Szebb napok várnak a marosvásárhelyi Aranykakasra

A volt marosvásárhelyi Aranykakas vendéglő felújítási látványtervét tette közzé Facebook-oldalán a tulajdonos Romur S.A. vállalat, amely megkapta az építkezési engedélyt a kivitelezésre. A 19. század végi épület két év alatt, 1,5 millió euróból újulhat meg, szálloda és étterem működik majd benne.

Az évek óta romosan, kihasználatlanul álló épületet Bürger Albert sörgyáros építette 1897-ben, a második világháború után állami tulajdonba került, majd 1972-ben itt nyílt meg az az Aranykakas vendéglő, amelyről híressé vált. Az ingatlant, amelynek udvara a közelmúltban csak a Szféra – Kortárs Művészeti Műhelynek köszönhetően nyílt meg rövid időre a Vsárhelyi Forgatag alatt, 2015-ben vásárolta meg Cosmin Pop üzletember vállalata, a Romur S.A.

 
 
Az épületben 12 szobás szálloda és egy étterem nyílna, udvarán pedig egy fedett színpadot és teraszt alakítanának ki, emellett 250 férőhelyes rendezvénytermet és egy zöld teraszt is terveznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?