313 napja, hogy a TNP (Tengeren túli Nagy Pacifikátor) nem hozta el a békét (a politikai) Európa keleti végeire – innen indul ez a szöveg egy november végi, hétvéges kora estén… és keresi a kiutat, de legalább a részleges válaszokat.

Feleletet például arra, hogy ha nem enged a 28-ból, mitévő lesz az eddig sem prímán szuperáló trumpi diplomácia. Márpedig ez a napokban agyonkommentált és értelmezett dokumentum első, de második olvasatra is elbukja a kibontakozás – nevezzük most ilyen semlegesen a folyamatot – esélyeit. Tartalmánál és „közzététele” mikéntjénél fogva. Nem kizárt, hogy a gázai rendezés startján felbuzdult amerikai külügy ki akarta használni a(z igencsak törékeny) közel-keleti szakaszgyőzelem svungját, és rákapcsolt az ukrán dossziéra. Naivitás lenne azt gondolni, hogy ez egy hé-ruppos lendület: a háttérben az alaszkai csúcs után is folyt a munka, ahogy mondani szokták, szakértői fele. Eredménye viszont szakmailag (és jócskán beleolvastam a mérvadó szereplők véleményébe) igencsak szerény: a nemzetközi jog, a logika, és a technikai megvalósítás szempontjából számos pontatlanság, kivetnivaló és ellentmondás tarkítja a textust. Átfogóbb és áttekinthetőbb kritikáját Timothy Snyder ötpontos kommentárja hozza.

Az ultimátumnak is beillő szöveg csekély értékét most eleve mellőző gesztussal a Fehér Ház tárgyalási stílusára fókuszáljunk. Trump & Co ultramagasra tette a lécet, mert onnan lehet majd lejjebb srófolni, mintegy a jóindulat és a tárgyalókészség jeleként. Magyarán abból érdemes kiindulni, hogy tisztában vannak az aszimmetrikus megközelítéssel, azzal, hogy vannak teljességgel elfogadhatatlan tételek, és olyan pontok, amelyekből a végén – ha lesz végkifejlet – csak töredék marad majd (eklatáns példa erre a 14. pont, amely nem egyéb, mint az Ukrajna újjáépítésére vonatkozó pazar badarság). Még azt is sejtik, hogy újabb, lényeges pontokat kell majd beilleszteni a konstrukcióba. Ám, ha ez az őszi diplomáciai nekilódulás szerves része annak a hosszú távú erőfeszítésnek, amely Trump békenobelezését célozza, ez az értelmezési keret rögvest relatívvá torzul, mihelyt a republikánusok táborából, onnan is kulcsszereplők (Roger Wicker szenátor) részéről érkeznek élesen kritikus hangok. Maga Trump a közzététel és a vasárnapi genfi egyeztetés között máris visszakozott azzal, hogy ez nem végleges szöveg, aztán Rubio licitált rá, hogy nem is csütörtök az ukrán feleletre kiszabott határidő, szóval elkezdődött a „tangó”.

A válaszra nemcsak Kijevnek kell készülnie, hanem Európának is (kivéve az igen harcias píszmékert, a szereptévesztésben konokul kitartó magyar miniszterelnököt, aki „azonnali és feltétel nélküli támogatást” követelt az Uniótól a jobb híján Witkoff-jegyzéknek nevezhető tervezetvázlathoz). És az illető kancelláriák környékén a tanácsosok-elemzők java része belátja: itt nem elegendő a nyilatkozatcunami, a szimpátiaszimfónia. Ebben a pillanatban jelentkezik újfent az „egység a sokszínűségben” paradigma konkrét és tényleges létrejöttének kérdése, tud-e az Unió frappáns, összefüggő és partiképes replikát megfogalmazni, és aszerint lépni. Időre megy a játék, a nyilatkozat–döntés–akció ívet lehetőleg minél rövidebbre kellene zárni, ami – lássuk be – nem sajátja az EU mechanizmusainak.

A svájci ájer jót tett az ukrán ügynek, amennyiben egy lassan négy éve agresszált állam (és nemzet) sorsa ügynek tekinthető – legalábbis az eredeti szöveg sokban változott, miközben… Tbilisziben ismeretlenek elrabolnak két Ukrajnáért ténykedő orosz civil aktivistát, Groznijban dróntámadás ér egy katonai támaszpontot, Romániában is mélyen a légtérbe furakodik egy orosz drón, s a riasztott F-16-osoknak már izomlázuk van lassan a folytonos készenléttől.

Miközben kiderül, hogy Witkoff érdekes párbeszédeket folytat, mintha nem az amerikai elnök megbízottja lenne, hanem csak mellékállásban. És miközben a román illetékesek kigyöngyöznek egy 2025–30-as időszakra érvényes nemzetvédelmi stratégiát. Ami annyira igénybe veszi az államfő erejét, hogy már nem marad szuflája a majdnem egy éve halogatott kinevezésre a SRI és SIE vezetésére.

Olyan ez, mint régi bérházakban a lépcsőforduló: a fújtató nyugdíjasnak oázis, a zongoracipelőknek manőverezési terület, a szomszédasszonyoknak receptcserehelyszín. És mindeközben Putyin a nyerő, mert megint eljátszotta, hogy tárgyalóképes… majd újabb, vagy régi-új feltételekkel igazolta az átverést. A Kremlnek minden nap apró siker, a Fehér Házban az időérzékzavarokat nehéz lesz belülről orvosolni, Európa még mindig csak fokozatokban ocsúdik, Ukrajna meg épp eltemette az első magyar önkéntest. Advent pitvarában toporog a világ, és már most úgy tűnik, belegémberedett a csodavárásba.

(Nyitókép: theatlantic.com)