki. Mint ismert, az idén már volt példa szerződésbontásra, és sikerült szerződést kötni egy helyi céggel. Ferencz-Salamon Alpár iskolaigazgató akkor felhívta a figyelmet, hogy azokban a térségekben, ahol továbbra is gondot jelent a termék minősége, jelezzék, és megfelelően dokumentálják.

Borboly Csaba hangsúlyozta: csak a fogyasztóvédelemnél tett hivatalos panaszok mentén lehet szerződést bontani a péktermékeket szállító céggel, nem elég az aláírásgyűjtés. A fogyasztóvédelemnél tett legalább két panasz esetén lehet elindítani a szerződésbontási folyamatot. 

Hargita Megye Tanácsa felkérte a szülőket és tanintézetek vezetőit, hogy a napokban elindított aláírásgyűjtés mellett a kifogásolható minőségű termékeket juttassák el a fogyasztóvédelemhez a bejelentő nevével, címével és aláírásával együtt. 

Kimaradt?