„A gonoszságnak és a jóságnak sincs nemzetisége” – Emlékezés a gyantai mészárlás áldozataira

Megrázó és egyben jövőbe mutató megemlékezést tartottak vasárnap a Bihar megyei Gyantán, ahol az 1944. szeptember 24-én elkövetett tragikus vérengzés áldozataira emlékeztek a helybéliek, az elszármazottak és az egybegyűlt vendégek. A 82 esztendővel ezelőtti fekete vasárnapon 49 ártatlan helyi lakost gyilkoltak meg a bevonuló román seregek. Az eseményen Soós József helyi lelkipásztor prédikált és mondott emlékbeszédet, hangsúlyozva a történelmi igazsághoz való ragaszkodást, a gyűlöletmentességet és a közösségi örökség megőrzésének felelősségét.

A fekete vasárnap emléke

1944. szeptember 24-én Gyantán nem két szembenálló hadsereg csapott össze a harcmezőn. A búvóhelyeken rettegő gyermekek, asszonyok, idős emberek és édesapák védtelen civilek voltak. Olyan emberek, akik alig egy nappal korábban még a földjeiken dolgoztak, kenyeret sütöttek, állatokat etettek, gyermekeiket ringatták, és a hétvégi pihenésre, illetve a vasárnapi istentiszteletre készültek. A faluba bevonuló fegyveresek azonban ellenséget láttak bennük - elevenítette fel a tragikus történéseket a lelkipásztor.

Soós József emlékeztetett, hogy az embereket kihurcolták a rejtekhelyeikről, egyeseket a helyszínen, másokat pedig összegyűjtve végeztek ki. Családokat bántalmaztak, aláztak meg és fosztottak meg minden vagyontárgyuktól a saját házaikban, az állataikat pedig elhajtották. A pusztítás a közösség kulturális és szellemi központját sem kímélte: felgyújtották a református parókiát annak minden értékes könyvével, iratával és dokumentumával együtt. Boros Ferenc korabeli lelkipásztor feljegyzései szerint ezen a tragikus napon 49 ember veszett oda. A legfiatalabb áldozat mindössze 2 esztendős gyermek volt, a legidősebb pedig 71 éves.

Emlékmű a Bihar megyei Gyantán. | Fotó: Borsi Balázs

„Nem katonák voltak, nem partizánok voltak, nem fegyveresek voltak hadállásokban, nem is számok egy jelentésben, hanem emberek voltak. Olyan emberek, amilyen te is és én is vagyunk” – idézte fel beszédében Soós József.

Az emlékezet felelőssége

A lelkipásztor kiemelte, hogy a történelem emlékezetéből egyetlen nép és egyetlen ártatlan ember sem törlődhet ki. Az emberi emlékezetnek meg kell őriznie az édesanyák könnyeit, a gyermekek sírását és a túlélők mély fájdalmát. Ugyanígy meg kell őrizni azok együttérzését is, akik 82 esztendő elteltével állnak meg a gyantai emlékműnél – legyenek azok helybéliek, hazatérő elszármazottak vagy támogatást nyújtó vendégek.

Megemlékezés a Bihar megyei Gyantán. | Fotó: Borsi Balázs

Prédikációjában három fő pillérben fogalmazta meg, mit jelent ma a hűség és a felelősségvállalás a megemlékező közösség számára:

A hűség az igazsághoz számunkra azt jelenti, „nem engedjük, hogy a halottainkból politikai jelszó legyen. Nem nagyítjuk fel azt, amit nem tudunk bizonyítani, de azt sem hallgatjuk el, ami megtörtént. A hamisítás nem tiszteli az áldozatokat, és az elhallgatás sem tiszteli őket” – fogalmazott Soós József. Megítélésében a hűség azt jelenti, hogy ma is kutatni kell a korabeli iratokat, összegyűjteni a tanúvallomásokat, megőrizni a neveket és továbbadni a történeteket a gyermekeknek és unokáknak. Ebben az elszármazottaknak és a vendégeknek is feladatuk van: a régi fényképek, levelek megőrzésével és a hallott igazság továbbadásával.

Soós József református lelkipásztor. | Fotó: Borsi Balázs

A hűség a gyűlöletmentességhez a felelősségteljes emlékezést jelenti, hogy nem engedjük a gyűlöletnek megszabni, miként gondoljunk a múltra. A szörnyűségek napján ugyanis az emberség is felragyogott: voltak helyi román emberek, akik segíteni próbáltak. A falu orvosa elrejtette a református lelkész családját, megmentve az életüket, a román ortodox pópa pedig leállította az ágyúsokat, megvédve a templomot a pusztulástól. „Erről beszélni azért fontos, mert megmutatja: a gonoszságnak nincsen egyetlen nemzetisége, úgy, ahogy a jóságnak sincsen. Nem népek, hanem egyének felelősek a tetteikért, nincsenek kollektív bűnök” – hangsúlyozta, hozzátéve: a valódi erkölcsi győzelem lényege az, hogy a gonoszság nem tehet bennünket olyanná, mint amilyenek az elkövetők voltak. Nem a bosszú és a gyűlölet a válasz, hanem az emberség megőrzése.

Harmadik pillérként pedig a szellemi örökséghez való hűséget emelte ki. Az áldozatok nemcsak házakat és földeket hagytak maguk után, hanem anyanyelvüket, kultúrájukat, értékeiket és közösségüket is.

A közösség jövője

A gyantai templom jelenleg felújítás alatt áll, a helyi szórványmagyar közösség a rendezvényeit ideiglenesen a kultúrházban tartja. Soós József felhívta a figyelmet: az épületek köveit meg lehet javítani, a falakat újra lehet vakolni, a tetőt helyre lehet állítani, de a hely igazi értékét a benne és körülötte élő közösség adja meg.

A gyantai református templom. | Fotó: Borsi Balázs

„Hiába őrizzük meg az emlékművet, ha közben elfelejtjük az értékeinket. Hiába újítjuk fel az épületeinket, ha a gyermekeink már nem tudják, hogy őseink miért építették azokat. Hiába mondjuk ki az áldozatok nevét, ha nem őrizzük meg azt a szellemi tartást, amelyből ők erőt merítettek” – figyelmeztetett.

Bár a település lélekszáma az évtizedek során megfogyatkozott, s a faluban sok a bezárt kapu, a lelkész emlékeztetett: egy közösség értéke nem a lélekszámtól vagy a vagyontól függ. Egy kis közösség is lehet gazdag emlékeiben, összetartásában és jövőbe vetett hitében.

Az emberség győzelme

Igehirdetésében a tiszteletes rámutatott: a történelemben nem a pusztításé és nem a fegyvereké az utolsó szó. A vasárnapi megemlékezés sem a halálról szól, hanem az élet és az igazság tiszteletéről.

A gyantai emléknap igazi győzelme az lesz, ha a tragédia emléke nem újabb békétlenséget, hanem összefogást szül; ha a felújított közösségi terekben újra élet és párbeszéd zajlik, s ha a jelenlévők együtt tudják kimondani: ártatlan ember életét soha többé nem oltjuk ki, és soha nem fordulunk egymás ellen.

Megemlékezés a vérengzés áldozataira. | Fotó: Borsi Balázs

A kultúrházban megtartott emlékünnepség a nagyívű prédikáció és emlékbeszéd után megdöbbentő momentummal folytatódott. Miközben a templomtoronyban megkondultak a harangok, a gyülekezet konfirmandusai felolvasták az áldozatok nevét és életkorát. A megemlékezők síri csendben, állva hallgatták a döbbenetes lajstromot.

Az egybegyűltek csak ezek után vonultak át a templom mellett felállított emlékműhöz, melyen minden ártatlan civil neve szerepel. Az életkorukat szintén tartalmazza a nagy kihívások árán és jelentős többségi ellenkezés közepette felállított emlékmű márványkockái, amelyen ha végigtekintünk, összeszorul az ember gyomra: gyermekek, fiatalok és idősek egyaránt a pusztító bosszú áldozatává estek.

A koszorúzást megelőzően Borsi Imre Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese szólt. Beszédében emlékeztetett arra, hogy az 1944-es gyantai tragikus események a térség számos magyar közösségét megrázták – a Belényesi-medencében lévő Magyarremetét, Kisnyégerfalvát és Köröstárkányt különösen, hiszen két és fél évtizeddel korábban, 1919 húsvétján itt történtek hasonló támadások a civil lakosság ellen, 108 magyar civil, köztük nők és gyermekek estek áldozatául a bevonuló román félkatonai alakulatok dühének.

„Ebben a kérdésben nagyon egyszerű a képlet: nincs magyar, román vagy más nemzetiség, hanem egyszerűen van gonoszság és van jóság. Van jó és van rossz. Arra kell törekednünk, hogy az állásfoglalásunk egyértelmű legyen: mondjunk nemet a gonoszságra és a háborúra, s mondjunk igent a jóságra és a békére” – hangsúlyozta.

Megemlékezők, Soós József református lelkész és Borsi Imre Lóránt RMDSZ-es politikus. | Fotó: Borsi Balázs

Borsi Imre Lóránt rámutatott: bár ma is vannak olyan területek a világban, ahol bombák robbannak és ártatlan áldozatok halnak meg, az évről évre megtartott megemlékezések abban segítenek, hogy a jóság és a fény hangja erősebbé váljon a sötétséggel szemben.

Gyertya a sötétségben

Az RMDSZ-es politikus párhuzamot vont a templom felújítása és a közösségépítés között is, hangsúlyozva: a legfontosabb az a közösségi és szellemi templom, amelyet az emberek a saját jelenlétükkel és összetartásukkal építenek.

Beszéde zárásaként egy megható köröstárkányi történetet idézett fel. A mészárlás után az otthon maradt asszonyok – akik hiába várták haza férjeiket, gyermekeiket, s akiknek megürült a helyük az asztalnál – a félelem és a hallgatás éveiben minden este csendben meggyújtottak egy szál gyertyát az otthonaikban.

„A mai megemlékezésünk is egy ilyen gyertyagyújtás – fogalmazott Borsi Imre Lóránt. – Hiszem, hogy ameddig évről évre meggyújtjuk ezt a gyertyát, az áldozatok neve, anyanyelve és mindaz a nemzeti érték, amelyet ránk hagyományoztak, soha nem fog feledésbe merülni.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?