Nagy várakozás előzte meg Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök mai találkozóját. A januárban beiktatott demokrata politikus az ötödik hivatalban lévő amerikai elnök, akivel Putyin az elmúlt húsz évben találkozott. Ráadásul tíz évvel ezelőtt alelnökként tárgyalt már Putyinnal.

Míg Putyin és George W. Bush a kétezres évek közepén baráti viszonyba kerültek, Joe Biden nemrég gyilkosnak, megbízhatatlannak nevezte az orosz elnököt. Bizonyította, ha kellett még bizonyíték, hogy az amerikai–orosz kapcsolatok ugyancsak megromlottak. A Szovjetunió idején sem volt akkora deficit a Moszkva és Washington közötti kapcsolatokban és párbeszédben, mint most – jelentette ki a találkozó előtt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Ennek ellenére Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója azt jósolta: „Ha megállapodásra nem is, de megértésre fognak jutni az elnökök.” Usakov elmondása szerint az amerikai–orosz viszony állapota és kilátásai, a stratégiai stabilitás, az információbiztonság, a kiberbűnözés elleni küzdelem, a gazdasági együttműködés, a klímaváltozás, a koronavírus elleni küzdelem, valamint az Északi-sarkvidék ügye a legfontosabb tárgyalási témák. Úgy fogalmazott, desszertként tekintenek olyan regionális kérdések megvitatására, mint a Közel-Kelet, Szíria, Líbia, Irán, Afganisztán, a Koreai-félsziget, Hegyi-Karabah vagy Ukrajna ügye.

Noha az amerikai diplomácia az elnök európai turnéjával a Kína elleni fellépésre invitálta az észak-atlanti szövetség államait, és mindenekelőtt szeretné megakadályozni Moszkva és Peking közeledését, azért támadta Oroszországot is a hétfői NATO-csúcson. Azt mondta: világossá fogja tenni Putyin számára, hogy vannak területek, ahol lehetséges az együttműködés, amennyiben Moszkva ezt az utat választja. „Ha azonban az orosz elnök úgy dönt, hogy nem működik együtt, és úgy cselekszik, ahogyan korábban, akkor világossá fogom tenni, hogy hol vannak a Putyinra is érvényes vörös vonalak.”

Válaszként Vlagyimir Putyin is határozottan szót emelt a NATO – ahogyan ő fogalmazott – agresszív rakétatelepítése ellen, amit – jelezte – ő fenyegetésként értékel. Felemlegette, hogy ők megértették az amerikaiak kifogásait a Karib-tengeri rakétatelepítés miatt, és Oroszország elállt ettől. Amerika viszont rakétákat hozott Romániába és Lengyelországba. Ő is vörös vonalak meghúzásának szükségességéről beszélt.

A gond csak az, hogy Biden és Putyin vörös vonalai nem vágnak egybe. A két fél teljesen más előkoncepcióval ment a csúcstalálkozóra. Amerika szerint például meg kellene beszélni Ukrajna ügyét, vagyis az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget és a donbászi konfliktus kérdését, az orosz fél szerint pedig mindenről tárgyalniuk kell, ami a két ország közt feszültséget jelent, így például a Nyitott égbolt szerződés felmondása, az iráni atomalku és Észak-Korea kérdése.

Mindkét államfő feszültnek mutatkozott a tárgyalások előtt. Ezzel magyarázható az is, hogy noha a csúcsot fokozott járványvédelmi óvintézkedések mellett tartják meg, megfeledkeztek a vírusvédelmi szabályokról és kezet fogtak. Putyin igyekezett baráti hangot megütni, megköszönte Bidennek a lehetőséget, hogy személyes találkozón beszélhetik meg a számtalan vitás kérdést. Biden azzal válaszolt, hogy szerinte is jobb szemtől szembe állni.

Nos, a szembenállás nem is maradt el. Noha a megbeszélésen elhangzottakról nem szivárgott ki lényeges információ. A CNN – Joe Bidenhez közel álló hírcsatorna – csak azt emelte ki, hogy az amerikai elnök nem adta jelét annak, hogy hitelt adott volna Vlagyimir Putyin szavainak a találkozó során. A találkozóról tudósító CNN egyébként úgy állította be, hogy Oroszországot állították pellengére. Ami azt jelzi, hogy fontos az amerikai közvéleménnyel azt kommunikálni, hogy az USA diktálja a világpolitika napirendjét és továbbra is a világzsandár szerepét tölti be.

Az orosz és oroszbarát sajtó – amelyet leghamarább holnap böngészhetünk – valószínű úgy állítja be, hogy Putyin ellenállt minden amerikai zsarolásnak.

Rövid távon tehát a genfi találkozó nem hoz enyhülést az amerikai–orosz viszonyban. Az továbbra is iszony marad. A találkozó fontossága azonban kétségbevonhatatlan: lehetőséget nyitott a párbeszédre. Amely akkor hozhat eredményt, ha változik a két nagyhatalom külpolitikai doktrínájának szemlélete: nem rendelik alá a belpolitikai haszonnak, és nem a konfliktusos helyzet fenntartását tartják a legjobb módszernek a hatalom megtartására.