Ülünk a fiammal a tv előtt, nézzük a magyar futball-válogatott számunkra kirendelt, a világbajnokságot megelőző, ám ahhoz egyetlen halvány szállal sem kötődő, mondhatni szokásosan izgalommentes felkészülési meccsét. Magyar-kazah. Nem az a párosítás, ami első hallásra megdobogtatja a labdarúgás szerelmeseinek szívét, sőt, másodikra sem…

A félidőben vezetnek az ázsiaiak, a fordulás után fordítunk. A gólok tetszetősek, a játék is kinéz valahogy, Szoboszlai döntő faktor, mint mindig. Gyermekem fél szemmel követi a képernyőn zajló eseményeket (most nem szólok rá, ugyan minek tenném?), fel-felnéz az osztálytársakkal folyó online csevejből. Egyszer csak, a tízévesek minden bölcsességével állával a képernyő felé bök és lazán, már-már hanyagul kijelenti: Not qualified. Azaz, nem kvalifikált, nem jutott ki. Értsd: a magyar csapat a világ legfontosabb, százmilliókat megmozgató sporteseményére, a csütörtökön kezdődő futball-világbajnokságra (jó, a kazah sem, de az bennünket, ugye, kevésbé izgat).

Felbuzdult bennem az atyai humor-késztetés és megkontráztam fiam szavait: „Negyven éve not qualified”. Negyven éve not. Negyven éven át. Ennyi ideje várom már, hogy újra a magyar fiúkért szoríthassak a vb-n.

A minap egy közös főzés alkalmával életkorainkat tisztáztuk a bográcsot körülácsorgó férfi ismerősökkel. „Mire megszülettetek, két világbajnokságon túl voltam” – jelentettem ki némi mosolyt csalva beszélgetőtársaim arcára. Az volt-e a derültség tárgya, hogy az idősebb kor önmagában semmilyen erényt nem hordoz magában, vagy az, hogy a két világbajnokság vajmi kevés örömet tartogatott a magyaroknak, már nem tudom.

Azt viszont tudom, hogy negyven éve a futball körforgása határozza meg életem egy részét. Világbajnokság – európa bajnoki selejtezők – Európa Bajnokság – világbajnoki selejtezők, majd mindez újra, elölről. Szerény számításaim szerint születésem óta 25 selejtezősorozatot éltem át. A legtöbbön esély sem volt a magyar válogatott kijutására az aktuális eseményre. A 2016-os felejthetetlen Eb-szereplésre kereken harminc évet kellett várnom.

Ha azt nézem, hogy a romániai férfiak várható élettartama (kerekítve) 73 év, akkor könnyű kiszámolni, hogy még tíz selejtezősorozatot élhetek át (2049-ig). Egy romániai férfi várható élettartamába ugyanis kb. 35 Európa- és világbajnoki selejtezősorozat fér bele összesen. Ennyiszer élhetünk át végtelen csalódást, vagy eufóriát. Nem kevés, de egy focibolondnak talán nem is sok.

Nekünk, magyaroknak most nincs tétje, azaz most sincs tétje a holnap kezdődő világméretű futball-őrületnek. Én mindenesetre behűtök pár sört, ellenőrzöm az itthoni kávékészleteket, aztán beülök a tévé elé. Győzzön a legjobb, aztán lépjünk tovább, nemsoká kezdődnek az Eb-selejtezők. Azon ott lesznek a magyarok is. A (fo)ciklus folytatódik.

(Borítókép: FIFA)