Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek

Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre - jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A legnagyobb összeggel a római katolikus egyházat támogatja a magyar állam. Másfél milliárd forintból újulhatnak meg a Tamási Áron Gimnázium egyházi tulajdonban levő épületei, 441 millió forinttal támogatja a magyar állam a Székelyudvarhelyi KC kézilabdaklub akadémiájának a létrehozását, 200 millió forintot kap a református egyház a főtéri temploma felújítására, és további - egyelőre nem számszerűsített - összeget pedig az egyik olyan épületének a felújítására, amelyben diakóniai központot hoznak létre. A városi önkormányzat által működtetett Tomcsa Sándor Színház is 70 millió forintos támogatáshoz jut.Soltész Miklós elmondta, hogy a támogatási összegekről az elmúlt hetekben döntött a magyar kormány. Ezekkel a székelyudvarhelyi fiatalok helyben maradását szeretnék elősegíteni. Hozzátette: sok Kárpát-medencei beruházást támogat a magyar állam, de ezek sorában Székelyudvarhely az egyik kiemelt támogatott. Az államtitkár szerint az erdélyi magyar történelmi egyházak olyan közfeladatokat látnak el, amelyekkel segítik a magyarság megmaradását, iskoláikban olyan fiatalokat nevelnek, akik Romániának is hű állampolgárai lesznek.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy végéhez közeledik a villám sújtotta atyhai római katolikus templom felújítása, amelyhez szintén a magyar állam nyújtott támogatást, a Csíkszentmihályi műemléktemplom felújítására pedig 80 millió forintot utalt ki a magyar kormány. Soltész Miklós megjegyezte: a támogatások a magyar nemzetpolitika részét képezik. Úgy vélte, a kereszténység Magyarország, Erdély és Románia megmaradásához is hozzájárul. Hozzátette: ha a román politikusok is megérzik, hogy az ortodoxia a katolicizmus és a protestantizmus egy irányba mutat, az meg tudja erősíteni a közösségeket.Az államtitkár arra kérte a székelyföldieket, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választások névjegyzékébe, és döntsék el, melyik politikai közösség segített a legtöbbet. Hozzátette: az áprilisi választásokon a kormánypártok is segítséget kérnek az erdélyi választóktól.

Gálfi Árpád polgármester és a támogatott intézmények vezetői is köszönetet mondtak a magyar államnak. A polgármester elmondta, Székelyudvarhely az utóbbi évtizedekben nem kapott ilyen jelentős támogatást. Az MTI kérdésére a polgármester megjegyezte: 2017-ben a város költségvetése mintegy 90 millió lej volt, a román adótörvények változása következtében azonban 2018-ban mintegy tízmillió lejjel csökkennek a város bevételei.

Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere hozzátette: a város nem fogja beérni az anyaországi támogatással. Ezek mellett a román költségvetésből és az EU pénzforrásaiból is minél több támogatást próbál megszerezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?