Megrázó és egyben jövőbe mutató megemlékezést tartottak vasárnap a Bihar megyei Gyantán, ahol az 1944. szeptember 24-én elkövetett tragikus vérengzés áldozataira emlékeztek a helybéliek, az elszármazottak és az egybegyűlt vendégek. A 82 esztendővel ezelőtti fekete vasárnapon 49 ártatlan helyi lakost gyilkoltak meg a bevonuló román seregek. Az eseményen Soós József helyi lelkipásztor prédikált és mondott emlékbeszédet, hangsúlyozva a történelmi igazsághoz való ragaszkodást, a gyűlöletmentességet és a közösségi örökség megőrzésének felelősségét.

A fekete vasárnap emléke

1944. szeptember 24-én Gyantán nem két szembenálló hadsereg csapott össze a harcmezőn. A búvóhelyeken rettegő gyermekek, asszonyok, idős emberek és édesapák védtelen civilek voltak. Olyan emberek, akik alig egy nappal korábban még a földjeiken dolgoztak, kenyeret sütöttek, állatokat etettek, gyermekeiket ringatták, és a hétvégi pihenésre, illetve a vasárnapi istentiszteletre készültek. A faluba bevonuló fegyveresek azonban ellenséget láttak bennük - elevenítette fel a tragikus történéseket a lelkipásztor.

Soós József emlékeztetett, hogy az embereket kihurcolták a rejtekhelyeikről, egyeseket a helyszínen, másokat pedig összegyűjtve végeztek ki. Családokat bántalmaztak, aláztak meg és fosztottak meg minden vagyontárgyuktól a saját házaikban, az állataikat pedig elhajtották. A pusztítás a közösség kulturális és szellemi központját sem kímélte: felgyújtották a református parókiát annak minden értékes könyvével, iratával és dokumentumával együtt. Boros Ferenc korabeli lelkipásztor feljegyzései szerint ezen a tragikus napon 49 ember veszett oda. A legfiatalabb áldozat mindössze 2 esztendős gyermek volt, a legidősebb pedig 71 éves.

„Nem katonák voltak, nem partizánok voltak, nem fegyveresek voltak hadállásokban, nem is számok egy jelentésben, hanem emberek voltak. Olyan emberek, amilyen te is és én is vagyunk” – idézte fel beszédében Soós József.

Az emlékezet felelőssége

A lelkipásztor kiemelte, hogy a történelem emlékezetéből egyetlen nép és egyetlen ártatlan ember sem törlődhet ki. Az emberi emlékezetnek meg kell őriznie az édesanyák könnyeit, a gyermekek sírását és a túlélők mély fájdalmát. Ugyanígy meg kell őrizni azok együttérzését is, akik 82 esztendő elteltével állnak meg a gyantai emlékműnél – legyenek azok helybéliek, hazatérő elszármazottak vagy támogatást nyújtó vendégek.

Prédikációjában három fő pillérben fogalmazta meg, mit jelent ma a hűség és a felelősségvállalás a megemlékező közösség számára:

A hűség az igazsághoz számunkra azt jelenti, „nem engedjük, hogy a halottainkból politikai jelszó legyen. Nem nagyítjuk fel azt, amit nem tudunk bizonyítani, de azt sem hallgatjuk el, ami megtörtént. A hamisítás nem tiszteli az áldozatokat, és az elhallgatás sem tiszteli őket” – fogalmazott Soós József. Megítélésében a hűség azt jelenti, hogy ma is kutatni kell a korabeli iratokat, összegyűjteni a tanúvallomásokat, megőrizni a neveket és továbbadni a történeteket a gyermekeknek és unokáknak. Ebben az elszármazottaknak és a vendégeknek is feladatuk van: a régi fényképek, levelek megőrzésével és a hallott igazság továbbadásával.

A hűség a gyűlöletmentességhez a felelősségteljes emlékezést jelenti, hogy nem engedjük a gyűlöletnek megszabni, miként gondoljunk a múltra. A szörnyűségek napján ugyanis az emberség is felragyogott: voltak helyi román emberek, akik segíteni próbáltak. A falu orvosa elrejtette a református lelkész családját, megmentve az életüket, a román ortodox pópa pedig leállította az ágyúsokat, megvédve a templomot a pusztulástól. „Erről beszélni azért fontos, mert megmutatja: a gonoszságnak nincsen egyetlen nemzetisége, úgy, ahogy a jóságnak sincsen. Nem népek, hanem egyének felelősek a tetteikért, nincsenek kollektív bűnök” – hangsúlyozta, hozzátéve: a valódi erkölcsi győzelem lényege az, hogy a gonoszság nem tehet bennünket olyanná, mint amilyenek az elkövetők voltak. Nem a bosszú és a gyűlölet a válasz, hanem az emberség megőrzése.

Harmadik pillérként pedig a szellemi örökséghez való hűséget emelte ki. Az áldozatok nemcsak házakat és földeket hagytak maguk után, hanem anyanyelvüket, kultúrájukat, értékeiket és közösségüket is.

A közösség jövője

A gyantai templom jelenleg felújítás alatt áll, a helyi szórványmagyar közösség a rendezvényeit ideiglenesen a kultúrházban tartja. Soós József felhívta a figyelmet: az épületek köveit meg lehet javítani, a falakat újra lehet vakolni, a tetőt helyre lehet állítani, de a hely igazi értékét a benne és körülötte élő közösség adja meg.

„Hiába őrizzük meg az emlékművet, ha közben elfelejtjük az értékeinket. Hiába újítjuk fel az épületeinket, ha a gyermekeink már nem tudják, hogy őseink miért építették azokat. Hiába mondjuk ki az áldozatok nevét, ha nem őrizzük meg azt a szellemi tartást, amelyből ők erőt merítettek” – figyelmeztetett.

Bár a település lélekszáma az évtizedek során megfogyatkozott, s a faluban sok a bezárt kapu, a lelkész emlékeztetett: egy közösség értéke nem a lélekszámtól vagy a vagyontól függ. Egy kis közösség is lehet gazdag emlékeiben, összetartásában és jövőbe vetett hitében.

Az emberség győzelme

Igehirdetésében a tiszteletes rámutatott: a történelemben nem a pusztításé és nem a fegyvereké az utolsó szó. A vasárnapi megemlékezés sem a halálról szól, hanem az élet és az igazság tiszteletéről.

A gyantai emléknap igazi győzelme az lesz, ha a tragédia emléke nem újabb békétlenséget, hanem összefogást szül; ha a felújított közösségi terekben újra élet és párbeszéd zajlik, s ha a jelenlévők együtt tudják kimondani: ártatlan ember életét soha többé nem oltjuk ki, és soha nem fordulunk egymás ellen.

A kultúrházban megtartott emlékünnepség a nagyívű prédikáció és emlékbeszéd után megdöbbentő momentummal folytatódott. Miközben a templomtoronyban megkondultak a harangok, a gyülekezet konfirmandusai felolvasták az áldozatok nevét és életkorát. A megemlékezők síri csendben, állva hallgatták a döbbenetes lajstromot.

Az egybegyűltek csak ezek után vonultak át a templom mellett felállított emlékműhöz, melyen minden ártatlan civil neve szerepel. Az életkorukat szintén tartalmazza a nagy kihívások árán és jelentős többségi ellenkezés közepette felállított emlékmű márványkockái, amelyen ha végigtekintünk, összeszorul az ember gyomra: gyermekek, fiatalok és idősek egyaránt a pusztító bosszú áldozatává estek.

A koszorúzást megelőzően Borsi Imre Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese szólt. Beszédében emlékeztetett arra, hogy az 1944-es gyantai tragikus események a térség számos magyar közösségét megrázták – a Belényesi-medencében lévő Magyarremetét, Kisnyégerfalvát és Köröstárkányt különösen, hiszen két és fél évtizeddel korábban, 1919 húsvétján itt történtek hasonló támadások a civil lakosság ellen, 108 magyar civil, köztük nők és gyermekek estek áldozatául a bevonuló román félkatonai alakulatok dühének.

„Ebben a kérdésben nagyon egyszerű a képlet: nincs magyar, román vagy más nemzetiség, hanem egyszerűen van gonoszság és van jóság. Van jó és van rossz. Arra kell törekednünk, hogy az állásfoglalásunk egyértelmű legyen: mondjunk nemet a gonoszságra és a háborúra, s mondjunk igent a jóságra és a békére” – hangsúlyozta.

Borsi Imre Lóránt rámutatott: bár ma is vannak olyan területek a világban, ahol bombák robbannak és ártatlan áldozatok halnak meg, az évről évre megtartott megemlékezések abban segítenek, hogy a jóság és a fény hangja erősebbé váljon a sötétséggel szemben.

Gyertya a sötétségben

Az RMDSZ-es politikus párhuzamot vont a templom felújítása és a közösségépítés között is, hangsúlyozva: a legfontosabb az a közösségi és szellemi templom, amelyet az emberek a saját jelenlétükkel és összetartásukkal építenek.

Beszéde zárásaként egy megható köröstárkányi történetet idézett fel. A mészárlás után az otthon maradt asszonyok – akik hiába várták haza férjeiket, gyermekeiket, s akiknek megürült a helyük az asztalnál – a félelem és a hallgatás éveiben minden este csendben meggyújtottak egy szál gyertyát az otthonaikban.

„A mai megemlékezésünk is egy ilyen gyertyagyújtás – fogalmazott Borsi Imre Lóránt. – Hiszem, hogy ameddig évről évre meggyújtjuk ezt a gyertyát, az áldozatok neve, anyanyelve és mindaz a nemzeti érték, amelyet ránk hagyományoztak, soha nem fog feledésbe merülni.”