A tábor végül elmaradt. Ez azonban nem akadályozhatott meg abban, hogy hiteles, független és minden kétséget kizáróan objektív riportot képzeljek el róla. Az alábbi tudósítás több, egymástól független képzeletbeli forrás egybehangzó visszaemlékezése alapján készült.

Volt némi feszültség bennem, amikor a táborkapuhoz közelítettem, de a regisztráláskor azonnal megnyugodtam. A kapu fölött hatalmas molinó hirdette: „Pártoktól független közösségi tábor.” Alatta kisebb betűkkel: „Politikusok, közéleti szereplők és mozgalomszervezők a baloldali sátornál jelentkezzenek.” A szervezők készségesen elmagyarázták, hogy ettől még a tábor természetesen nem politikai. Merthogy itt kizárólag a közösség jövőjéről, a kultúráról és a nyílt eszmecseréről lesz szó, politikai felhangoktól mentesen. Ezt hosszasan magyarázták.

Belépéskor minden résztvevő kapott egy ObjektívNéző szemüveget. Erre azért volt szükség, mert nélküle könnyen előfordulhatott volna, hogy valaki összefüggéseket lát ott is, ahol kizárólag a párbeszéd jó szándéka munkálkodik. A használati útmutató szerint a szemüveg minden kritikát félreértésként, minden kellemetlen kérdést rosszindulatú támadásként jelenít meg, és hosszabb viselése esetén a valóság árnyalatai átmenetileg elhalványulhatnak.

Külön sajtóregisztráció is működött. A szervezők örömmel hangsúlyozták, hogy a nyitottság jegyében minden médiumot szívesen látnak. Kivéve azokat, amelyek jelenléte akadályozhatná a nyitott légkör kialakulását. A recepciós gyorsan hozzátette, hogy ez természetesen nem kizárás, csupán egy korábban már félreértett szervezési megoldás.

A programfüzet igazán biztató volt. Délelőtt „Nyitott párbeszéd”, utána „Közös gondolkodás”, majd „Szabad véleménycsere”. A programpontok mellett csillaggal jelölt megjegyzés állt: „A felsorolt programpontok megtartására várhatóan nem kerül sor, mivel azok céljaival a résztvevők előzetesen egyetértettek. A szervezők ezért fenntartják a jogot, hogy a programokat sikeresen lezajlottnak tekintsék.”

Így elsőként a Véleménytenyészetet kerestem fel. Itt a véleményt nem kimondták, hanem gondosan nevelték. Szabályozott páratartalom, szűrt fény és kézzel adagolt megerősítések között fejlődtek a gondolatok. A tárlatvezető büszkén mutatott egy különösen szép példányt. „Ez tegnap még kérdés volt” – mondta. „Ma már meggyőződés.” Látszott rajta a gondos ápolás.

A Párbeszéd Sátor zárva volt. Az ajtajára egy cetlit ragasztottak: „Technikai okok miatt a párbeszéd helyén pártbeszéd van, a vezér tart kioktató monológot.”

Ezután következett a Kritikatolerancia gyakorlópálya. Az első feladat mindössze annyi volt, hogy valaki udvariasan mondjon ellent. Az első jelentkező alig jutott el odáig, hogy „én ezt egy kicsit másként látom”, amikor megszólalt a sziréna. A kijelző villogni kezdett: „Ellentétes vélemény érzékelve!” A szervezők azonnal körbevették, megnyugtatták, hogy itt minden vélemény számít, majd diszkréten elkísérték egy érzékenyítő beszélgetésre.

Ebédidőben a Közösségi Büfé következett. A napi ajánlat Párbeszédpörkölt, Nyitottságragu és Független Kávé volt. Fizetéskor a pénztáros megkérdezte, szeretném-e támogatni a közösségi párbeszéd fennmaradását egy kávé árával. Mondtam, előbb meginnám azt a kávét. Mosolyogva közölte, hogy pontosan erről van szó.

Délután a legnépszerűbb előadásra ültem be, amelynek címe ez volt: „Hogyan maradj teljesen független attól, akivel történetesen minden fontos kérdésben egyetértesz?” Az előadó hangsúlyozta, hogy a függetlenség nem kapcsolatok hiányát jelenti, hanem azok helyes értelmezését. „Egyetértenek ezzel?” – kérdezte az előadó. A közönség egyetértően bólogatott. Néhányan már a kérdés előtt is.

Fölöttébb izgalmasnak ígérkezett a „Közösségi árokbetemetés” című programpont. Azt hittem, kerekasztal-beszélgetés következik a társadalmi megosztottságról, de a szervezők lapátot és talicskát osztottak. Kiderült, hogy a szimbolikus cselekvésnek itt gyakorlati jelentősége is van. Aki becsülettel dolgozott, estére igazolást kapott arról, hogy hozzájárult az új nemzeti egységhez. Aki kérdezősködni kezdett, annak elmagyarázták: nem az a fontos, hogy ki ásta az árkot, hanem hogy most végre mindenki ugyanabba az irányba lapátoljon. Amerre mondják.

Mielőtt elindultam volna hazafelé, még benéztem az Átláthatóság Sátrába. A kiállítás szerint itt minden nyilvános. A látogatók kérdéseit egy kedves önkéntes gondosan összegyűjtötte, lefűzte, majd megköszönte az érdeklődést. Mire visszanéztem, a mappa valahogy eltűnt. Gondoltam, itt az ideje, hogy én is eltűnjek.

A kijárat fölött neonbetűk villogtak: „Ne feledd: ha kritizálnak, az támadás! Ha te kritizálsz, az bátor kiállás!” Elidőztem előtte néhány másodpercig.

Ahogy elhagytam a tábort, a kapuőr utánam szólt: „Ugye nem ír rólunk semmi olyat, ami… hát… túl őszinte lenne? A tábor jövője múlhat rajta.” Megnyugtattam: „Ugyan, csak egy jegyzet lesz. Vélemény. Tudja, az a dolog, amelynek szabadságát – állítólag – mindannyian védjük

(Nyitókép forrása: adevarul.ro)