„Embert küldünk a Holdra!” John F. Kennedy híres beszédét 1962. szeptember 12-én tartotta a texasi Rice Stadionban. A hidegháború javában zajlott, és az amerikai elnök kesztyűt dobott a Szovjetek elé: az első űrobjektum, a Szputnyik-1, a tiétek. Az első kutya, Lajka, ki az űrben farkát csóválta, illetve az első ember aki a világűrből megcsodálhatta a Földet, Jurij Alekszejevics Gagarin is orosz. Most mi jövünk! Embert küldünk a Holdra! Amerikai embert! Kitűzzük zászlónkat és az ősi törvény értelmében ezzel birtokba vesszük a Föld egyetlen, sápadtarcú kísérőjét. Nektek semmi nem jut belőle…

Az amerikai társadalom egyetértett az elnökkel, és az Apollo program teljes gőzzel beindult. Ötvenkét évvel ezelőtt, 1969. július 20-án, az Apollo-11 háromtagú legénységének két tagja, Neil Armstrong parancsnok és Buzz Aldrin űrhajós, rátette lábát a Holdra. Armstrong volt az első ember aki az emberi történelem folyamán valaha egy másik égitestre lépett. Helyesbítek, a második, a Kis Herceg után. Amikor űrszkafanderének nehéz cipőtalpa felverte a Hold porát, Armstong azt mondta: „Ami kis lépés egy embernek, óriási előrelépés az emberiségnek!”

Van aki megkérdőjelezi, de Armstrong tényleg ezt mondta. A szöveg elő volt készítve neki, nyilván, hacsak a súlytalanságnak nincsen ilyen kedvező, bölcsen-költői mellékhatása. Amit kevesen tudnak: Armstrong a bal lábát tette először a Holdra. Az űrverseny kibontakozóban volt – és bal lábbal indult.

Nem tudom mások, hogy vannak, de én hajlamos vagyok ezt a nagyhatalmak közötti hajdanvolt űrversenyt, heroikus és megindító, epikusan gigantikus erőfeszítésnek tekinteni, és mint ilyet – hidegháború ide, fegyverkezési verseny oda – sóvárgó nosztalgiával felidézni. Azért van ez, meglehet, mivel a Holdraszállás évében születtem, így talán az átlagosnál valamivel több közöm van hűséges kísérőnkhöz, Lunához. Na, de hagyjuk a régi szép időket.

Beszéljünk inkább a máról. Űrutazásra soha nem készültem, de magam is álmodozó természet vagyok. Még akkor is, ha Vörösmarty ajánlása óta tudjuk, hogy az álmodozás az élet megrontója. És a költőnek mennyire igaza van! Mert itt vannak korunk nagy álmodozói, divatos szóval élve vizionáriusai: Jeff Bezos, Richard Branson, Elon Musk és a többiek, akik máris vannak, és egészen bizonyosan lesznek még. Ezek az emberek – akiknek a mindent leszállító Amazon csomagküldő szolgálattól a százszázalékosan környezetkímélő, hangtalanul suhanó Tesla elektromos autóig annyi mindent köszönhet az emberiség – nem tudnak leállni. Mivel úgy érzik a Földön már mindent szépen rendbetettek, lángeszük heves érdeklődését, ha egyelőre még nem is a Hold, de az atmoszféra és a Világűr „vízválasztója”, a földfelszíntől pontosan 100 kilométer magasan húzódó Kármán-vonal felé fordítják. A három hérosz felesküdött e képzeletbeli vonal túllépésére, ezért engesztelhetetlenül versenyez egymással.

Ha van is verseny, az eszmeileg halott, hiszen nem külön birodalmakat, de mindhárman ugyanazt az egyetlen verhetetetlen nagyhatalmat, a pénzt szolgálják. Megható, ezért eladható gyermekkori álmaik színes sztaniolpapírjába csomagolják kielégíthetetlen ambiciójukat: állítólag már zsenge gyerekkorukban sem a parkban való sétifikálás, de az űrséta volt minden vágyuk. Most, lévén a világ leggazdagabb emberei, mellényzsebből sok milliárdos, hangzatos nevű űrprogramokat pénzelnek. Blue Origin, Virgin Galactic, Space X cégeik neve.

Nem az a baj, hogy menni akarnak. Meggyőződésem, sokak nevében mondom: menjenek csak. Sőt, akár ott is maradhatnának! Petíció indult például, mely kéri Bezost, hogy ne jöjjön vissza a Földre, maradjon. Közel kétszázezren írták alá. Visszajött.

A baj az, hogy másokat is visznek magukkal! Önzetlenül teszik – mondják. Bezos a bátyjával, Markkal osztotta meg az űrkabint, illetve Wally Funkkal, egy ma 82 éves asszonnyal, akit profeszionális pilóta létére, csak azért mert nő, nem engedtek űrhajóra szállni annak idején. Ez valóban fölháborító diszkrimináció! Milyen jó, hogy ez a széplélek Bezos végre helyére tette a dolgokat, és magával vive az asszonyt, nemcsak őt, de az egész női nemet rehabilitálta. Kevesen vették csak észre, hogy Bezos megható, mellesleg jól bevált reklámgesztusa ellenére, vagy pontosan azért, egy másik vérlázító diszkrimináció ténye teljesen elsikkadt: az űrkabin, egyben az űrutazás történetének legfiatalabb űrutasa, a 18 éves Oliver Daemen fizető turistaként került a társaságba. Annyit tudni nyilvánosan, hogy Daemen is részt vett azon az árverésen melyen egy ismeretlen végül 28 millió dollárért megváltotta az űrjegyet. Oliver akkor alulmaradt, de a nyertes licitáló az utolsó pillanatban – egyéb sürgős és halaszthatatlan dolgaira hivatkozva – visszalépett, így Oliver került be a legénységbe. A néhány perces űrutazást Oliver papája, egy dúsgazdag holland befektetési cég vezérigazgatója fizette. Másként fogalmazva, Oliver Daemen egyetlen kvalitása mely űrutazásra jogosította, hogy nagyon gazdag papája van. A holland fiatalember nem csak életkorát tekintve, de ebben is az első ember aki a világűrbe utazott.

Bezoss-ék, Bransonék, Musk-ék az űrturizmus megalapításával egy nagyon fontos mítoszt tesznek tönkre: a feladatukat szuperprofeszionálisan és hősies tartással teljesítő asztronauták mítoszát. Nagyon sajnálom Wally Funkot aki arra érdemes volt, nőként mégsem juthatott ki az űrbe, de ne felejtsük, mindenki más aki mostanáig kijutott, egytől egyig arra érdemes és nagyon felkészült asztronauta volt. Utazásuk sem volt soha értelmetlen öncél – amennyire egyáltalán az emberek és az emberiség élete nem az. A konkrét tudományos célok és projektek megvalósítása mellett, még a nagyhatalmak közötti erőfitogtató űrverseny is végtelenül hasznos tevékenység volt, hiszen mindenkinek sokkal jobb volt, ha a felek az űrben többé-kevésbé sportszerűen egymással súlytalanul eljátszadoznak, mintsem, hogy a Földön háborúznának.

Bezos és a többiek a kereskedelmi űrturizmus megalapításával a világűrt megszentségtelenítik. Folytatják azt, aminek a Földön már rég nagy hagyománya van: kicsinyes és önző érdekeik mentén terjeszkednek. Ezen tettük még a tízezres nagyságrendű űrszemétnél is mocskosabb! 

Sajnálom a világ leggazdagabb emberét: mohóságában maga magánál is gazdagabb akar lenni. Ez már végzetes rövidzárlat, színtiszta elmebaj. Akármennyire gazdag is legyen azonban, nélkülünk, nélkülem meg nélküled, nem megy. Becsületére váljék Jeff Bezosnak, hogy sokak kívánsága ellenére a Földre visszatért ugyan, de a megérkezést követő sajtótájékoztatón nagyon szép és megható köszönőbeszédet tartott! Megköszönte az Amazon összes munkatársának, illetve a cég összes, sok-sok millió ügyfelének, hogy ezt az egészet kifizették: You guys paid for all this! Mindannyiunk végtelenül nagyvonalú gesztusát ő tiszta szívből köszöni és nagyon-nagyon sokra értékeli – jegyezte meg meghatottan.

Nekem is könnyek gyűlnek a szememben. „Ami óriási előrelépés Jeff Bezosnak, nagy visszalépés az emberiségnek” – mondhatnám. Mit mond erre a Kis Herceg? „Nem tudom (...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.” Maradtál volna odafenn, Jeff…