A nagybőgős „járni jár, de nem jut” igazsága jutott eszembe először a Schengen-vétó után, miközben mindenki szórta a hamut a fejére, mondván: Romániának a belső határellenőrzés nélküli térségben a helye! Csak valahogy mégsem fér be az elitklubba...

De a téma emelkedettsége miatt ildomosabb komolyabb idézettel indítani. Hegel óta tudjuk, hogy a történelem színpadán minden esemény kétszer ismétlődik meg (Marx óta pedig azt, hogy ami először tragédia, az másodszor bohózat). A zárójeles résszel semmiképp nem szeretném elbagatellizálni a csütörtöki, Schengen-tagságunk elutasítására vonatkozó vétót, de néhány komikus (ha lehet egyáltalán mosolyogni ilyen helyzetben) részletre azért nem árt figyelni. 

Ám előbb a történelem kereke! Tizenegy évvel ezelőtt, amikor Hollandia és Finnország voltak az ellenzők, a Maszol nyomtatott lapelődjében, az Új Magyar Szó hasábjain A nemmel felérő halasztás című jegyzetben kiemeltük Jerzy Miller, az ülésvezető lengyel belügyminiszter kijelentését: „Ígéretszegés történt”. Csütörtökön is többen visszhangozták ezt, joggal.

Ahogy joggal mutattak rá arra is, hogy az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusnak technikai értelemben nem volt köze a Schengen-tagsághoz, miközben Románia fölött évekig Damoklész kardjaként lebegett. De a mostanihoz hasonló volt a helyzet tíz évvel ezelőtt is, amikor Franciaországban Nicolas Sarkozy és François Hollande szálltak versenybe az államelnöki székért. Sarkozy akkor világosan megüzente, hogy nincs a csatlakozás ellen, de belpolitikai okokból halasztani kellene az arról való szavazást, mert a francia választók számára ez érzékeny téma, Párizs pedig nem szavazza meg Románia csatlakozását. Tehát nem ez az első pofon, amibe beleszaladtunk az elmúlt röpke évtizedben, de kétségtelenül ez a legcsattanósabb.

Bevallom, Hollandia pozitív üzenete, a román politikum optimizmusba hajló kijelentései után, néhány nappal ezelőtt még magam is kezdtem bizakodni. Aztán Lucian Bode belügyminiszter tegnap reggeli, „bármely, Románia érdekeit szolgáló kompromisszumot elfogadunk” kijelentése után gyanút fogtam. Itt bújt ki a diplomácia szög a zsákból, elég egyértelmű jelét adva annak, hogy a Schengen-tagság megmarad még egy darabig az álom szintjén.

A felocsúdás után pedig gondolkodhatunk, hogy milyen tanulság vonható le az evangéliumi, „mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik” mondatból. Románia előbbi: jó ideje (joggal ugyan) hangoztatja felkészültségét, rátermettségét a Schengen-tagságra, és úgy tűnik nem tudott a kulisszák mögé lesni. Lehet és kell is a belpolitikai csatatérré változott Ausztriára, az európai egység megbontójáró mutogatni, de a tegnapi döntés kapcsán nem szabad megfeledkeznünk a saját felelősségről sem. A döntés tovább erősíti az euroszkepticizmust, amely egyértelműen az oroszok javára hajthatja a vizet, továbbá arról sem feledkezzünk meg, hogy hamarosan választási évet megelőző időszakba lépünk, és a tegnapi döntés bizony arra is nagy hatással lesz.

Nyilván, teljesen érthető a honi politikum (és nem csak) felszisszenése, érthetők az indulattól feltüzelt nyilatkozatok is, amelyek nyilván inkább nekünk, választópolgároknak szólnak, mintsem Ausztriának. Jólesik elmondani, és még jobban hallani azt, hogy az osztrák kancellár bekaphatja, soha nem adjuk fel, majd mi megmutatjuk stb. Meg érthető az európai uniós politikai elit támogató, velünk szolidarizáló, velünk együtt könnycseppet morzsolgató magatartása is.

Csakhogy ez – mármint a kamaszosnak tűnő hiszti – nem elég, ennél egy picit előrébb kellene tervezni a politikában, megfelelő válaszlépésekben kell gondolkodni, az elítélő nyilatkozatok mellett. És nem ezután trombitálni össze a válságstábot, berendelni a nagykövetet. Mert az állampolgárok elkeseredettségének a kivetülése lehet a bojkott, az osztrák kancellár Facebook-oldalának elárasztása gyalázkodó üzenetekkel, de lássuk be, ennél és még a bukaresti osztrák nagykövet becitálásánál is tökösebb válaszlépésre van szükség.

És közben önvizsgálatra – mert van itt jócskán sara a hazai hivatalosságoknak is, elsősorban Klaus Iohannis államfőnek, mint a külpolitika és a titkosszolgálatok fejének, aki képtelen volt bármit kezdeni Ausztria bejelentésével, amit egyébként elsőre a sajtón keresztül üzent meg Karl Nehammer kancellár, miközben Bukarest arra büszke, hogy a román–osztrák diplomáciai kapcsolatoknak több mint 100 éves hagyományuk van.

Románia egyébként számos országgal ápol – Bukarest elmondása szerint – kiváló stratégiai partnerséget, de ez valahogy nem tud formát ölteni, amikor az ország érdekeiről, az őt megillető jogokról van szó.

Ilyen szempontból a diplomáciai kapcsolatok csődje ez, amelyet csak tetőzött a titkosszolgálatok inkompetenciája. A Külföldi Hírszerző Szolgálatnak nem sikerült kellő időben kellő súlyú információt szerezni arról, ami „sógóréknál” történik, egyik hétről a másikra jelentős belpolitikai témává vált a migráció.

Ennek tudatában elő lehetett volna készíteni a reakciót, és nem utólag oltani a tüzet. A román külügynek ott van a legnagyobb hibája, hogy nem tudta felmérni azt az osztrák migránsellenes hangulatot, ami idén ősszel nagyon kiélesedett. (Ebben nagy szerepet játszott az idén ősszel alig két hét leforgása alatt Bécsben történt öt nemi erőszak, amelyeket a közvélemény a bevándorlással, illetve az illegális migrációval hozott kapcsolatba, így a politikusok figyelmét sem kerülte el.) A diplomácia pedig nem tudta hatékonyan visszaverni a Romániát ért vádakat, amelyekről, ismétlem, időben tudomást kellett volna szerezzen a külföldi hírszerző szolgálat, még mielőtt Ausztria a sajtón keresztül üzenget. 

Ezzel szemben Klaus Iohannis és kormánya inkább feltüzelte a hazai közvéleményt, jó ideje mantrázva, hogy beteljesül a schengeni álom és lám, jött a totális kudarc. Mit kezd majd a politikum ezzel az újabb csalódottsággal? A jelek szerint egyelőre semmit, Klaus Iohannis államfőnek csak a nevetséges „nem állunk meg, amíg nem sikerül csatlakozni” kijelentésre futotta. Eddig kellett volna okosabban menetelni.

Nyilvánvaló, hogy a küzdelmet nem szabad feladni, de azért ne feledjük, hogy mi tegnap nem megálltunk (a csatlakozás rögös útján), hanem megállítottak. És még egy dolog: ha igaz, hogy Románia kérte, válasszák szét a dossziéját a bolgártól, akkor lehet, nincs is a helyünk sem Schengenben, sem az európai közösségben. Mert lám, azt várjuk el mástól, amit mi magunk nem adunk meg másnak.

(Borítókép forrása: dw.com)