Ha a mélyszórványra gondolok, a Hátszegi medence reformátussága sejlik fel a szemem előtt. Puj község múltja és jelene. A községközpont Pujhoz hajdan szép magyar nevű települések tartoznak: Borbátvíz, Fégyér, Füzesd, Serél. 1910-ben 1165 lakosából 379 magyar, 50 német, 676 román volt. Ebből 223 római katolikus, 608 görögkatolikus, 158 református volt.

Pujról Beke György írt 1992-ben torokszorító riportot. Pujon akkor, amikor a riporter ott járt, már csak egy református élt. Az ősi református család tagjának, Puj doktor úrnak a felesége, aki noha ortodoxnak született, a férje kedvéért áttért a református hitre, halála után pedig kegyeletből maradt reformátusnak. Beke György rezignáltan írta le: ha tíz-húsz év múlva valaki Pujon jár, már híre-hamvát sem találja a hajdan oly dicső reformátusságnak, mert minden emberi aritmetika erre a végre mutat.

Harminckét évvel Beke György után jártam Pujon, és megtapasztalhattam, hogy az emberi aritmetika nem egyezik Isten matematikájával. Isten matematikájába ugyanis be van kalkulálva egy változó: a kegyelem, amely nagyban befolyásolja a végeredményt.

Történt pedig, hogy Puj doktor fia megunta a nyugati világ magányát, és előzetesen bejelentett szándéka ellenére hazaköltözött. Brassóban megismert egy magyar lányt, aki szült neki egy kisfiút és egy kislányt, a nagymama legnagyobb örömére. Így a korán eltemetett puji reformátusság pár év alatt négyszáz százalékkal gyarapodott, cáfolva az emberi aritmetika törvényeit. És igazolva az ismert vallási párhuzamot, a reménytelen helyzetből való feltámadás jelképét, amely Ezékiel könyvének 37. fejezetében található, ahol a próféta egy száraz csontokkal teli völgyet lát. Isten parancsára a csontok egymáshoz illeszkednek, hús és bőr nő rájuk, majd a lélek beléjük költözik, és a halott sereg életre kel.

Ezt a példát mondtam el idén a petrozsényi reformátusoknak, akik maguk is megfogyatkoztak, elerőtlenedtek. A mi dolgunk nem az – mondtam biztatóan –, hogy elfilozofáljunk saját pusztulásunkon, hanem az, hogy cselekvő életet éljünk, ne hagyjuk magunkat eltemetni olyan gondolatok által, amelyeket megoldani úgy sincs hatalmunkban. Nemzethalálunk fölött pedig döntsön az Isten, ne az emberi aritmetika.

Azonban nem maradhatunk tétlenek, nem spórolhatjuk meg a leltárkészítést: milyen kihívásokkal néz szembe az erdélyi magyar szórvány? Válaszokat kell adnunk azokra a kérdésekre, amelyeket a demográfiai fogyás, a felgyorsult nyelvi asszimiláció, valamint az anyanyelvi oktatás és az intézményi háttér fenntartásának nehézségei támasztanak.

Nem szabad eltekintenünk afölött, hogy az alacsony népszaporulat, a vegyes házasságok magas aránya és a fiatalok elvándorlása miatt a szórványközösségek egyre sérülékenyebbé válnak. Afölött, hogy kisebb településeken élő magyar közösségek létszáma folyamatosan csökken, az átlagéletkor pedig emelkedik, s hogy emiatt sok helyen már a helyi egyházközségek és civil szervezetek fenntartása is komoly nehézségekbe ütközik.

A vegyes házasságok eredménye a nyelvvesztés. A szórványban élő magyar fiatalok nagy része román anyanyelvű párt választ, a gyermekeket már a többségi nyelvű oktatásba íratják be a könnyebb érvényesülés reményében. A szórvány települések fiataljai nagyvárosokba vagy külföldre költöznek, ezzel a helyi közösségek elveszítik értelmiségi és közösségszervező utánpótlásukat.

Ahol nincs teljes értékű magyar iskola, ott az anyanyelv megőrzését délutáni foglalkozásokkal és hétvégi iskolákkal próbálják pótolni. Ezek megszervezése és finanszírozása folyamatos civil és egyházi összefogást, valamint pályázati forrásokat igényelne.

Mindezekre figyelve kell alkalmazni, időnként újraírni a szórványstratégiát. Azzal a meggyőződéssel, hogy a szórvány túlélése nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

(Nyitókép: RMDSZ)