Mi áll valójában Ciolacu „sértődése” mögött?

Marcel Ciolacu csütörtök délelőtti meglepő bejelentése a PSD kilépéséről a koalíciós tárgyalásokból röviddel azután történt, hogy a PNL vezetése is a távozás mellett döntött, azaz a liberálisok magukra hagyták volna a szociáldemokratákat a leendő kormányban - értesült a G4Media. Ezt tudta meg a PSD-elnök, s gyorsan lépett: ő fordított hátat a megbeszéléseknek. 

A PNL vezetői szűk körben arról tárgyaltak csütörtök reggel, hogy abban az esetben, ha Ciolacu továbbra is elutasítja a nyugdíjak és bérek befagyasztásáról szóló sürgösségi rendeletet, egyedül hagyják a PSD-t a következő kormány megalakításával. Kevéssel az említett PNL-ülés után Marcel Ciolacu bejelentette, a PSD nem vesz részt a koalícióban.

Ilie Bolojan PNL-elnök magára hagyta volna Ciolacuékat Fotó: Agerpres

Egyelőre nem világos, hogy a miniszterelnök hogyan értesült a PNL döntéséről. Az ugyanakkor tény, hogy csütörtökön egy lépéssel megelőzte a liberálisokat abban, hogy az egész politikai felelősséget a PSD-re hárítsák. Ciolacu egyedül, pártja megkérdezése nélkül hozta meg ezt a döntést, hogy megmentse politikai karrierjét – tette hozzá a G4 Media. 

Ilie Bolojan és Elena Lasconi nyilvánosan, valamint a koalíciós tárgyalások során is felszólította Marcel Ciolacut, hogy a jelenlegi kormány miniszterelnökeként vállalja fel a népszerűtlen intézkedést, a közalkalmazotti nyugdíjak és bérek befagyasztását 2025-ben. Azt is hangsúlyozták, ha a következő koalíciós kormány vállalja ezt a kemény döntést, az új kabinet már eleve negatív megítéléssel indul, ami „megfertőzné” az esetleges közös államfőjelölt esélyeit is.

A portál cikke szerint Marcel Ciolacu folyamatosan visszautasította a nyugdíjak és bérek befagyasztásáról szóló sürgősségi rendelet kiadását, mivel ennek negatív hatása lett volna politikusi imázsára, és megnehezítené bármilyen későbbi pozíció megszerzését. A jelenlegi Ciolacu-kormány péntek estig még kiadhatja az ominózus rendeletet, szombattól azonban – amikor az új parlament megalakul – a jelenlegi kabinet ügyvivővé válik, és több jogász szerint már nem lesz jogosult sürgősségi rendeletek elfogadására. Így ez a népszerűtlen intézkedés a következő kormányra hárul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?