Izzadhatnak a csendőrség vezetői a kormányellenes tüntetésen történt incidensek miatt

Ügyészségi források szerint a csendőrség több vezetőjét és egy belügyi államtitkárt is beidéztek pénteken a legfőbb ügyészségre, hogy tudomásukra hozzák: gyanúsítottként vizsgálják ki őket az augusztus 10-i tüntetésen történt hatósági fellépés ügyében.

Az értesülések szerint elsőként a Román Csendőrség parancsnokát, Ionuţ Cătălin Sindile ezredest idézik be, aki ellen hivatali visszaélésben való bűnrészesség és visszaélésszerű magatartásban való részvétel miatt folyik nyomozás.

Meg kell jelennie a legfőbb ügyészségen a Román Csendőrség első parancsnokhelyettesének, Gheorghe Sebastian Cucoş ezredesnek is, akit szintén hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és visszaélésszerű magatartásban való részvétellel gyanúsítanak, valamint Laurenţiu Cazan őrnagynak, a bukaresti csendőrség vezérigazgatójának, akit hivatali visszaéléssel, visszaélésszerű magatartásban való részvétellel, közhivatalnok által elkövetett közokirat-hamisításban való részvétellel és hamis okirat tudatos felhasználásában való részvétellel gyanúsítanak.

Mihai Dan Chirică rendőr-főbiztost, prefektusokkal való kapcsolattartásért felelős belügyi államtitkárt szintén beidézték az ügyészség elé, ellene hivatali visszaélésben való bűnrészesség és visszaélésszerű magatartásban való részvétel gyanúja miatt folyik kivizsgálás.

Az augusztus 10-i tüntetésen történt csendőri fellépés ügyében a katonai ügyészség nyomoz, miután több mint 700 feljelentést nyújtottak be olyan személyek, akik megsérültek a tüntetésen történt hatósági visszaélések következtében.

Kapcsolódók

Kimaradt?