Szeptember 12-ig kért időt a taláros testület

crin-baseLegkésőbb szeptember 12-ig biztosan Románia ideiglenes elnöke marad Crin Antonescu, ugyanis elődje, a hivatalából felfüggesztett Traian Băsescu leváltására kiírt referendum érvényességét vizsgáló Alkotmánybíróság eddig kért időt, hogy átvizsgálja a rendelkezésére bocsátott dokumentumokat. A taláros testület konkrétan azt kérte a hatóságoktól, hogy frissítsék az állandó válaszási névjegyzékben szereplő adatokat. 

Az Alkotmánybíróság szerdán és csütörtökön is összeült, hogy döntsön a népszavazás ügyében. Augustin Zegrean, a taláros testület elnöke már a csütörtöki tanácskozás előtt előrebocsátotta, senki se várjon gyors határozatot, hiszen - mint mondta - vaskos dossziékat kell áttanulmányozniuk. A hatályos rendelkezések értelmében a referendum érvényességéről szóló döntést kétharmados többséggel kell meghoznia az Alkotmánybíróságnak.

Mint ismeretes, a politikailag kényes ügyekben a a taláros testület tagjai általában annak a félnek az álláspontjára helyezkedtek, amely tisztségbe juttatta őket. Jelenlegi összetételében öt négyes többségben vannak az ellenzéki alakulatok illetve a Traian Băsescu államfő által jelölt alkotmánybírák. Ahhoz hogy dönteni tudjon, egy vagy több talárosnak „át kell állnia a másik oldalra”.

Volt vagy nem volt részvételi küszöb?

A  parlament házelnökei - Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke és Petru Filip, a szenátus ideiglenes elnöke - beadványukban arra hivatkoztak, hogy július 6-án, Traian Băsescu felfüggesztése napján, amikor a törvényhozás elrendelte a népszavazást, az a sürgősségi kormányrendelet volt hatályban, amely eltörölte a részvételi küszöböt a népszavazási törvényből. Szerintük ezt a jogszabályt kellene figyelembe vennie a taláros testületnek, olyan alapon, hogy a később kihirdetett törvénynek, amely az 50 százalékos küszöböt tartalmazza, nem lehet visszamenőleges hatálya.

A házelnökök arra is kitértek érvelésükben, hogy az érvényességi küszöb a választói akarat eltorzításához vezet, amennyiben azon kisebbség akaratát szentesíti, amely bojkottálta a referendumot. Szerintük a taláros testület azzal a szándékkal írta elő a küszöböt, hogy ne lehessen jelentéktelen számú szavazattal leváltani az államfőt, de a felfüggesztett államfő menesztésére leadott 7 millió 400 ezer voks semmiképp nem minősül jelentéktelennek. Mint kifejtik, a bojkott nélkül elméletileg akár 4 millió 200 ezer voks is elegendő lett volna Basescu leváltására (az 50 százalékos részvételi küszöb fele), ezért nem lenne demokratikus a több mint hétmilliós, egyértelmű választói akarat érvénytelenítése.{loadposition OTP}

Zgonea és Filip azt a kifogást is megemlíti, hogy Románia területén - a tavalyi népszámlálás előzetes adatai szerint - mintegy 16 és fél millió választópolgár él, és ha ebből az adatból vezetnék le az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt, nem pedig a választói névjegyzékben szereplő 19 millió 300 ezerből, akkor kiderülne, hogy a hazai választópolgárok többsége részt vett a referendumon.    

Az alkotmánybíróság csütörtöki ülése előtt bekérte a belügyminisztériumtól a választói névjegyzéket és a statisztikai hivatal népszámlálási adatait is. Mivel ezek ellentmondanak egymásnak, az alkotmánybíróság felkérte a kormányt, hogy augusztus 31-ig tisztázza, hány választópolgára vanRomániának. A taláros testület közölte: szeptember 12-i ülésén dönt arról, hogy érvényes volt-e a július 29-i népszavazás és Traian Basescu felfüggesztett államfő visszatérhet-e hivatalába.

A Központi Választási Iroda (BEC) által szerda délelőtt közzétett végleges adatok szerint a referendum érvénytelen volt, ugyanis azon csak a szavazati joggal rendelkezők 46,24%-a voksolt.

Băsescu őrültségnek tartja Nicolăescu javaslatát

„Még egy őrültségnek” nevezte Traian Băsescu felfüggesztett államfő Eugen Nicolăescu liberális frakcióvezető-helyettes azon javaslatát, hogy legyen kétfordulós a leváltására kiírt referendum.basescu 1

„Annyi őrültséget mondtak már, hogy még egy igazán nem számít” – reagált a felvetésre Traian Băsescu. A felfüggesztett államfő elmondta, nem aggódik amiatt, hogy az alkotmánybíróság túl hosszan tárgyalja a referendum érvényességének kérdését, szerinte ez a sok fellebbezésnek tudható be.

Emil Boc volt kormányfő, Kolozsvár demokrata-liberális polgármestere kizárta a kétfordulós népszavazás lehetőségét, szerinte aki ilyen javasol, nem ismeri az alkotmány rendelkezéseit. 

Mint korábban írtuk, Eugen Nicolăescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakciójának alelnöke ismét az urnák elé hívná az állampolgárokat, amennyiben az alkotmánybírák kvórumhiány miatt érvénytelenítenék a Traian Băsescu felüfüggesztett államfő leváltására kiírt július 29-i népszavazást. Eugen Nicolăescu leszögezte, saját véleményét fogalmazta meg, nem egyeztetett alakulatával.

Kimaradt?