Szennyezettek a folyóvizek
A környezet hete című tegnapi rendezvényen is téma volt az aranybányaügy
Szávuj Attila | 2009-06-04 08:25:38
nyomtat | elküld

Romániában a legnagyobb „környezetvédelmi probléma”, hogy ezen a területen sokan a törvényeket figyelmen kívül hagyják – vélekedett az Új Magyar Szó kérdésére Csonta László, a Zöld Székelyföld Egyesület elnöke.

De hangsúlyos probléma a települések mellett elhaladó folyóvizek szennyezettsége is, hiszen – tapasztalatai szerint – a városgazdálkodási szervek igen kevés figyelmet szentelnek a távozó szennyvizekre.

A Turnu Mgurele-i kombinát – mint sok más vállalat Romániában – nem figyel a környezeti hatásokra

Fotó: Mihály László/archív

A Turnu Mãgurele-i kombinát – mint sok más vállalat Romániában – nem figyel a környezeti hatásokra

Emiatt „szerencsétlen helyzetben” van például a Csíkszeredán átfolyó Olt is, amely minél közelebb kerül torkolatpontjához, annál jobban viseli a mellette elterülő települések gondatlanságának nyomait. Az ehhez hasonló problémákat a környezetvédő szakember szerint a jobb csatornarendszerek kiépítésével kellene kivédeni.

„Országszerte elterjedt a felelőtlen fakitermelés” – hívta fel a figyelmet Csonta, aki szerint ezzel a problémával a hatóságok nem tudnak mit kezdeni. Ugyanakkor szerinte nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a tudatos vásárlásra is, hiszen ez nálunk nem jellemző. „Több olyan fogyasztói cikket kellene piacra dobni, amely egészségünkre nézve kevésbé káros és környezetünkkel szemben is kíméletesebb” – mondta a zöld szervezet elnöke.

Ülés a fenntartható fejlődésről

„Jelentős elmaradások figyelhetők meg Romániában a környezeti kérdésekben” – nyilatkozta Nicolae Nemirschi azt követően, hogy részt vett a „Lehetőségek és elvárások a fenntartható fejlődés érdekében” című tanácshozáson, tegnap. A környezetvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy szóba sem jöhet a természetvédelmi területek csökkentése, inkább bővíteni kell a Natura 2000 programot.

Figyelemre méltó megjegyzés, miszerint – adta hírül az Agerpres – az általa vezetett tárca nem rendelkezik megfelelő szakembergárdával a környezeti problémák megoldására. A szakintézmények segítségét kérte ez ügyben.

„A környezet hete” alkalmából szervezett találkozót követően Romulus Ştiucă arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik legnevesebb halfajtánkat, a fogast kipusztulás veszélyezteti. A Duna-delta kutatási és fejlesztési intézetének helyi vezetője szerint Európa egyik legkiterjedtebb madár- növény- és halparadicsoma elfogadható állapotban van környezeti szempontból. Rossz szemmel nézi azonban a Bechtel autópálya építési munkálatai miatti környezetrombolást. „A biológiai sokféleségükről ismert sztyeppeken dombokat tesznek tönkre az építkezésekkel” – mondta.

Üzengetés aranybányaügyben

Romániában jelenleg az egyik legmediatizáltabb kérdés a környezetvédelem területén a tervezett verespataki aranybánya. A tárcavezető épp a héten jelentette ki ez ügyben: „A Roşia Montana-projekttel kapcsolatban a hatósági ügy lezárulását követően nyilatkozunk”.

Ezzel a beruházó vállalat képviselője állítására reagált, aki szerint a beruházás környezeti hatásainak vizsgálatát jogellenesen leállították. Az Eco-Civica civil szervezet a héten a beruházással kapcsolatban megjegyezte, hogy az „merénylet Románia ellen”, ugyanis a társaság bármikor csődöt jelenthet, „s a ciánszennyezést a nyakunkon hagyhatja”.

Kezdettől fogva számos nonprofit szervezet tiltakozott az aranykitermelés ellen, közöttük a Román Akadémia és Soros György alapítványa is. Az Új Magyar Szó cikke nemrég arról számolt be, hogy a válság hatására a projektet korábban hevesen ellenző helyi lakosság nagyobb hajlandóságot mutat a vállalattal való kiegyezésre.

A legszennyezettebb északnyugat

Egy másik, az elmúlt időben kevesebb figyelmet kapott, de szintén sokakat érintő környezeti kérdés a marosvásárhelyi Azomureş kombinát levegőszennyezése. Szakvélemények szerint már rég mérsékelni lehetett volna a károsanyag-kibocsátást a vegyipari vállalatnál, ami a vállalat tulajdonosainak lenne a feladata.

Romániában egyébként a legtöbb környezetszennyező vállalkozás a nyilvántartások szerint az ország északnyugati régiójában működik: Kiskapus, Zlatna, Nagybánya, Nagyvárad, Vajdahunyad a leginkább veszélyeztetett terület.

A román Országos Környezetvédelmi Ügynökség korábbi jelentésében több új, kritikus övezet is megjelent. Az utóbbi években került fel a környezetszennyezés feketelistájára Bacău megye, Galaţi, Brăila és Tulcea megye is, amelyek az ország keleti határán találhatók.

A klímaváltozásról is tárgyaltak

„A környezet hete” alkalmából szervezett kerekasztal-megbeszélésen tegnap szóba került egy olyan előrejelzési és időjárás-figyelési rendszer működtetése is, amely a gazdasági tevékenységet a fenntartható fejlődés követelményeinek betartására sarkallja. A felek tárgyaltak a klímaváltozás negatív következményeiről (például a vízkészletre), illetve a levegőszennyezettség méréséről egy esetleges vegyi vagy radioaktív balesetnél.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András
Várományosok

Olvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »

Székedi Ferenc
Hofi után, szabadon

Ha nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »

Bogdán Tibor