Részben alkotmányellenesek a helyi választott tisztségviselők jogállásáról szóló törvény módosításai

Részben alaptörvénybe ütközőnek ítélte az alkotmánybíróság a helyi választott tisztségviselők jogállásáról szóló törvény módosításait - értesült az Agerpres a testülethez közel álló forrásokból.

Az alkotmánybírák azt a módosítást találták alkotmányellenesnek, amely bevezetne egy új fegyelmi büntetést a helyi és megyei tanácsosok esetében. Ez juttatásuk 10 százalékkal való csökkentésével járna legfeljebb hat hónapon át, és alternatíva lenne a büntetőjogi felelősségre vonásra.

A helyi választott tisztségviselők jogállásáról szóló törvény módosításai ellen Klaus Johannis államfő emelt alkotmányossági kifogást augusztus 1-jén. Az államfő többek között éppen az új fegyelmi büntetés bevezetését kifogásolta, illetve azt, hogy ez - a módosítások szerint - érdekellentét megállapítása esetén is alkalmazható lenne.

Az elnök beadványában rámutatott, az érdekellentéttel kapcsolatos rendelkezéseket két másik törvény - a 2001/215-ös, illetve a 2003/161-es - is tartalmazza, és ha a helyi választott tisztségviselők jogállásáról szóló jogszabály nem szabályozza külön az ilyen eseteket, előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a helyi vagy megyei tanácsok három fegyelmi büntetés közül választhatnak érdekellentét esetén, ami eltérő és kiszámíthatatlan jogalkalmazáshoz vezet.

Beadványában azt a módosítást is ellenezte az államfő, miszerint az érdekellentét az olyan esetekre korlátozódik, amikor a helyi választott tisztségviselők annak tudatában szavaznak meg egy őket előnyben részesítő határozatot, hogy voksuk döntő jelentőségű. Johannis érvelése szerint semmiféle szavazás esetén nincs mód előre látni, hogy egy szavazat döntő lesz-e vagy sem. "Az új szabályozás ellehetetleníti az érdekellentét fennállásának megállapítását, mivel az, hogy egy voks döntő-e vagy sem, csak a szavazás után derül ki" – olvasható az indítványában.

Kapcsolódók

Kimaradt?