Olvasói levél – Milyen érzés erdélyi melegként végignézni a referendumot?

"Én vagyok az, aki tönkre fogom tenni a családjaitokat. Én vagyok az a fertő, amitől kiráz titeket a hideg, maga a bűn. Itt vagyok, és most beállok a célkeresztbe" - olvasható abban a levélben, amit szerdán küldtek el szerkesztőségünknek. A levél írója egy Erdélyből származó, jelenleg Budapesten élő meleg nő. A továbbiaknak a levél teljes tartalmát olvashatják: 

Az elmúlt időszakban végigkövettem az erdélyi magyar online sajtóban az eseményeket, megnyilvánulásokat és véleményeket az október 6-7-i referendummal kapcsolatban. Az interneten fellelhető minden magyar és a legtöbb román nyelvű cikket, interjút elolvastam. Fontosnak tartom, hogy ne csak a Koalíció a Családért, az egyházak vagy a politikum határozza meg, hogy kik vagyunk, hanem mi magunk LMBTQ személyek is. Mélységesen felzaklat az, ami történik. Egyesek úgy írnak rólunk, melegekről, mint bűnözőkről, világ szégyenéről, a fertelemről, ami nem ismer határokat. Miközben zajlik ez az egyik oldalról boszorkányüldözés, a másik oldalról a szabadságharc, elsikkad a tény, hogy mi is csak emberek vagyunk. Lélegző, mozgó, érző emberi lények, akiktől bizonyos társadalmi csoportok a létezés alapvető méltóságát is el akarják venni. Ez sértő és végtelenül igazságtalan.

Én egy erdélyi magyar leszbikus nő vagyok. Itt vagyok. Én vagyok a probléma, amit meg kell oldani. Én vagyok az, aki veszélyeztetem az öröktől fogva fennálló természetes rendet a férfi és a nő között. Én vagyok az, aki tönkre fogom tenni a családjaitokat. Én vagyok az a fertő, amitől kiráz titeket a hideg, maga a bűn. Itt vagyok, és most beállok a célkeresztbe. Most, ezzel a levéllel megosztom veletek az ördögi tervemet.

Mindig magányos és különc voltam, és nem ismertem ennek az okát.  Elképzeltem, hogy fiúkkal barátkozom, de a valóságban egyszerűen nem ment. Nem tudtam közeledni, és nem tudtam fogadni a közeledést. Ezzel ellentétben egy idő után lányokkal nagyon könnyen megtaláltam a közös hangot. 24 éves koromig fogalmam sem volt arról, hogy mi a szerelem, és nem tudtam azonosítani a vágyat sem. Aztán napról napra, percről percre bekúszott az életembe mindkettő. Persze nem értettem, hogy mi történik. A lánnyal, akivel lassacskán, óvatosan, de végül összejöttünk, rendkívüli kapcsolatot alakítottunk ki. Rengeteget beszélgetünk, még többet nevettünk, élveztük a napsütést, alkottunk, és igen, egymással szeretkeztünk. Azokban a hetekben, amikor mi összejöttünk, valami helyre állt bennem. Megérkeztem. Megérkeztem a saját életembe, a saját helyemre, és ez nagy örömmel töltött el. Amíg együtt voltunk sok mindent éltünk át: betegséget, egészséget, munkanélküliséget, anyagi problémákat, jólétet, örömöket, sikereket, a munkánk eredményeit.

Miután szétváltak útjaink, nekem el kellett kezdenem feldolgozni mindazt, ami velem történt. Szembe kellett néznem a gyermekkori érzéseimmel. Össze kellett raknom magamban azt, hogy nekem azért nem volt férfi az életemben, mert leszbikus vagyok. Ki kellett bogoznom, hogy ki a fene is vagyok én valójában? Mindehhez pedig rengeteg időre, lelki erőre és segítségre volt szükségem. Most 30 éves vagyok. Az eddigi életem egy jelentős része arról szólt, hogy megküzdjek azzal, hogy nekem ezt dobta a gép. A 30 évem első percétől nekem ez a sorsom. Volt időszak, amikor azért volt nehéz, mert nem ismertem, máskor küzdöttem ellene. Volt olyan is – mint most is – hogy idegenektől kellett megvédenem magamat. De voltak benne gyönyörű, szeretetteljes és szenvedélyes szakaszok is. Ez az érzés- és érzelemkupac tulajdonképpen az én életem, a mindennapjaim, a valóságom.

Mindeközben higyjétek el, hogy cseppnyi erőm sem maradt arra, hogy mások családját megbontsam.

Nem akartam eddig sem, és ezután sem szeretnék gyermekekkel, hullákkal vagy állatokkal közösülni. Számomra ezek ugyanúgy visszataszítóak, mint nektek. Nem maradt időm lobbizni azért, hogy bárki is meleg legyen. Eszembe se jutott agresszívan terjeszteni a buziságot, vagy kritizálni mások házasságát, szerelmét, életmódját vagy családját. Volt és van elég bajom anélkül is, hogy elkezdeném rombolni a heteronormatív és keresztény társadalmatokat. Szerintetek kellett nekem 30 évig a feldolgozatlan terheimmel élni? Szükségem volt az azzal kapcsolatos félelemre, hogy szüleim kitagadnak a családból, ha megtudják, hogy meleg vagyok? Kellett nekem egészen egy másik országig menekülni, hogy a családom ne érezze úgy, hogy szégyent hozok rájuk? Kell nekem egymagamban lenni a világban, távol a rokonaimtól, szeretteimtől? Szerintetek én jó kedvemben vagyok meleg?

Attól, hogy ti nem láttok engem, én itt élek köztetek. Mi itt élünk a kirekesztő és ítélkező „kultúrátokban”. Attól, hogy nem látjátok, nagyon fáj ez az igazságtalanság, amivel megbélyegeztek minket. Görcsbe rándul a gyomrunk a buzizástól, az ízléstelen viccektől. Ezek rombolják az önbizalmunkat, a lelkünket, a kapcsolatainkat.

Nem problémák, fertőző betegek vagy bűnözők vagyunk, hanem hús-vér, érző EMBEREK. Nem azért vagyunk itt, mert csak gondoltunk egyet, és kitaláltuk, hogy holnaptól heccből kicseszünk az alkotmánnyal, és megszívatunk mindenkit. Nem azért vagyunk buzik, mert olyan nagyon szuper lenne ma Romániában LMBTQ-nak lenni. Azért vagyunk itt, mert nekünk ez a sorsunk. Nekünk ezt dobta a gép. Minket ilyennek teremtett Isten. Nekünk ez a valóságunk: az egyetlen mód, ahogyan méltósággal és önazonosan élni tudunk. (Mindenki válassza ki nyugodtan a saját hite szerint, hogy melyik a legjobb megfogalmazás.)

Vannak embercsoportok, akik magukat magasabb rendűnek érzik másoknál. Emiatt az önértékelési aberráció miatt jogot formálnak maguknak arra, hogy másokat – tetszőlegesen és sokszor igazságtalanul kiválasztott szempontok szerint (bőrszin, nem, etnikai hovatartozás, szexuális orientáció) alacsonyabb rangú és értékű embernek titulálják. De ez hazugság. Ez szemenszedett hazugság! Az az ember, aki nem hajlandó tudomásul vanni, hogy rajta és a nézőpontján kívül is létezik valóság, és mások teljes joggal vélekedhetnek másképp bizonyos dolgokról; vagy aki szerint szeretni bűn, az hazudik, amikor magát keresztény embernek állítja be. Az képmutató. Az farizeus.

Én azt tanultam Istenről, hogy az ő szemében mindenki egyenlő. Isten fia minden emberért egyenlő mértékben halt meg a kereszten, nem csak bizonyos privilégiumot élvező társadalmi csoportokért.

Embereket olyasmiért meghurcolni, amiről és ami ellen nem tehetnek, az pedig szimplán kegyetlenség.

Ne takargassátok már magatokat a Bibliával, amikor olyan embertársaitokhoz kéne lehajolni, akiknek az élete leggyakrabban titok, félelem és bántás. Ti most azt választjátok, hogy a létszámbeli fölényeteket kihasználva, elvegyétek mások emberi méltóságát és emberi jogait, de még a reményt is, hogy valaha teljes értékű állampolgár lehessen. Lehetnétek könyörületesek és együttérzőek, de ti a gyűlölködést, uszítást és megbélyegzést választjátok. Szerintem EZ az undorító...

Nem akarok én tőletek semmit. Ezt figyeld: nem tartok igényt a házasságotokra. Nem érdekel, hogy a gyermeketek házasságon kívül, vagy házasságban született, és az sem, hogy akit kézen fogva vezetsz az óvódáig/iskoláig az a vérszerinti gyermeked-e. Az sem érdekel, ha kettecskén éltek egy kis faluban a nagymamáddal/nagytatáddal, és sorolhatnám tovább, de nem teszem. Szerintem ti egy család vagytok azért, mert gondoskodtok egymásról és szeretitek egymást. Én személy szerint, de úgy gondolom, hogy egyetlen másik meleg ember sem akarja ezt elvenni tőletek. Engem nem érint, hogy te kivel élsz, és az otthonod nyugalmában mit csinálsz. Ez nem az én dolgom.

A tudomány még nem fejtette meg, hogy nekünk, melegeknek mi a szerepünk az emberek között. Azonban nekem meggyőződéstem, hogy nem a genetika melléktermékei vagy selejtjei vagyunk, hanem igenis feladatunk van ezen a világon. Ha nem így lenne, akkor a természet már évmilliókkal, évezredekkel ezelőtt megvonta volna tőlünk a létezés jogát. Igen, mint mindenkinek, nekünk melegeknek is vannak problémáink, nehézségeink, félelmeink, küzdelmeink. De vannak tehetségeink, örömeink, és kötődéseink is. Van hitünk és energiánk, amit használhatunk építésre, védekezésre, vagy pusztításra is. Képesek vagyunk elköteleződni, felelősséget vállalni. Tudunk őszinték és kedvesek lenni. Tudunk szeretni és gondoskodni másokról.

Ha ezeket a képességeket és erőforrásokat a többségi (és magát kereszténynek mondó) társadalom nem megnyomorítani, elnyomni, kirekeszteni, megbénítani akarná, hanem erősítené, felkarolná, megszeretgetné, akkor az én hitem szerint együtt egy sokkal produktívabb, barátságosabb, emberközpontúbb és szeretetteljesebb világot tudnánk építeni. EGYÜTT. Én ezt teszem a mindennapjaimban, és olyan emberekkel veszem körül magam, akik szintén ezt választják. Ugyanakkor elutasítom az ítélkezést, a gyűlölködést, a bűntudatkeltést, a bűnbakképzést, mert tudom, hogy ezek nem építenek, hanem rombolnak – lelkeket, életeket, kapcsolatokat, családokat, társadalmakat.

Hogy mit akarok melegként? Nem sokat... Csak annyit, hogy ha ugyanannyit teszek bele a közös kosárba, akkor ugyanannyit vehessek is ki belőle, mint bárki más. Ha adót, társadalombiztosítást, nyugdíjalapot fizetek, akkor hadd részesüljek én és a társam is ugyanúgy az egészségügyi szolgáltatásokból, a nyugdíjból, mint bárki más.

Engedjétek meg, hogy bejöhessen hozzám a kórházba az, akivel leéltem egy életet, mint hozzátartozóm. Hadd örökölhessünk egymás után, hogy ha meghalok, akkor ő ne váljon földönfutóvá. Engedjétek meg, hogy eltemessen.

Ugyanarra vágyom, mint a legtöbb ember, és nem vagyok hajlandó engedni a méltóságomból. Nem fogom magamat kevesebbre tartani azért, mert valakiknek nem tetszik, hogy kit választok társamul. Nekem se tetszik sok minden. Például nem szeretem a focimeccseket és a Manele-zenét, mégis tiszteletben tartom, hogy mások számára ezek értékesek. Nem lázadozok ellenük, nem akarom elvenni senkitől az élményt. Én nem szeretem, úgyhogy nem megyek oda. Nem kell senkinek melegnek lenni, és nem kell a köreinkbe jönni, ha nem tetszik. Nem kell. Csak menjetek tovább a saját utatokon, és vegyétek tudomásul, hogy van, akinek ez fontos, mert ez az sorsa, ilyennek teremtette Isten, ezt dobta a gép, ez az élete, ez a valósága.

Hogy szerintem mi a család? Sokkal több annál, mint egy férfi és egy nő házassága. Szerintem a család az, amikor két felnőtt ember úgy dönt, hogy szereti és támogatja egymást. Ugyanakkor nyitott arra, hogy ebben a szeretet közösségbe befogadjon olyanokat, akik önerőből nem tudnak gondoskodni magukról – életkori sajátosságaik vagy egészségügyi állapotuk miatt. Számomra akkor vált legegyértelműbbé, hogy mi a család, amikor a testvérem nagyjából három perccel azután, hogy elmondtam neki, hogy meleg vagyok, azt mondta: „Bármilyen életet élsz, az nem változtat semmit azon, hogy a testvérem vagy”. Az összetartozás tesz embereket egy családdá, amikor ki tudjuk mondani egymásnak, hogy „mindegy mi van, te hozzám tartozol, és én hozzád tartozom”. Szerintem valójában ez a család. Ez az, amin akárhány millió „igen” szavazat sem tudna változtatni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?