Valószínűleg kevesn tudják rólam, hogy a blues és jazz műfaj mellett a kortárs zene is mélyen foglalkoztat. Zeneszerzést végeztem a Bukaresti Nemzeti Zenei Egyetemen, és ott szereztem doktorátusi fokozatomat is. Idén júliusban a tézisem könyv formájában is megjelent Muzica între libertate și manipulare címmel. Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a zene szubjektív dolog: ami az egyik embert megérinti, a másikra lehet, hogy egyáltalán nem hat. Éppen ezért a kortárs zene népszerűségének megítélése egyénenként nagyon eltérő lehet. Gyakran hallom különféle alkalmakon, hogy a nem kereskedelmi jellegű zene elveszíti a közönség támogatását. Az a gondolat azonban, hogy a kortárs zene egyetemesen elfordul a hallgatóitól, nem teljesen pontos, hiszen a kortárs zene műfajok és stílusok széles skáláját öleli fel, mindegyiknek megvan a maga közönsége. Ugyanakkor több tényező is hozzájárulhat ahhoz az érzéshez, hogy bizonyos zenei megnyilvánulások és a közönség között szakadék keletkezik. Például jogos felvetés a konkrét előadások minőségének vizsgálata is: lehet nagyszerű a tartalom, de ha az előadás gyenge, az egész közönségélmény sérül – és persze fordítva is igaz.

A digitális streaming-platformok és az internet térnyerésével a zeneipar minden eddiginél széttagoltabbá vált. Rengeteg műfaj, alműfaj és rétegközösség létezik, ami megnehezíti, hogy egyetlen szerző vagy előadó a mainstream piacot is elérje. A közönség ízlése idővel változik, és ami ma népszerű vagy releváns, az nagyban eltérhet a múltban kedvelttől. Ahogy a kulturális és társadalmi értékek átalakulnak, úgy módosul a zenei ízlés is, ami távolságot teremthet egyes kortárs zenék és a hagyományos közönségelvárások között. Előfordul, hogy az erősen reklámozott kortárs zenék a piacképességet helyezik előtérbe a művészi újítások helyett, ami felszínesnek vagy sablonosnak tűnő zenét eredményezhet, s ezzel elidegenítheti azokat, akik eredetibb vagy rendhagyóbb hangzást keresnek. Mindez együtt egy állandó kötéltáncot jelent az ambíciók, álmok és a valóság között.

A kortárs zeneszerzők és muzsikusok folyamatos küldetése a határok feszegetése, új hangzásokkal, stílusokkal és témákkal való kísérletezés. Ez ugyan forradalmian új zenékhez vezethet, de kihívást jelenthet a hagyományos hallgatói elvárásoknak, és a közönség nyitottságát igényli az ismeretlen hangzások felé. Ugyanakkor a kortárs zene gyakran tükrözi és reagál a társadalmi-kulturális kérdésekre, amelyek megosztók vagy vitatottak lehetnek. Azok a művészek, akik kényes témákat érintenek vagy megkérdőjelezik a bevett normákat, bizonyos közönségrétegek ellenállásába vagy elutasításába ütközhetnek – és ez rendben is van… ahogy ez mindig is így volt az idők kezdete óta.

Fontos felismerni, hogy bár bizonyos kortárs zenék nem találnak visszhangra minden hallgatóban, mindig felbukkannak új szerzők, új előadók és műfajok, amelyek a legkülönfélébb ízlésekhez és preferenciákhoz szólnak. Végső soron a kortárs zene és közönsége közötti kapcsolat dinamikus és sokrétű, amelyet a technológiai fejlődés, a kulturális változások és az egyéni művészi kifejezésmód egyaránt alakít.

Pontosan ez az az egzisztenciális dilemma, amely válaszokat keres azáltal, hogy provokálja a határt feszegető álmodókat örökké tartó, illuzórikus utazásuk során az önáltatás mélységei felé. Ezért maradunk itt mindaddig, amíg ránk ragyog a Nap.

Íme egy kis ízelítő kortárs zenei munkáimból... a Baltimore-ban élő, világhírű Irina Muresan tolmácsolásában: