...vagyis tökmindegy, sájszegál, hogy a Krásznájá Ploscságyon május 9-én közép-kelet-európai idő szerint kora délután milliárdnyi fehér galamb röppen fel, vagy tankok tucatjai csörtetnek át feszes ritmusban: a temérdek szárnyrebbenés gyöngéd és illanó koreográfiája képtelen lenne elkendőzni az agresszort. Olyanforma ez, mint mikor a kriminalisztikai vizsgálat megállapítja a gyilkosság tényét; lehet utána szálazni meg ragozni, hogy előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel, vagy simán gondatlanságból elkövetett cselekedet volt – mindez a kioltott életet nem hozza vissza, a tettest meg nem menti fel.

Feledni pedig nem szabad – mi több, nincs jogunk hozzá, mondja a pulpitusról V. V. Putyin, de ő a 78 évvel ezelőtti győzelemre és az azt megelőző áldozatra, helytállásra, meg szolidaritásra utal. Én pedig a közelmúlt borzalmaira gondolok: hogy például ma vesztette életét az AFP egyik munkatársa egy Kelet-Ukrajnát ért rakétatámadásban, hogy legutóbb 2000-ben masíroztak utoljára a felvonuláson a második világháború veteránjai, s hogy azóta a dédunokák katonasorba cseperedtek, és viszik-ápolják a tradíciót. A hagyományt, amelyet most elkonfiskál a kremli hivatalos diskurzus. Putyin és propagandagépezete túszul ejti a Nagy Honvédő Háború mérhetetlen (mint a későbbi kutatásokból kiderült, már akkor is mérsékelhető) véráldozatát, mostani beszéde az eddigi panelek görcsös ismétlésén túl nem nyújtott nóvumot, a ceremónia, bár harsány, de méreteiben jóval szerényebb volt a tavalyi szemlénél: mintegy negyedannyi hadimasinát vonultattak fel, mint az invázió előtti ceremóniákon. Ennél már csak az ország gazdasági állapota aggasztóbb, hivatalosan ugyan tavalyhoz képest 1,2%-os visszaesést ismernek el hatóságok, ám a légszennyezést követő műholdfelvételekből 6,2 százalékos ipari termés csökkenésre lehet

gyanakodni… hacsak titokban nem fedték le bazi nagy napelemekkel az Ural déli, délkeleti lejtőit.

A dísztribünt befedték hősökkel, őket meg dekorációkkal, az agg hadfiak között – mint fesztív kerti törpék – fél tucat államfő az egykori Szovjetunióból kivált, de még Moszkva körül gravitáló országokból, amelyek rezsimjeit orosz katonai beavatkozás vagy jelenlét tartja életben, vagy, Örményország esetében, az úgynevezett békefenntartói szerep. Ez is érdekes diplomáciai fordulat eredménye: egy hete még úgy tudtuk, nem lesznek magas rangú külföldi meghívottak. Mivel Kína a napokban jelentette be szándékát, hogy nemzetközi konferenciát szervez az ország északi részén a Selyem útjának startpontjában, és a fórumra elvárja az egykori ázsiai tagköztársaságok többségét, Moszkva riadót fújt, Lavrov meg hozta a formáját.

Ünneplés volt tehát, obligát fesztivizmus – trófea nélkül, mert éppen Bahmutból érkeztek a nap folyamán hírek diszkrét, de két irányban is érzékelhető ukrán előrenyomulásról. A terep valósága viszont nem fogja zavarni azokat a szakértőket, akik most épp Erdély-szerte tervezett körutakon hangzatos és hatásvadász (és legkevésbé szakmailag aládúcolt) hipotéziseikkel nem egyebet tesznek, mint a már létező nyugat-szkepticizmust még inkább igyekeznek bebetonozni. Hogy jó legyen tavasszal. Az első kampányban, az uniós értékek mellett korteskedőknek könnyű és sikeres dolguk akadjon. Egy sikeres és mégis elkaszált uniós polgári kezdeményezéssel, és a határon átívelő bezzegbrüsszelező médiahuzattal. Amikor jócskán kreatívan kell majd belehúzzon az újra visszahívott szakember, aki már mentett vesztésre álló helyzeteket.

Jó adag ideje, hogy az észérvek, a logika, a nemzetközi törvénykezés, a jóérzés, a minima moralia, mindez teljességgel hiábavaló halmozása a dolgoknak. Mindegy is: „mert végül eljő Putyin, és majd rendet rak; határt arrébb, jogokat meg errébb, s be jó lesz a MAT-2-esben. Csak még

ezeken a kurafi ukránokon hámozza át magát. De elérkezik, ha késve is, fáradtan, csak betoppan. Készüljetek!”

(Kép forrása: s.yimg.com)