Fellini haragudna, ha onnan túlról értesülne, hogy aktuálpolitikai kommentárhoz kölcsönzöm 1983-as produkciójának címét. Ez ködlött fel ma hajnalban a dokumentumot (újra)olvasva, mely szándéka szerint mederbe terelné a kormányzás április 14. óta felkorbácsolt hullámait. A koalíciós trojka által kétnapi intenzív tárgyalás révén elfogadott okmány szándéka szerint szavatolná a hasonló válsághelyzetek elkerülését. A napokban elhangzott nyilatkozatok rendre koalíciós krízisről tettek említést, tételesen hárítva azt, hogy a kabinet is válságban lenne.

A Victoria-palotában működő végrehajtó hatalomról nemrég Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy valójában öt komponense van: a PNL keretében az „ősliberálisok” és az egykori PDL, az USR–PLUS esetében a két, fúzió előtt álló formáció, ehhez jön még az RMDSZ. Meglátásom szerint legalább ilyen indokolt hatosfogatról beszélni; Klaus Iohannis ugyanis, miután tavaly a Mikulás meghozta neki az „ő parlamentjét”, ugyanazon hónap 23-án az „ő kormányát” is megkapta. A félprezidenciális rendszer különben is megengedi, hogy államfőként részt vegyen a kabinet ülésein, de az elnök más módon is hathat az éppen tisztségben levő kabinet ténykedésére: formális, vagy kötetlenebb konzultációra hívja a kormánytagokat, tanácsosai révén üzenhet, vagy éppen a liberális pártbeli korifeusok némelyike által közli elgondolásait.

A frissen lezárult válságkezelésbe Iohannis készakarva nem avatkozott be látványosan: bár a közvetítés is konkrétan része az elnöki munkaköri leírásnak, ezúttal kimondottan diszkréten (de feltevésem szerint közvetve is igen hatékonyan) élt ennek lehetőségeivel; mintegy teret engedve annak a benyomásnak, hogy maga a koalíció képes rendezni a Voiculescu menesztése miatt szétzilált viszonyokat. Kétségtelen, hogy a partnerek érdekeltek voltak (ki-ki a maga kalkulusai szerint) a válság mielőbbi lezárásában: a liberálisok, hogy bizonyítsák primátusukat, a Cioloș–Barna kettős vezette formáció, hogy minél kisebb arcvesztéssel keveredjen ki az afférból, az RMDSZ pedig az eddig elkezdett kormányzati munka folytatásának szükségességét belátva, igyekezett feloldani az egészségügyi miniszter leváltását követő patthelyzetet.

Magáról a dokumentumról a következőket lehet érdemben megjegyezni:

1. Majdnem ezer karakterrel hosszabb, mint a december 20-án aláírt koalíciós egyezmény, amelynek kiegészítéseként kedden létrejött.
2. Ennek dacára nem hoz annyi nóvumot, és kétszer fordul elő a szolidaritás, három ízben hivatkozik a kollegiális magatartásra.
3. Szorosabb – és némileg számonkérhetőbb, részben pedig strukturáltabb – közreműködést helyez kilátásba.
4. A parlamenti tevékenységre vonatkozó alfejezet második pontja aggályos, mihelyt szabad kezet ad egy koalíciós partner frakcióinak, hogy ha nem bírják kormányzati társainak támogatását egy adott törvénykezdeményezés kapcsán vagy a kormányprogramban nem szereplő kérdésben, a koalíción kívül lépjenek akcióba (hogy ez mit jelent konkrétan, a szöveg nem pontosít).
5. A választási kódex bizottságának létrehozása és működtetése érdekes fejleményeket tartogat: a testület ugyanis a koalíció által elfogadott mandátum szerint munkálkodna, csakhogy itt már tudjuk: alaposan eltérnek a vélemények, például a helyhatósági választások tekintetében; az RMDSZ ellenérdekelt a polgármesterek kétfordulós megválasztásában, míg a liberálisok és az USR–PLUS feltett (és többször kinyilatkoztatott) szándéka az ilyen irányban való törvénymódosítás.

A Cîțu-kabinet december 23-i eskütétele után számtalan visszafogott, kétkedő vagy egyenesen hitetlenkedő vélemény hangzott el a koalíciós kormányzás tartósságáról: az általános kritikát, miszerint a koalíciós képletek nem voltak honi tájakon hatékonyak és előbb-utóbb rendre kudarcot vallottak, olyan érvek hatványozták, amelyek a parlamenti matematika szorítására utaltak, mint a legfőbb koalíciós szervesítő tényezőre. Magyarán, a Liberálisok és Dácsián-Dánék, más képlet nem lévén, most összebútoroznak, de továbbra is vetélytársként számolnak egymással, és a mandátum utolsó szakaszában – mondjuk választások előtt kilenc hónappal – az USR–PLUS kiválik a kormányból; teszi ezt majd azért – érveltek a kommentátorok és politológusok –, mert különben Dacian Cioloș, mint a formáció államfőjelöltje aligha kampányolhat hitelesen, ha valóban alternatívaként szeretné megjeleníteni saját (és pártja) programját; és mert a korteskedésben mindkét alakulat nagyjából ugyanazt a szavazóbázist célozná meg.

Az április 20-i béke hatását nem érdemes túldimenzionálni: további jelentősebb feszültségekre ősszel van esély, miután a liberálisok tisztújító kongresszusukat megrendezték, és az USR–PLUS kebelében is eldől a belső vetélkedés Barna és Cioloș között. Addig meg a film pereg… és a hajó megy.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)