Székelyföldre is küldenek az Arad megyében befogott vadnyulakból
Kétszáz vadnyulat fogtak be a múlt hétvégén az Arad megyei Pécska környéki mezőkön. Az állatok túlszaporodtak az elmúlt egy-két évben, a gazdák szerint a nyulak és sok más mezei rágcsáló mérhetetlen károkat okoz a vetésben, ezért kérték a vadászok segítségét. A befogott állatokat az ország más részeire telepítik, ahol alacsonya a vadnyúl-populáció száma.
Füttyszóval, síppal, dobbal és mindenféle zajkeltő eszközzel terelték a hajtók a vadnyulakat a csapdák felé. A magyarországi vadászkollégáktól kölcsönkapott hatalmas, kifeszített hálókkal fogták be a tapsifüleseket, majd faládákba zárták őket.
„Csökkenteni kell a vadnyulak számát, mert nagyon elszaporodtak, és sok kárt okoznak a vetésben. Főleg tavasszal dézsmálják meg a repcét és a napraforgót” – mondta az Arad Megyei Vadászok és Sporthorgászok Egyesületének elnöke, Gheorghe Mihăiescu.
Kétszáz állatot fogtak be, de az állomány még így is népes. Ifj. Zágoni-Szabó András pécskai gazdálkodó, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének ügyvezető elnöke szerint nem csak a vadnyulak okoznak kárt a terményben. Ráadásul a vadkárok ellen biztosítás sincs. „A napraforgóban borzalmas kárt okoztak, felmérhetetlen, hogy mennyi nyúl van, szerintem több tízezer megyeszerte. De ezenkívül nagyosn sok fácán, őz és mezei hörcsög van, ezek is hatalmas károkat okoznak. A hörcsög ráadásul védett állat, tehát nem tehetünk ellene semmit. Kértük a hatóságokat is, hogy legalább Arad megyére emeljék meg a kilövési kvótát, vagy a vadásztársaságok vegyék kézbe a dolgot, mert a vadkárt senki sem téríti meg. Több száz hektárt kellett újravetni emiatt” – panaszolta.
Az aradi vadászok ennyi állatot nem lőhettek volna ki, ezért választották a kíméletesebb módját a létszámcsökkentésnek. A befogott vadnyulakat a székelyföldi Kovászna és a havasalföldi Dâmboviţa megyében engedik szabadon, ahol nagyon alacsony a populáció – mondták.