keresés

Pókok a szobában

Hogyha valaki úgy dönt, hogy mondjuk egy hétig magára csukja az ajtót, ki sem lép a házból, lezár rádiót, televíziót, kikapcsolja a számítógépet, kihúzza a dugaszból a telefonkábelt és kiveszi a mobilból a kártyát, akkor nagy az esélye annak, hogy rövid távon másképpen értékeli az eseményeket.

Főszereplővé válik az a pók, amely az egyik sarokból átköltözött a másikba, hogy ott szövögesse a hálóját, az a fenyőrigó, amelyiknek ablak előtti megjelenésében valamiféle pontosan megszabható időszakosságot keres, másképpen hatnak rá a kívülről behatoló zajok és zörejek, azaz megváltozik a viszonyítása rendszere mindahhoz a világhoz, amely a falakon kívül és belül van. Óhatatlanul az utóbbi jóval nagyobb méreteket ölt, miközben az előbbinek arányai csökkennek, sőt olykor, szinte észrevétlenül, el is tűnnek.

Hasznos ez a torzulás vagy sem? Vannak, akik úgy tartják, hogy ez a kiszakadás egyenesen remek, mivel az ember önmagára tud összpontosítani, gondolkodik, elmélkedik, rájön arra, hogy milyen fölösleges koloncoktól kell megszabadulnia ahhoz, hogy önmaga legyen. Mások viszont úgy vélik, hogy miután megtalálta önmagát és újból kinyitja az ajtót, a világ már annyira megváltozott, hogy sem őt nem ismerik meg, sem ő a világot.

Képzeljük mindezt el nem egy hétre, hanem néhány évre és nem egy ember, hanem mondjuk egy régió vagy egy ország esetében. Mi történik azzal az országgal vagy régióval, amely levág mindenféle kapcsolatot, csupán önmagával foglalkozik, és önmaga előtt hajtogatja, hogy bizony ő a legjobb és a végén még el is hiszi?
Mint ahogyan a kapcsolatok nélküli ember, úgy ez az ország is lemond mindazokról az előnyökről, amelyeket a kommunikáció és a más fejekben, más országokban kialakuló értékek átvétele biztosíthatnak számára. A nyitottság, a nemzetközi együttműködés a továbbéléshez, a fejlődéshez a mai világban nélkülözhetetlen, a bezárkózás viszont óhatatlanul elsatnyuláshoz, lemaradáshoz, vagy a már kialakult hátrányos helyzetek tartósulásához, kiterjedéséhez vezet.

Kétség ne essék, a fentieket én nem azért írtam le, hogy a mai magyarországi állampolitikához, a kettős beszédhez, a szabadságharc látszata és a gazdasági kényszerek közötti nem mindig elegáns táncmozdulatokhoz kapcsoljak valamiféle áthallásokat, hanem itthon szeretnék maradni, méghozzá egy nem éppen egyszerű olvasmánynál.

Az RMDSZ Gazdasági Tanácsa ugyanis elkészítette az Erdély 2020-t, azaz a régió EU forrásokra alapozott, intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai keretét és fejlesztési tervét, amely egyértelműen nem néhány romániai magyar gazdasági zseni fejéből pattant ki, hanem szorosan kapcsolódik az unió hasonló és 2014-től a következő hét esztendőre szóló elképzeléseihez. Már a megnevezés is rendhagyó, hiszen a mostanig megszokott „fenntartható fejlődés” fogalma (erőforrás-hatékony, környezetbarát és versenyképes gazdaság) mellé társulnak az intelligens és inkluzív jelzők is. Ezek voltaképpen nem jelentenek mást, mint az oktatásra, a tudásra, a megújítási képességek ösztönzésére fordított fokozott figyelmet, illetve a minden társadalmi rétegre kiterjedő növekedési szándékot a nagyobb arányú foglalkoztatással, a társadalmi és területi felzárkóztatással, vagyis az integrációval és kohézióval egyetemben.

Amikor tervekről hallunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy számsorokat, határidőhöz kötött célokat és adatokat lássunk magunk előtt. A stratégiai keretben azonban mindezekről szó sincs, hanem a különböző szintű döntéshozóknak és az érdeklődőknek mindenekelőtt azért érdemes elolvasni, hogy minél részletesebb fogalmuk legyen arról, jelenleg hol is jár, merre tart az európai közgazdasági-társadalmi gondolkodás. Vagyis éppen az, amelyet mifelénk a politikai szólamok, a könnyedén felkapott és nem a jelentésükkel összhangban használt fogalmak, az összeesküvés-elméletek és a média szózáporai hajlamosak eltakarni, noha bármiféle valós fejlődés e szellemiség és fogalomrendszer nélkül elérhetetlen. Különben nézhetjük a pókokat a szobában és önmagunkat a tükörben – az idő elszalad mellettünk.

  vélemény