„A szenvedély színésze”
Péterffy Gyula színművész élettörténetéről szóló könyvet mutattak be Kolozsváron

Mindhalálig színész címmel Péterffy Gyuláról szóló könyvet mutattak be Kolozsváron hétfő este. Medgyessy Éva kötetének címe a főszereplő élettörténetét ragadja meg: a kolozsvári magyar színház szuggesztív erejű színésze korán, 44 évesen hunyt el. „Rövid idő alatt is sokat élt, mert igazi művészként, szenvedélyesen tudott létezni” – fogalmazott Demény Péter, a könyv szerkesztője. Hozzátette: Péterffy mintha ismerte volna a Márai Sándor Naplójában található gondolatot: „Nem elég éveket adni az élethez. Életet is kell adni az évekhez.”
Demény Péter emlékeztetett arra, hogy a Prospero Könyvek sorozatban ez már a tizediken túli kötet. Az úgynevezett beszélgetőkönyvek, melyek részben a Komp-Press, részben a Polis kiadónál jelentek meg, az erdélyi magyar színjátszás és zenei élet meghatározó személyiségeivel készített életinterjúkat tartalmaznak. A most bemutatott könyv különlegessége, hogy az 1980-ban elhunyt színész volt feleségén keresztül vall, aki – jegyezte meg a szerkesztő – „nem csak emlékezni, de írni is tud”.
Fotó: Kiss Gábor
Medgyessy Éva (állva) felesége, súgója és közönsége is volt Péterffy Gyulának, most életrajzírója
Köllő Katalin színikritikus – aki maga is szemtanúja volt Péterffy Gyula életteli játékának –méltatta a kötet színháztörténeti jelentőségét és a színész felesége, Medgyessy Éva bátorságát is, elismerve, hogy érzelmi szempontból nehéz volt előkotorni, újraélni és leírni a közös emlékeket. Köllő szerint a könyv önéletrajzi vonatkozásokat is tartalmaz, de mindenekelőtt a színész életét hivatott bemutatni.
Ám megtudhatjuk belőle azt is, hogy mit jelent a vizionálás: főpróba, melyen a pártbizottság kultúrfelelősei vettek részt, hogy leellenőrizzék, illeszkedik-e a darab a rendszer szemléletébe. „És megtudhatjuk azt is, hogy Péterffy Gyula szó szerint a színpadról ment a túlvilágra: annak ellenére, hogy orvosa közölte vele, nem fog kibírni a szíve még egy előadást, újra csak fellépett: a darabot végigjátszotta ugyan tökéletes alakítással, de azután hirtelen búcsút vett az élet színpadától” – mondta Köllő Katalin.
A feleség szubjektív és a színházi szakember objektív meglátásait összeegyeztetni, egyensúlyba hozni úgy, hogy az hiteles maradjon, igazi kihívást jelentett – vallott Medgyessy Éva. Úgy fogalmazott: feleség is, súgó is, közönség is volt, most pedig színháztörténész is.
A könyvből Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket, felelevenítették a nagyszerű alakításokat és a fergeteges történeteket különböző darabok kapcsán (például Madách: Az ember tragédiája, Sütő: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Gorkij: Éjjeli menedékhely). A könyv több szereplője is jelen volt a bemutatón: színésztársak, kritikusok, nézők.
Balázs Imre József házigazda, a Komp-Press Kiadó főszerkesztője hasonlattal hozta közelebb Péterffy Gyula rendkívüli alakját a fiatalabb generációhoz: „ha ma élne és játszana, talán olyan lenne, mint Johnny Depp vagy mint Cserhalmi György, mindenképpen lázadó, szenvedélyes, izzó és izzító karakter”.
VígéretekVálasztási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »
Bogdán Tibor
KorteshadjáratTöbb mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »
Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »
Sike Lajos


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!