Elsötétül csütörtökön a Realitatea TV, kiborult az ellenzék

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) döntése értelmében tíz percre meg kell szakítania adását csütörtökön a Realitatea TV-nek, amiért a hatóság szerint törvénysértő módon tájékoztatott a tavaly augusztus 10-ei diaszpóra-tüntetésről. Az ellenzék ezt politikai indíttatású szankciónak minősítette, a CNA tagja, Borsos Orsolya szerint azonban erről szó sincs.

Az audiovizuális tanács keddi határozata értelmében az ellenzékhez közel álló Realitatea TV-nek csütörtökön 19 órától 10 percre meg kell szakítania adását, mert a médiahatóság szerint a hírtelevízió műsorvezetője, illetve meghívottai megsértették a hiteles tájékoztatásra, a gyalázkodás, erőszakos felbujtás, bizonyítékok nélküli vádaskodás tilalmára, illetve a tények és vélemények elkülönítésére vonatkozó előírásokat.

Az augusztus 10-i demonstrációval kapcsolatos panaszok vizsgálata során a CNA arra a következtetésre jutott, hogy a kormányhoz közel álló Antena 3 hírtelevízió a vizsgált - augusztus 6. és 17. közötti - időszakban nem vétett a médiatörvény előírásai ellen, a szintén kormányközeli Romănia TV-t pedig 15 ezer lejes bírsággal sújtotta, amiért a műsorvezető nem követelt bizonyítékokat vádaskodó interjúalanyaitól.

A román diaszpóra tavaly augusztusi kormányellenes megmozdulásán - a tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva - a csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a sok tízezres tömeg "lecsillapítására", majd erővel kiszorította a tüntetőket a térről. A rendfenntartók másnap azt közölték: az összetűzések nyomán 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert, köztük 11 csendőrt kellett kórházba szállítani.  A történtek után csaknem 800, hatósági brutalitásra panaszkodó tüntető tett feljelentést a katonai ügyészségen, amely azóta sem nyilatkozott arról, hogy jogszerű volt-e az erőszakos tömegoszlatás.

Tiltakoznak az ellenzéki politikusok

Raluca Turcan nemzeti liberális párti (PNL) képviselő szerint ezzel a büntetéssel a CNA is beállt a "politikai végrehajtók" sorába. "A Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkotta többség sorban mindegyik állami intézményt felhasználja az egyéni szabadságjogok korlátozására, megfélemlítésre" - fogalmazott egy Facebook-bejegyzésben a politikus.

 

Turcan szerint a tízperces adásmegszakításról szóló büntetés "nyílt zsarolásnak" tekinthető, "alvilági stílusban véghezvitt intézményes nyomásgyakorlás". "A CNA meg akarja félemlíteni a szabad sajtót, hogy mentse meg az igazságszolgáltatástól azokat, akik parancsot adtak a csendőröknek, hogy brutálisan verjék meg a jó szándékú állampolgárokat" - írja a PNL-s képviselő.

Hasonlóan vélekedik a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is, aki szerint a CNA "Liviu Dragnea hóhéra". Dan Barna Facebook-bejegyzésében azt írja, a PSD-ALDE koalíció kommunista praktikákat alkalmaz, majd hozzáteszi, a következő parlamenti ülésszak elején kezdeményezni fogja egy, a CNA tevékenységét kivizsgáló parlamenti bizottság létesítését.

Többszörösen törvényt sértettek Rareș Bogdanék

Borsos Orsolyától, a médiahatóság RMDSZ által delegált tagjától megtudtuk: a testület 6-3-as szavazataránnyal határozott a Realitatea TV szankcionálásáról. „Voltaképp a szankció ellen szavazó CNA-tagok közül ketten szintén egyetértettek a büntetéssel, csak az érvek egy részét kifogásolták” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy a döntésnek semmilyen politikai indítéka nincs, szigorúan az audiovizuális törvény előírásait vették figyelembe. „Mi nem a tüntetéssel kapcsolatban foglaltunk állást, hanem azzal kapcsolatban, ahogy a demonstráción történteket a Realitatea TV kommentálta” – mondta Borsos Orsolya.

Tájékoztatása szerint elsősorban a magyarellenes kirohanásairól is ismert Rareș Bogdan Jocuri de putere (Hatalmi játszmák) című műsorában elhangzottak sértették az audiovizuális törvényt. A CNA tagja példákat is idézett: az újságíró meghívottai majomnak, analfabetáknak, állatoknak neveztek politikusokat. „Teljesen mindegy, hogy kikről mondják ezeket, ilyesmik nem hangozhatnak el. Bizonyos határokat nem lehet átlépni” – szögezte le.

A CNA ugyanakkor nem csak az önmagában törvénysértő alpári hangnemet kifogásolta. Szintén a jogszabály írja elő, hogy a moderátornak köteles civilizált mederbe terelni egy stúdióbeszélgetést, amit Bogdan Rareș a vizsgált időszakban többször is elmulasztott. „Sőt a műsorvezető néha olajat is öntött a tűzre” – jegyezte meg Borsos Orsolya.

Törvényt sértett a médiahatóság szerint a Realitatea Tv azzal is, hogy több alkalommal félretájékoztatta a közvéleményt a december 10-ei tüntetésen történtekről. Többek között elhangzott az, hogy a csendőrök mérgező gázokat vetettek be a demonstrálók ellen, vagy az, hogy a kormányépületben éles lőszereket halmoztak fel. „Ezek a kijelentések félelemkeltőek, vagy éppenséggel uszítanak. És mindenféle bizonyíték nélkül hangzottak el” – részletezte a CNA tagja.

Kapcsolódók

Kimaradt?