„Képesek vagyunk építkezni” – 425 éves a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium

Ami itt történik, és ami az elmúlt években történt, azt mutatja, hogy képesek vagyunk építkezni – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Tamási Áron Gimnázium 425. évfordulója alkalmából szervezett gálaesten, Székelyudvarhelyen. A szövetségi elnök az intézmény részleges felújítását mindannyiunk örömünnepének nevezte, hiszen – mint mondta – közös örökségről van szó.

Ünnepi beszédében a politikus úgy fogalmazott: stratégiai tervezésre, azaz erős hitre, akaratra és céltudatos cselekedetre volt szükség a mostani sikerhez. „Az elmúlt évtizedekben vissza kellett szerezni azt, ami a miénk volt, és amit 1948-ban egyetlen tollvonással elraboltak. Meg kellett őrizni, és most föl kellett újítani, de ami mindennél fontosabb: meg kellett tölteni és meg kell tölteni azzal a szellemiséggel, amely mögött több évszázadnyi tapasztalat van, de amelynek korszerűvé kell válnia, kortársnak kell lennie” – fejtette ki Kelemen Hunor.

Az erdélyi magyarok történetét az újrakezdések történetének nevezte, szerinte össze sem lehet számolni, hányszor kellett újrakezdeni az építkezést, hányszor kellett talpra állni, és hinni abban, hogy lehet előre menni – céltudatosan, erős akarattal, cselekvően és építkezve.

„Az iskola ezeknek az újrakezdéseknek mindig természetes helye volt. Mindig fontos intézmény volt, és az is marad. Az erdélyi magyarság számára meg igaz az, hogy az iskola teremti meg és tartja fenn nagyon nagy mértékben a közösségünket. Iskola, iskolák nélkül már rég elporladtunk volna a történelem viharában – vagy ha nem is olyan rég, de az elmúlt száz esztendőben bizonyosan igen” – nyomatékosított Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök meggyőződése, hogy az intézmény korszerűsítése semmilyen értelemben nem jelent feladást: az új ruha csak még inkább megmutatja az örökséget, amihez ragaszkodni kell. Az iskola pedig olyan örökség Erdélyben, amely a történelem minden szakaszában több volt intézményél: minőségi tartalmat és versenyképességet is jelentett – tette hozzá.

„A legharcosabb századokban is megmaradt a tudás iránti vágy, és ennek a szellemiségnek köszönhetjük azt, hogy az erdélyi magyar emberek hősei nemcsak hadvezérek, nemcsak híres fejedelmek és államférfiak, de legalább annyira tanítók, prédikátorok és tudósok is. Apáczai Csere Jánostól Baróti Szabó Dávidon át Brassai Sámuelig, Orbán Balázstól a Bolyaiakig, Kőrösi Csoma Sándortól Dávid Ferencig, Márton Áronig és Tamási Áronig, ennek az iskolának a névadójáig” – összegzett a szövetségi elnök. 

Kelemen Hunor köszönetet mondott az egymásra támaszkodni tudó és akaró partnereknek, a római katolikus egyháznak és a státusnak, a pedagógusoknak, a szülőknek, a gyermekeknek és az Orbán Viktor vezette magyar kormánynak, amely lehetővé tette a felújítást.

Kapcsolódók

Kimaradt?