XVI. Benedek pápa népszerűségi indexe alacsonyabb volt nálunk, mint amit az elődje, II. János Pál vagy az utóda, Ferenc esetében „mértek”. Mégis az egyik legnagyobb hatású, modernkori katolikus egyházfőként kell emlékeznünk rá, ha életében elmulasztottuk ezt.

Tennünk kell ezt annak ellenére, hogy rövid pápasága alatt követett el hibákat (mint mindenki): egy alkalommal azt mondta, hogy „az iszlám vallás csak gonoszságot szabadított a földre”, nem sokkal ezután rehabilitált egy holokauszttagadó püspököt, de ott a neve a Vatileaks-ben is.

Azért, mert a fiatal Joseph Ratzinger teológusként vezető szakértője volt a II. Vatikáni Zsinatnak, amely megnyitásának épp idén volt a 60. évfordulója. Beszédvázlatokat készített, dokumentumokat fogalmazott meg azon a conciliumon, amely gyakorlatilag korszerűsítette az egyházat, kezdve a liturgia megújításától a katolikus egyház más keresztény felekezetekhez és vallásokhoz fűződő kapcsolatának az átalakításáig.

Lehet mindezek után (és főként a 2020-as A két pápa című Netflix-produkció után) konzervatívként beállítani Benedek pápát, szemben a liberális Ferenc pápával. Csak éppenséggel butaság. Az abortusz elfogadása vagy a cölibátus eltörlése – amit sokan, tévesen – az egyházi reformhoz kapcsolnak, sem bíborosként, sem pápaként nem volt Mario Bergolio határidőnaplójában. Szemben Benedekkel, aki teológusként néhány társával együtt kérte a kötelező papi nőtlenség eltörlésének a felülvizsgálatát. ... De haladjunk.

Benedek pápa a teológiai munkássága miatt érdemel különös tiszteletet – Jézus életével kapcsolatos tudományos munkái alapjaiban határozzák meg kultúránkat, világlátásunkat. A tudománynak élt, a Hittani Kongregáció éléről többször is le akart mondani, hogy a könyvekbe temetkezhessen.

Megtette ezt pápaként, történelmet írva: 2013-ban önként lemondva a péteri trónról, több mint 600 év után ő lett az első pápa, aki nem halála miatt távozott az egyház éléről. Amilyen „hirtelen”jött (az egyháztörténet egyik legrövidebb, 26 órás tanácskozása után szállt fel a fehér füst), olyan hirtelen távozott a tisztségből, amelyet nem kívánt magának. Korunk legnagyobb teológusaként volt bátorsága megtenni ezt a lépést, persze nem kell ezen hüledezni: Ékes koszorú a fehér hajkorona, az igazságosság útján található (Péld 16.31).

De lemondása előtt is történelmet írt, bizonyítva, hogy pápaságának idejére választott jelmondata, „Az igazság munkatársai” (3Jn. 1,8) nem csak üres frázis. Ő volt az első pápa, aki találkozott a papok által szexuálisan zaklatott áldozatokkal (akik ellen gyerekkorukban követtek el perverziót, miközben mindenki félrenézett). Ő volt az, aki komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a visszaéléseket ne lehessen eltussolni, a papok védelme helyett az áldozatok védelmét helyezve első helyre.

Miután azt látta, hogy a megvádolt püspököket sosem büntetik meg, 2001-ben elrendelte, hogy minden ügyet az ő hivatalába irányítsanak. Két év alatt mintegy 400 papot utasított ki a papi rendből, szexuális zaklatás miatt. Neki volt mersze szembenézni azzal, amit számos hitbuzgó katolikus liberális ármánynak tart. Kimérten, megfontoltan haladó reformerként – újabb zsinat hiányában – igyekezett visszavezetni az egyházat a gyökereihez, vagy ha úgy tetszik, új egyházképet festeni. Elismerni a hibákat, kijavítani azokat, osztozni a szenvedésben (Gaudium et spes), azokéban is, akik épp a papjaink miatt váltak sebzettekké.

Ő volt az, aki a Spe salvi… kezdetű enciklikájában arra mutat rá, hogy az egyház nem vonulhat vissza a magánszférába, hanem jelen kell lennie a világban, az embert pedig az a feltétel nélküli, abszolút szeretet váltja meg, míg a tudomány (amelyre nagy szükségünk van) el is pusztíthatja az embert és a világot. A jobb világ megvalósulását tehát előbbitől és ne utóbbitól várjuk. A szeretet azonban nem lehet öncélú, ahogy az egyházi hatalom sem. 

Lehet úgy tekinteni Benedek pápára, mint aki megfutamodott a feladattól. Lehet azt gondolni, hogy belátta, a péteri már nem neki való szék. Közel 10 évvel ezelőtti lemondásában a nyilvánosságra hozott hangfelvétel tanúsága szerint valóban úgy fogalmazott: „Szent Péter hajójának kormányozásához, és az evangélium hirdetéséhez olyan testi és lelki erő kell, amely bennem az utóbbi időben olyannyira alábbhagyott, hogy fel kellett ismernem, alkalmatlan vagyok”. De ezzel azt is jelezte: cselekedni kell. Az év utolsó napján elhunyt pápa idejében kijelölte a feladatot utódainak. Megérdemli a tiszteletet. Ezért is.

(Nyitóképen: Ferenc pápa és XVI. Benedek egy poszteren december 31-én, a vatikáni Szent Péter téren | Fotó: Agerpres/EPA)