Oltási kampányt szervez az egészségügyi tárca

A kanyarójárvány megfékezésének érdekében egy intézkedéscsomagot léptetnek életbe a belügyminisztériummal közösen – jelentette be kedden Florian Bodog egészségügyi miniszter.

„Meggyőződésem, hogy a közös erőfeszítéseink nyomán jobb eredményeket érhetünk el. Visszafogjuk a kanyarójárvány terjedését” – nyilatkozta Bodog a Carmen Dan belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón. A szaktárca vezetője hozzátette, senkit „nem oltanak be erőszakkal”.

„Határozottan kértük az egészségügyi igazgatóságok mozgósítását, saját munkatársaik mozgósítását és a családorvosokkal való együttműködést. Azt kértük a kollégáinktól, hogy gyors ütemben vigyék végig a kampányt. Személyesen is követni fogom és terepen is fogok ellenőrzéseket végezni” – mondta Bodog, majd hozzátette, hogy kéthetente jelentik majd a hatóságok az oltások ütemét.

A szaktárca vezetője a szülők megértését kérte, majd elmondta, hogy akik nem akarják beoltatni gyereküket, írásbeli nyilatkozatot kell leadniuk a családorvosnál. „A hátrányos helyzetű közösségekhez szeretnénk elvinni az orvosokat, nem akarjuk erőszakkal beoltani a gyerekeket” – tette hozzá Florian Bodog.

A beoltatlan gyerekek beazonosítására minden megyében létrehoznak egy munkacsoportot, amely a prefektusból, az egészségügyi igazgatóság képviselőjéből és a megyei tanács képviselőjéből fog összeállni. A járványnak kitett közösségeket egy héten belül azonosítanák a hatóságok a tervek szerint.

Carmen Dan belügyminiszter elmondta, hogy támogatják az egészségügyi minisztérium kampányát és azt kérte, hogy azokon a településeken, ahol nincs családorvosi ellátás, az önkormányzatok szervezzék meg az oltási kampányt.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) tájékoztatása szerint jelenleg 8017 kanyarós megbetegedést jegyeznek országszerte, 370 esettel többet, mint július 3–9. között. Eddig 31 személy hunyt el kanyarós megbetegedés miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?