Nő a vállalkozási kedv, szaporodik a megtakarított pénz Romániában

Gyorsan nő idén a vállalkozások és a bankbetétek száma, ellenben a befektetési alapokhoz egyre kevesebben viszik a pénzüket. A fiatalok foga nem nagyon fűlik a cégalapításhoz.  

Növekvőben van a vállalkozási kedv, derül ki a cégbíróság adataiból. Az év első négy hónapjában 23 ezer olyan román állampolgár alapított céget, akinek korábban nem volt vállalkozása. Ez tetemes növekedés 2016-hoz képest, az elmúlt év utolsó hat hónapjában ugyanis csak 17 ezer újsütetű vállalkozót vettek nyilvántartásba. Ebből akár azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy honfitársaink egyre merészebbek, ha befektetésről van szó, ennek azonban ellentmond az a tény, hogy azok száma, akik befektetési alapoknál fialtatják a pénzüket 206-tal volt kevesebb április végén, mint december 31-én.

A bankok ellenben hasítottak, négy hónap leforgása alatt 177 ezerrel nőtt a betétesek száma. A megtakarítások után a pénzintézetek által fizetett kamatok évi 1-2 százalék körül vannak, tehát csak aki a maximális biztonságot részesíti előnyben a hozammal szemben, választja jelenleg ezt a befektetési formát.  

„A romániaiak nem félnek a kockázattól, van bennük kezdeményezőkészség, de nagyon hiányosak a pénzügyi ismereteik” – véli Dan Popovici, az OTP Bank Romániai egyik befektetési alapja, az OTP Asset Managementnek az igazgatója. Elmondása szerint az emberek általában azt gondolják, hogy egy vállalkozás kevésbé rizikósabb, mint egy befektetési alap, de ennek pont a fordítottja igaz. „Ha a vállalkozásod nem úgy megy, ahogy azt elképzelted, nagyon nehéz kilépni belőle, ellenben egy befektetési alaptól az ember egy formanyomtatvány kitöltésével visszakapja a pénzét” – mondja Popovici.

A befektetési alapoknál általában a banki kamatoknál lényegesen magasabb hozamokra lehet számítani, ám erre nincs garancia, megtörténhet, hogy egy adott alap minimális jövedelmet termel a befektetőnek, sőt akár veszteséges is lehet. A befektetési alapok szakmai szövetsége, az AAF adatai szerint az elmúlt 12 hónapban a legmagasabb hozamot, 83 százalékot, az STK AG Capital produkálta, míg a legrosszabbul az Omnitrend befektetői jártak, akik ahelyett, hogy gyarapították volna a pénzüket, elvesztették befektetésük 38,7 százalékát.

Egyre több a cégtulajdonos

Romániában április végén 1,25 millió embernek volt idehaza bejegyzett cége. 2015 eleje óta a vállalkozók száma 100 ezer fővel nőtt. Életkor alapján a legtöbb cégtulajdonos, 383 ezer, 40 és 49 év közötti. Kézenfekvő volna a feltételezés, hogy a vállalkozási kedv a fiatalabbaknál a legnagyobb, de nem így van, a 30-ik életévét betöltött vállalkozókból van a legkevesebb, 121 ezer, náluk még a 60 évnél idősebbek is lényegesen többen, 195 ezren vannak. A bankbetétek száma 15,3 millió.

A betétesek száma ennél alacsonyabb, vannak ugyanis olyanok, akik a magtakarításaikat több hitelintézetnél helyezik el. Az idehaza bejegyzett befektetési alapoknál 415 ezer román állampolgár próbálja fialtatni a pénzét.

Kapcsolódók

Kimaradt?