Menesztések jöhetnek az egészségügyi minisztériumban az oltás-jelentés után

Kormányzati források szerint az egészségügyi minisztérium és az egészségügyi igazgatóságok több tisztségviselőjét is meneszteni fogják az oltásokkal kapcsolatos jelentés nyomán. Mihai Tudose kormányfő és Florian Bodog tárcavezető szerda délután tárgyalt az oltások helyzetéről.

Ugyanezen források szerint az egyeztetésen az egészségügyi miniszter ismertette a kormányfővel az oltásokkal kapcsolatos jelentést, és a miniszterelnök állítólag azt kérte Bodogtól, hogy még a szerdai nap folyamán tegye nyilvánossá a dokumentumot.

Tudose egyébként még szerda délelőtt bejelentette, hogy a nap folyamán sor kerül a találkozóra, és újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem áll szándékában meneszteni az egészségügyi minisztert.

Címlapfotó: Adevarul

Kapcsolódók

Kimaradt?