Régi zene, új cél
S. M. L. | 2011-07-18 07:46:03
nyomtat | elküld

„Bár tavaly volt a Csíkszeredai Régizene Fesztivál jubileumi kiadása, amelyen rengeteg esemény zsúfolódott, idén mégsem volt az az érzése a résztvevőnek, hogy »leült« volna a fesztivál, hogy unalmas lett volna” – összegzett az ÚMSZ-nek Öllerer Ágnes, a bukaresti Lyceum Consort régizene-együttes vezetője.

„Bár tavaly volt a Csíkszeredai Régizene Fesztivál jubileumi kiadása, amelyen rengeteg esemény zsúfolódott, idén mégsem volt az az érzése a résztvevőnek, hogy »leült« volna a fesztivál, hogy unalmas lett volna” – összegzett az ÚMSZ-nek Öllerer Ágnes, a bukaresti Lyceum Consort régizene-együttes vezetője.

Mint lapunknak a rendezvény zárónapján Öllerer elmondta, az idei fesztivál még a tavalyinál is „dúsabb” volt bizonyos vonatkozásokban, mint például a fiataloknak szánt mesterkurzusok tekintetében. „Az idő is velünk tartott: szombat délutánig gyönyörű időnk volt, csak azután került a fesztivál zárt térbe” – tette hozzá a bukaresti Lyceum Consort régizene-együttes vezetője, aki saját fellépésüket is sikeresnek értékelte, a közönség és a szakma visszajelzései alapján.

Az idő is velük tartott: a Csíkszeredai Régizene Fesztivál csak szombattól került zárt térbe

Fotó: Ádám Gyula

Az idő is velük tartott: a Csíkszeredai Régizene Fesztivál csak szombattól került zárt térbe

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál Kobzos Kiss Tamás és a török Erdal Şalikoglu előadásával, majd a magyarországi Musica Historica koncertjével ért véget tegnap este. A zárónap reneszánsz gyermekműsorral indult, majd a brassói Steffen Schlandt és a németországi Hegyi Gábor hangversenyével folytatódott. A hétvégi program pénteken a Barokk Fesztiválzenekar hangversenyét foglalta magába.

Szintén pénteken a Kremsier muzsikájából adott ízelítőt egy, több ország zenészeiből álló csapat. Szombaton Hangszerek a tarisznyából címmel Lukácsházi Győző és Kobzos Kiss Tamás tartott hangszerbemutatót, majd a lengyelországi Antoni Pilch lantkoncertje, illetve a nagykárolyi Collegium és a kolozsvári Flauto Dolce régizene együttesek hangversenye következett. Szintén szombaton koncerteztek a Régizenei Nyári Egyetem hallgatói is.

A fesztivál hivatalos megnyitójára csütörtökön este került sor; a megnyitón a helyi Codex együttes zenéjét hallgathatta a közönség. A fesztiváliroda vezetője, Péter Boglárka köszöntőjében hangsúlyozta: szándékuk szerint a fesztivál hatása és eredménye nem csak statisztikai számokban nyilvánul meg, hanem „pezsegni is fog a levegő a találkozások örömétől, a zenei élményektől”.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos