Az elmúlt három évben az alapoktól a toronyig, kívül-belül felújították az Arad megyei Szentleányfalva református templomát. A megyeszékhelytől öt-hat kilométerre északkeletre fekvő faluban így méltó módon ünnepelhették meg a hétvégén a templomépítés 120. évfordulóját. 

Vékony Zsolt József fiatal lelkipásztor, aki mindössze négy éve szolgál a gyülekezetben, felidézte a 2015 júniusában kezdődött munkálat különböző szakaszait, a közösséget összekovácsoló közmunkát és adakozást, az anyagiak előteremtésének nehézségeit, az olykor kilátástalannak tűnő erőfeszítéseket, és a nem várt helyről érkezett segítségeket.

„Csoda volt a 120 évvel ezelőtti templomépítés, és csoda volt az a felújítás. Magam sem tudom, miért és honnan érkezett ennyi pénz Szentleányfalvára, de tény, hogy olyan helyről és olyan személyektől is kaptunk segítséget, ahonnan és akiktől nem is számítottunk rá” – mondta a lelkipásztor.

Köszönetet mondott a támogatásokért a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek és az Aradi Református Egyházmegye esperesének, valamint az RMDSZ megyei vezetőségének és a fakerti önkormányzatnak (közigazgatásilag oda tartozik a falu), de hangsúlyozta: „Az a négy hónap, ami heti két-három közmunkával telt a hívek között, az volt számomra a legmeghatározóbb élmény. Néha elbizonytalanodtam, hogy mi a teendő, és ilyenkor a hívek, presbiterek és hűséges egyháztagok mutatták meg a helyes utat.”

Szentleányfalván 150 főre tehető a magyarok száma, ebből 96 református egyházfizető tag van, tőlük közel 32 ezer lej gyűlt össze a munkálatokra – az összes költség valamivel több mint egynegyede –, ami a tiszteletes szerint annak a jele, hogy a gyülekezet szívén viseli a templom sorsát. „Amikor idekerültem, egyfajta lehangoltságot, ha úgy tetszik, pesszimizmust tapasztaltam a hívek körében, és utóbb megtudtam, hogy több próbálkozás is volt a templomfelújításra, de sosem sikerült úgy, ahogy eltervezték. Hétfajta cserép volt a tetőn, mert mindig csak egy részét tudták cserélni, beázott a templom, és a falak belül is erősen rászorultak a felújításra” – mondta Vékony Zsolt József.

Gyaraki Ibolya helyi RDMSZ-elnök örömét fejezte ki, hogy hosszú évek után olyan lelkészt kapott a gyülekezet, aki összefogja a közösséget, az ügy mellé tudja állítani az embereket, s vállvetve képesek dolgozni. „Egyszer jártam Brádon, ahol láttam a beszakadt tetejű református templomot. Rémálmom volt, hogy egyszer a mi templomunk is úgy jár, de szerencsére olyan lelkészt rendelt nekünk a fennvaló, aki a feleségével együtt ott segít, ahol kell. Csodálom ezt a két fiatalt, akik idejöttek, és olyan dolgokba mertek belevágni, amikbe tapasztaltabb lelkészek sem” – fogalmazott.

Az egyházközség gondnoka, Márton Zoltán egyike volt azoknak, akik a fizikai munkából is kivették a részüket. „A keresztséget automatikusan megkapja az ember, aztán később konfirmál. De lehet, hogy hitet akkor nem kap. Ám amikor megkapja a hitet is, teszi, amit tennie kell. S nekünk, presbitereknek kell jó példával elöl járnunk” – mesélt az elkötelezettségéről.

A templomépítő elődökről is megemlékeztek az ünnepségen, melynek résztvevői megkoszorúzták a bejáratnál lévő Szondy Géza-emléktáblát. Szondy idején épült a templom, megújult a parókia és egy kis kultúrházzal is gyarapodott az egyházközség. A néhai lelkipásztor olyan lelkészcsalád sarja, akiknek a 18. századtól kezdve sokat köszönhet a mai Arad megye és a Bánság egy részének reformátussága.

A kívül-belül megújult templomban – a kivitelezés egy szalárdi vállalkozó munkáját dicséri – tartott hálaadó istentiszteleten Csűry István püspök hirdette az igét. Habakuk próféta szavaival vallotta, hogy „az Úr, az erőt adó Isten” oltalmában örvendenünk kell, ha megpróbáltatások sorának is van kitéve az egyén és a közösség.

„Akkor is vigadok, ha gazdaságilag sok a gond körülöttem, akkor is örülök, ha látom, hogy bennünket minden erővel háttérbe akarnak szorítani, lásd az Európai Unió vagy a román tanügyminisztérium munkálkodásait, de az úr eddig is vigyázott ránk” – mondta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki szerint minden templomfelújítás, építkezés és közösségi együttlét alkalmat ad arra, hogy hosszú évekre előre tervezhessünk, és „beszélhessünk arról, hogy mi csak azért is itt vagyunk, és csak azért is itt leszünk!”.

Az istentisztelet végén az egyházfő megáldotta a templomkertben emelt világháborús emlékművet, amelyet az első és második világháborúban elesett szentleányfalviak tiszteletére állítottak, de három ismeretlen magyar honvédnek is az emlékére, akik 1944 szeptemberében az előrenyomuló orosz csapatokkal vívott harcokban estek el a faluban, és a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra őket, de sírjaikat már nem gondozzák.

„Amikor olvastam Ujj János helytörténész könyvében, hogy megyeszerte mennyi világháborús magyar emlékmű van, adóság- és hiányérzetem támadt. Lelkiismereti kérdést csináltam abból, hogy ha nem készítjük el addig, amíg az adatközlők élnek, mert ők tudják, hogy kik voltak azok a helybeli magyarok, akik odavesztek, akkor az utókor már nem fogja tudni megcsinálni” – mesélt a kezdeményezésről Nagy Gizella nyugalmazott általános iskolai magyartanár. Tizenkét név került fel a gránitlapra, és néhány elesett hős leszármazottja is virágot helyezett el az avatóünnepségen. Nagy Gizella kifejtette: nem tudni, hol nyugszanak „azok a fiatal emberek, akik besorozásukig talán át sem lépték a falu határát”, de most már van egy hely, ahol a leszármazottaik elhelyezhetik az emlékezés virágait.

A hálaadó istentiszteletet és az avatóünnepséget a 16. alkalommal megszervezett Szentleányfalvi Magyar Falunap követte a templomkertben. Ez a legnagyobb magyar közösségi rendezvény a településen azóta, hogy 2003-ban megszűnt a magyar elemi oktatás is. A rendezvényre a faluból elszármazottak is hazalátogattak.