A fiatalok körében is elő kell segíteni a mentalitásváltást, ugyanakkor a romániai magyar társadalom az elmúlt száz év siratására sem pazarolhat további évtizedeket, mert ezalatt sem lépük előre – véli Oltean Csongor, aki egy éve tölti be a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöki tisztségét. Átfogó helyzetkép megrajzolására kértük, amelyben főként a fiatalokkal kapcsolatos tervek, ügyek, problémák és lehetőségek feltérképezésére voltunk kíváncsiak.

A fiatalokról általában az jut eszébe minden meglett felnőtt embernek, hogy őket oktatni és nevelni kell, hogy megfelelőképpen vegyék az élet akadályait. Éppen ez teszi antipatikussá is a felnőtt társadalmat a fiatalok szemében és fosztja meg őket a saját hangjuktól. Hogyan határoznád meg a MIÉRT saját, egyéni hangját az erdélyi magyar közélet palettáján? És mi az, amit nálatok jobban senki nem tud, amiben nekik kellene rátok hallgatniuk?

Szerintem az én esetem a legjobb példa arra, hogy miként is áll hozzá ehhez egy fiatal. Tíz éve, amikor 18 évesen az ifjúsági szférába bekerültem, addig nekem soha nem volt lehetőségem arra, hogy részt vegyek civil szervezeti vagy bármely hasonló megmozdulásban. Mindig a tanárok, a szülők és a megfelelni akarás szempontjából közelítettem meg a kérdést. Amikor bekerültem az egyetemre, rész vettem egy gólyatáborban, ahol számomra a legszimpatikusabb az volt, hogy nem a tanárok diktálták a dolgokat: nappal komoly program volt, este meg sörözés, szórakozás civilizált körülmények között. Ebből az élményből azt szűrtem le, hogy igenis lehet bulizva tanulni.

Hogy a kérdésedre visszatérjek: nemcsak a felnőttek, hanem a rendszer, a környezetünk mentalitása is valamilyen formában hibás azért, hogy úgy látja, minket mindenképpen oktatni kell. Én mindig az mondom, hogy a fiatalok dinamizmusa és az idősebbek tapasztalata tudja előrevinni a közösséget. Szükség van a véleményükre, de nem abban a formában, hogy mindenáron azt kövessük. A MIÉRT tudja a legjobban, hogy a fiataloknak mire van szüksége, mert mi élünk közöttük. A generációs szakadék megvolt és mindenkor meg lesz, de ha 2018-ban jobban szétnézünk, hogy mennyire változtak a kommunikációs csatornák, a fiatalok életében az értékrend, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezzel a teljesen másfajta világgal egy 50-60-70 éves kolléga már nem tud azonosulni. Ezért is kérjük mindig azt az idősebb generációtól, hogy mondja el a meglátásait, mi szívesen meghallgatjuk, de hagyja ránk a döntést, mert mi tudjuk a legjobban, mire van szükségünk.

Szinte kereken egy éve lettél a MIÉRT elnöke. Milyen elképzelésekkel vágtál bele ebbe a feladatba? Mire elég egy kétéves mandátum, készítettél-e személyes akciótervet arról, hogy minek kell ebbe beleférnie?

Ez az idő elég kevés egy országos szervezet élén. Fel voltam készülve arra, hogy ezalatt nem fogom tudni megváltani a világot, viszont belőttem néhány prioritást, amit a MIÉRT születésnapján az RMDSZ és a MIÉRT közötti frissített megállapodásba is beleírtunk. Másfelől erre vonatkozó álláspontot a szervezet politikai programjába is belefoglaltuk.

Abból a tapasztalatból kiindulva, amit itthon szereztem, Háromszéken HÁRIT-elnökként, azt látom az egyik legfontosabb feladatomnak, hogy megoldást keressünk arra, hogy a fiatalokat minél közelebb hozzuk a közélethez. Ha Sepsiszentgyörgy vagy Kovászna megye példájából indulunk ki, akkor azt látjuk – bár én egyetemista koromban kerültem az ifjúsági szférába –, az utóbbi öt-hat év alatt nagyot hanyatlott, egyre kevesebb fiatal érdeklődését keltette fel az egyetem. Ezzel együtt rájöttünk arra is, hogy akikkel együtt kell és tudunk dolgozni a közösségért, azok a középiskolások. Ez az a nemzedék, amely ha kellőképpen „megfertőződik” a munkával, a közösségért való tenni akarással, akkor nagyon könnyen tud csatlakozni később is, ha elmegy Kolozsvárra, egyetemre, netán külföldre tanulni. És ez az egyik tervem, hogy a diáktanácsokat karoljuk fel, foglalkozzunk velük, így talán most van a legjobb kapcsolata a középiskolás szervezetnek, a MAKOSZ-nak a MIÉRT-tel .

Ezen kívül egy másik komoly programunk a szórványban való megmaradáshoz kapcsolódik. Most éppen keressük a finanszírozási forrásokat ehhez.Ennek a lényege pedig az lenne, hogy a gyermekeknek magyar nyelvű foglalkozásba legyen részük iskola után, azzal a kitétellel, hogy a szülők magyar iskolába adják a gyerekeiket.

Egy másik fontos tevékenységünk a külügy területére vonatkozik. S bár nem feltétlenül hiszek a túl sok fórumon való, sokszor értelmetlen beszélgetésben, mégis azt mondom, hogy ott kell lenni. Ami pedig a belügyet illeti, arról is ez a véleményem: mindenütt hallatnunk kell a fiatalság szavát, itt pedig azt is el tudom mondani, hogy a politikai pártok ifjúsági szervezetivel talán jobb a viszonyunk, mint a politikai pártoknak egymással. De ugyanakkor leülünk beszélgetni az erdélyi, illetve határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel is.

Ami a szakmaiságot illeti: a fiatal vállalkozók ügyeivel is foglalkozni kezdtünk, a Kolozs megyei és székelyföldi fiatal mezőgazdászoknak beszélgetést szerveztünk a fejlődési lehetőségekről és arról, hogy tudnak uniós forrásokhoz jutni. Elindult a Politikai iskola nevű képzésünk, amelyen 23 fiatalt képeztünk ki kicsit másképp, mint ahogy eddig és erről nagyon jó visszajelzéseim is vannak. Ugyanakkor regionális képzéseket is tervezünk, amelyek a helyi ifjúsági vezetőknek lesznek fontosak. Ez egy önkritika, de úgy gondolom, erről is beszélni kell: sajnos beleestünk abba a megszokásba, hogy ha van egy képzés, felhívom a vidéki ifjúsági szervezet elnökét, hogy né, van egy ilyen lehetőség, akkor rendszerint az a válasz, hogy oké, küldök valakit. Időhiányban vagy más okokból elküldenek valakit maguk helyett, miközben meg kellene érteniük, hogy elsősorban nekünk, ifjúsági vezetőknek kellene a legképzettebbeknek lennünk, mindenről tudnunk.

Nemrég tartottátok Besztercén a MIÉRT Küldöttgyűlését, amelyen új politikai programot is elfogadtatok. Ami számomra szembetűnő benne az az, hogy támogatjátok a bejegyzett élettársi kapcsolat törvény általi szabályozását, ami a társadalomban egy eléggé megosztó kérdés, de ami mellett logikusan érveltetek is. Hogyan zajlott le ez a vita a MIÉRT-ben és milyen eszközökkel fogtok kiállni a saját igazatok mellett, amelyről megkockáztatom azt mondani, hogy egyben az egyetlen járható út is a hazai társadalom számára...

Úgy gondolom, hogy a család kérdéséről talán soha nem lesz egy komoly, hosszú, számtalan pontra kitérő közös álláspontja sem a MIÉRT-nek, sem az RMDSZ-nek. Én nagyon örülök annak, hogy ezt a mondatot bele tudtuk foglalni és el tudtuk fogadtatni a küldöttgyűlésen, bár voltak erről vitáink. De ami a legfontosabb, azt talán az, hogy a ennek a politikai programnak minden pontját külön szavazásra bocsátottuk. Ennél a pontnál, ha jól emlékszem, ellenszavazat nem volt, csupán egy-két tartózkodás, a szöveg módosított, végleges változatával a küldöttgyűlés kilencven százaléka egyet tudott érteni.

Meggyőződésem, hogy 2018-ban egy másfajta szemléletet kell a fiatalok körében meghonosítani. És itt most elmondok egy személyes sztorit: 2013-ban voltam Winkler Gyula gyakornoka Brüsszelben, ahol azzal is szembesültem, hogy léteznek olyan meleg párok, akik felvállalják a kapcsolatuk az utcán fényes nappal. Az utóbbi tíz évben Sepsiszentgyörgyön éltem, ami kisváros, és általában Székelyföldön az emberek sokkal konzervatívabbak, mint Kolozsváron, vagy akármelyik nagyobb városban. De én azt gondolom, hogy ezekről a kérdésekről beszélni kell: mind a bejegyzett élettársi kapcsolatról, mind pedig a család fogalmáról.

Ezzel a programponttal abból indultunk ki, hogy a PSD elkezdte azt, hogy alkotmánymódosításban rögzítené a család fogalmának új meghatározását. Nem vagyok jogász, de ha jól értelmezem, akkor az alaptörvényben a család alapja a házastársak közössége, amiben a „soți” kifejezés nem utal egyértelműen az illetők nemére. De a polgárjogi törvénykönyvben már pontosítják, hogy a férfi és nő közötti házasság jelenti a család alapját. És akkor felmerül az a kérdés, hogy mi történik például azzal az anyukával, aki elveszítette a férjét és egyedül neveli a két gyermekét, vagy éppenséggel mi történik azzal a férfival és nővel, aki házasságon kívül vállalt gyermeket… Akkor ők nem számítanak családnak?

Ebből a meggondolásból döntöttünk úgy, hogy ezzel a témával foglalkozni kell. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a fiatalok az a társadalmi réteg, amely a leginkább nyitott arra, hogy egy másfajta mentalitást képviseljen, hogy elfogadja azt, ami eddig nem volt megszokott, és ami nem föltétlenül a vallásra, a hagyományokra épül. Ráadásul az Unió adta lehetőségeknek tulajdoníthatóan sokat láttak, találkoztak más kultúrákkal, részt vesznek különböző nemzetközi projektekben, amelyekben Afrikától Kínáig mindenféle emberrel találkoznak.

Népszerűnek lenni nagyon egészséges dolog, mentalitásváltást előidézni már egy kicsit munkásabb, dolgosabb: felvállaltátok azt is, hogy a román nyelv az érvényesülés eszköze, a magyar viszont kell a megmaradáshoz. Hogyan tudjátok ezt a két dolgot egyszerre megjeleníteni, mert számomra evidens, hogy az egyikről főként Székelyföldön, a másikról meg kifejezetten szórványban kell hangsúlyozottan beszélni…

Nekem erről a kérdésről nagyon határozott az álláspontom, hiszen a szórványból származom, 14 éves koromig Medgyesen, 18 éves koromig Segesváron, utána pedig Székelyföldön éltem. Számomra soha nem volt kérdés, hogy románul megtudok-e szólalni. Persze, tíz év alatt az ember sokat felejt, ha nem használja napi rendszerességgel, de ez már az én hibám.

Viszont az a mentalitás engem mindig is zavart, amelyet sok esetben tapasztaltam Székelyföldön, főleg a fiatalok körében, hogy „nekem nem kell megtanulnom románul, mert nincs rá szükségem”. Ez nem az ők fejükből pattant ki, hanem örökölték. Persze, sok minden történt az elmúlt száz évben, ami miatt az idősebb generációk azt gondolják, hogy Romániában nem lehet élni, mert nem itt születtek, és protestként használják azt is, hogy nem kell megtanulni románul. Viszont én úgy látom, hogy ezt félre kell tenni. Jó tudni a múltról, de ha folyamatosan benne élünk, soha nem fogunk tudni előrelépni, fejlődni. Semmi értelme nincs annak, hogy további ötven évig azt sirassuk. Bizonyítsuk be ennek a társadalomnak, hogy hasznosabb tagjai tudnunk lenni, mint a román kollégák azáltal, hogy kisebbségiként alapjáraton két nyelvet beszélünk anyanyelvi szinten, mert ettől a pillanattól kezdve a lehetőségeink is tágulnak. Nekünk az a legfontosabb feladatunk, hogy kommunikációs csatornáinkon és rendezvényeink révén ezt megértessük a fiatalokkal. A háromszéki kollégák nemrég végigjárták egy szervezett karavánban azokat a településeket, ahol nem élnek románok, és azt tapasztalták, hogy sokkal kevesebben mondják azt, hogy nem akarnak megtanulni románul, mint tíz évvel ezelőtt.

Az anyanyelv szükségességéről meg persze a szórványban kell beszélnünk. Van ugye egy after school-program, amely egy törvényi akadály miatt nem működhet mindenütt, erre keressük most a finanszírozási forrásokat. Ez abból áll, hogy a gyermekeknek magyar nyelvű foglalkozásban legyen részük, amíg a szülők hazaérnek a munkából. Medgyesen ezt megoldották a kollégák, ott hatvan gyermekkel foglalkoznak, köztük olyan gyermek is van, akinek mindkét szüleje román. Persze, itt most nem az a lényeg, hogy románokat megtanítsuk magyarul, bár az is lehetne egy másik projekt témája, de mi itt a vegyes házasságban élők gyermekeit céloztuk meg. Mert, ugye, ha a román szülő tud iskola után foglalkozni a gyermekkel, akkor román iskolába is adják, hogy legyen könnyebb. Mi meg azt szeretnénk: ne az legyen, hogy „bun și așa”, mert a gyermek jobban tud majd érvényesülni, hanem sajátítsa el plusz lehetőségként a magyar nyelvet. Mi ezt a projektet három megyére készítettük el, de a számításaink szerint a benne résztvevő gyermekek száma évente akár 15-20 százalékkal is nőhet. Én úgy látom, hogy ezzel az asszimilációs veszélyben élő gyermekeket, fiatal szülőket segítjük.

Azt hiszem, nem elszigetelt véleményt osztok meg azzal, hogy a fiatalok politikai szerepvállalása néha nagyon konformistára sikerül. Magyarán: amikor egy fiatal bekerül a mélypolitikába inkább elsajátítja az ott dívó habitusokat, egész egyszerűen „öreg” politikus lesz belőle. Ti beszéltek-e arról a szervezetben, hogy azon túl, hogy szükséges, hogyan is kell kinézne ennek a felvállalt szerepnek az ifjúság tekintetében?

Azt kell mondanom erre, hogy mi sem lehetünk nagyon másak, mert az idősebb generáció környezetében szocializálódtunk. Tusványoson azt mondtam ennek kapcsán hogy bármilyen szerepet, bármilyen tisztséget is töltsünk be – ott van, ugye, példaként az osztrák miniszterelnök, aki bulis, instagrammozik, aztán meg felveszi a nyakkendőt – nem arról kell szólnia a mi életünknek, hogy öltönybe járunk és okosakat mondunk, hogy ne értsék a fiatalok. Eközben persze, fel kell nőnünk ahhoz a nemzedékhez is, amellyel a fiatalok ügyeit meg kell értetnünk, de a kortársainkkal is kell tudnunk beszélni, együtt sörözni velük. Én magamról mindig azt gondoltam, hogy egy jófej fiatal politikus vagyok, mindenkivel tudok beszélgetni, főleg azóta, hogy járom az országot és nagyon sok fiatallal találkozom.

Mindig elmondom azt is, hogy attól, hogy önkormányzati, polgármesteri vagy akár parlamenti képviselői tisztséget vállalunk, ne feledjük el azt, hogy a fiatalokért kell dolgozni. Persze, ezt miden politikus elmondja, hogy értünk kell dolgozni, mert mi vagyunk a jövő, a mi életünket fogják a leginkább befolyásolni a politikai döntések. De ha a MIÉRT-es képviselőkre gondolunk, akkor azt is látnunk kell, hogy a fiatalosság mellett Székelyföldön például fontosak a hagyományok, a vallás, a megszokott rendezvények. Így egy magam fajta fiatal nagyon nehezen tud érvényesülni, akár polgármesterként is.

Nekünk kell oda is megtalálni azt a fiatalt, aki el tudja végezni a munkát. És persze mindig mondjuk azoknak, akik politikai tisztséget töltenek be, hogy kutyakötelességük megtalálni az utódjukat, aki a későbbiekben az ifjúsági vonalat erősíti. Gyakran fennáll a veszélye annak, hogy amikor férjhez megy vagy megnősül a vezető, akkor meghal a szervezet, az új vezetőnek pedig először azzal kell foglalkoznia, hogy felélessze.

Ténykérdésként kezeljük azt, hogy a "konszolidált" politikum nem tudja megszólítani a fiatalokat, és jön a magyarázat is, miszerint nincsenek ehhez eszközei. De ez egy nagyon kényelmes megfogalmazása annak, hogy nincs egy jövőkép, amit konkrétan fel tudna nekik szervírozni. Mi a jövőképe a MIÉRT-nek és melyek azok a konkrét intézkedések, amelyek mentén például a külföldön tanulókat, dolgozókat haza lehet csábítani? Az már egyre egyértelműbb, hogy nem lehet pusztán azt mondani nekik, hogy „gyertek haza, mert erdélyi magyarok vagytok”…

A politikum sokat beszél arról és tényként kezeli azt, hogy a fiatalok elvándorolnak, de konkrét intézkedés kevés van, amivel őket itthon maradásra ösztönözné. Tavaly volt a start-up program, amely sokat segített, több magyar fiatal is ért ezzel a lehetőséggel, többek között öcsémék is, akik hazajöttek és vállalkozásba fogtak. Kíváncsi vagyok, hogy fog a program kinézni a továbbiakban...

De én azt hiszem, itt most nem a kivándorlásról kell beszélni, mert arról mindenki tud, hanem arról, hogy élményeket kell biztosítanunk a fiataloknak. Mert van néhány tényező, ami a fiatalt hazacsábítja. Ezek között van a család, a barátok és az érzelmi dolgok, aztán az anyagiak, a harmadik pedig a közösségben vállalt szerep. Vagyis az, hogy mennyire érzi magát fontosnak a családján kívül is: ha kimegy az utcára és tovább tesz két dolgot, akkor arra felfigyel-e valaki, fontos-e az a közösségnek. Úgy látom, hogy ha a MIÉRT és az RMDSZ közösen feladatokat tud nekik adni, fontosnak érzik magukat a szervezetben, a közösségben, akkor hazajönnek. És erre nagyon sok jó példa van.

A másik fontos dolog az anyagi vetület. Mert bár azt gondolnánk, hogy egy húsz éves fiatalnak ez nem számít, téves, mert már ebben a korban elkezd gondolkodni a családalapításon. Persze, sajnos a mentalitás rossz irányba csúszott, mert a fiatalok azt hiszik, hogy miután azt elvégzik az egyetemet, tuti, hogy ezer euró lesz a fizetésük. Ha meg nem sikerül az érettségi, akkor kimennek külföldre és majd valamikor hazajönnek.

Mi azt nem mondjuk senkinek, hogy ne menjen el, sőt. Mindig azt mondjuk, hogy el kell menni, meg kell próbálni, tapasztalni: én is voltam zöldséget szedni Németországban egyetemistaként. Nem bántam meg, de az is biztos, hogy soha nem mennék vissza. Háromszor, négyszer, de lehet, hogy ötször is jobban kerestem, mint itthon, de a pénz önmagában nem motiváció és nem is elég.

Tudjuk, hogy ifjúsági szervezetként nem fogjuk tudni megváltani a világot, de tudunk olyan törvénymódosítási javaslatokat megfogalmazni, amelyek segítik a fiatalokat. És itt van például a gyakornoki programról szóló törvény, ami nagyon jó lehetőségeket nyújt nekik. Arra kell tehát megtalálnunk a megoldást, hogy a fiatalok jól érezzék maguk itthon.

Szomorú, hogy az oktatás minősége nagyon rossz. Ez az egyik olyan feladat, amit  MIÉRT-elnökként tűztem magam elé, de még nem volt időm érdemben foglalkozni vele, persze van még egy év a mandátumomból. A 2016-os parlamenti kampányban felmértük az oktatás helyzetét és abból kiderült, hogy a szakoktatásra lenne igény, ráadásul óriási emberhiány is van a különböző szakterületeken. Rendszer kiépítésén is dolgozunk, amely révén például a kolozsvári egyetemisták haza találnak: összegyűjtjük az egy-egy régióból származó egyetemistákat és összekapcsoljuk őket annak a régiónak a vállalkozóival, akik munkahelyet adhatnak nekik.

Mindez nem biztos, hogy egy jövőképpé összeáll, de a dolgok elindultak jó irányba és igyekszünk minden jó megoldásokat eljuttatni a fiatalokhoz, hogy érdemesnek találják az itthon maradást.