Nyakleves

Mi köze a leveseknek a képzőművészethez? Nagyon sok! Például a legtöbb nagy művésznek – képeik áráért ma jachtot lehetne vásárolni – jó, ha egy tányér levesre futotta, különösen fiatalon. Nem mindenikük volt persze annyira szerencsétlen és élhetetlen, mint van Gogh, aki, ha képkereskedő bátyja, Theo el nem tartja, biztosan éhen halt volna. Theo természetesen nem az öccse festményei eladásából támogatta testvérét, mert annak képei eladhatatlanok voltak, mások képei eladásából küldte neki az apanázst.

A képzőművészek között voltak igazán sikeres levesügynökök is, mint például Andy Warhol, aki a Campbell konzervleves szitanyomatával – Marylin Monroe portréja mellett – igencsak nagy sikert aratott. Kinek a leves, kinek a szőkeség. Ha már így keverem-kavarom a dolgokat a leveseskondérban, megemlítem azt is, hogy Andy Warhol ruszin nemzetiségű volt. Tudták? Az édesanyja, Julia Warhola ruszinul beszélt a fiával egész életében. A szülők a lengyel, illetve az ukrán határhoz közeli Mikova nevű kis szlovákiai faluból származtak. Büszkék is a szlovákok nemzetközi hírű művészükre. Egyébként a szlovák konyhában is, akárcsak a magyarban fontos étek a leves, így a kis Andy jól szocializálódott, innen nyilván a Campbell leveshez való későbbi vonzódása.

Én is örömmel főzöm a levest, ráadásul olyan világot élünk, hogy már nincsen szigorú recept, mindent bele lehet rakni. Sőt, ma már gyökeresen más a helyzet: Van Goghot, ha megkésve is, levessel lehet etetni! Just stop oil aktivisták megint szükségét érezték, hogy levessel locsolják meg a híres napraforgók egyikét a National Galeryben. Figyelmesen időzítettek: tiltakozás és figyelemfelhívásképpen pontosan akkor loccsintották ki levesüket, amikor egy bíró kétéves börtönre ítélte az egy évvel azelőtt ugyancsak van Gogh napraforgóinál levesezőket. Szigorú büntetés, ismerte el maga a bíró is, viszont megjegyezte, hogy megérdemelten adta, hiszen képzeljük el mi lett volna, ha a festményt védő üveg alá beszivárog az a leves? Több milliós kár keletkezett volna, ugyebár?

Agyficam ez az egész levesezés! Mit szólna hozzá például van Gogh? Szerintem lekeverne egy tisztességes nyaklevest az aktivistáknak – ne bántsátok képeimet, és főleg ne pazaroljátok, de nekem adjátok a levest! –  és biztosan szembeköpné a bírót, mint a társadalom rendje felett őrködő mindenkori arkangyalt. Kapna ő is vagy két évet ezért, biztosan. Egyébként és csakugyan, hogy is van ez? A művész életében még kenyeret se kapott a festményeiért, pedig többször megpróbálta élelemért elcserélni őket. Alig néhány évtizeddel később, pedig aki levest merészel önteni a képeire – pontosabban a védőüvegre, mert ma a politikusokat és a festményeket golyóálló üveggel kell védeni, szép kis világ! – az több időt tölt a rácsok mögött, mint azok a rendbontók, akik nem rég rendőrautókat gyújtogattak az angol városok utcáin. Persze, azért logikus a dolog: egy van Gogh festmény árából több száz rendőrautót lehetne vásárolni. Bravó!

Az emberi társadalom mindig le van maradva jó néhány lépéssel – saját maga lehetőségei mögött. A zsenik elől járnak, meg is kapják büntetésüket érte. De mi van ezekkel a leveses gyerekekkel? Mellékesen megjegyzem, van köztük néhány hatvan-hetven éves is. Referenciaként Gandhi meg Nelson Mandela békés ellenszegülésére hivatkoznak, és állítják, hogy csak a figyelmet szeretnék egy levesloccsantás erejéig felkorbácsolni. Egyáltalán nem rajongok értük, mert vállalkozásuk patetikus és reménytelen, de csendes fajtának tűnnek. Szerintem van Gogh sem haragudna rájuk. Persze, eszement gyengeségükben irritálók, ezért egyre inkább elviszik a balhét, a nagy környezetszennyező gazemberek, cégek pedig általában megússzák. Azért csak furcsa ez, nemde? Ha egy csajka levest kilöttyintesz a festmény védőüvegére, kapsz két év börtönt, viszont, ha egy tankernyi olajat löttyintesz ki az óceánba vagy a parti vizekbe és fél kontinens partvidékét megmérgezed és kiirtod, nem történik semmi. Legjobb esetben valami aprópénz kifizetnek, aztán annyi. Ha így nézem a dolgokat lehet, hogy a levesöntögetőkre nem szabadna annyira neheztelni? Elég lenne pancsolásuk büntetéseként csak egy nyakleves?Az úristen ennek a zavaros világnak kellene adjon, ha nem is negyven napos özönvizet, de egy becsületes nyaklevest!

(Nyitókép: képernyőmentés/YouTube)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?