A közúti forgalomban az egyik legközveszélyesebb gesztus a büntetőfékezés. A mások, de a saját maga életét is egyaránt lenéző frusztrált és kicsinyesen hatalmaskodó autóvezető gesztusa ez. Okkal vagy ok nélkül, valamiért megharagszanak az emberre, eléje kerülnek az autópályán, aztán hirtelen megnyomják a féket! Többször is! A szerencsén és a „megbüntetett” autóvezető éberségén múlik, ha nem lesz baleset belőle. A büntetőfékezőt csak az érdekli, hogy büntessen, azt sem bánja, ha maga is balesetet szenved. Lehet ennél ostobább emberi magatartást elképzelni?

Nemcsak a közúti forgalomban, de a politikában, sőt a diplomáciában is létezik ilyen büntetőfékezés. Ránk, magyarokra sok mindent el lehet mondani a hirtelenharagútól a konokig, de szerencsére nem vagyunk az a kifejezetten büntetőfékező fajta. Hajdani úri és/vagy dzsentri attitűdök ma is élő reminiszcenciái akadályozzák meg, hogy ilyen mérvű stílustalan kicsinyességet elkövessünk.

Van azért kivétel. Szomorú zavartsággal állapítom meg, hogy Svédország NATO-hoz való csatlakozásának jó ideje tartó obstruálásával pontosan ezt tesszük: büntetőfékezünk! Miért? Mert haragszunk a svédekre! A svédekre? Rendszerint közeli szomszédainkkal akaszkodunk össze, de most a svédekkel, általában a skandinávokkal gyűlt meg a bajunk. Először a halszagú finn rokonságot tagadtuk meg, és visszatértünk a türk népek kebelére, azután pedig a svédekre haragudtunk meg, de nagyon. Ne mind okoskodjanak, ne intsenek minket demokráciára és hagyják abba a leckéztetést! Egyébként is sokkal jobban tennék, ha inkább saját házuk táját vigyáznák, hiszen fél Svédország már no go zóna, azért!

Pedig hajdan szövetségesek voltunk, legalábbis mi, erdélyiek: Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, „Észak oroszlánja”, II. Gusztáv Adolf svéd uralkodó sógora volt (!), hiszen János Zsigmond brandenburgi választófejedelem lányait vette feleségül a két uralkodó. A harmincéves háborúban ugyanazon, éspedig a protestáns oldalon harcoltak a svéd és az erdélyi hadak. Erdély különálló fejedelemség volt akkoriban. Úgy látszik a hagyományos, történeti barátságaink leáldozásának – feláldozásának? – az idényét éljük. A “lengyel-magyar két jó barát”-ot sem igen emlegetjük mostanában, és a svédekkel sem vagyunk már jóban. Az új időkben a noblesse már nem oblige…

De miért büntetőfékezünk a NATO-ba vágyakozó svédek orra előtt? Mert csúnyán beszélnek rólunk, szól a hivatalos magyarázat. A magyar kormánynak természetesen semmi kifogása a svédek csatlakozása ellen, de a Magyar Parlament állítólag nagyon megsértődött: a kormány minden győzködése ellenére sem akarja a svédek NATO-csatlakozását ratifikálni. Én ezt a vásári magyarázatot nem tudom elfogadni. Nekem más az elképzelésem: micsoda kiváló alkalom egy kis ország-világ előtti action gratuit erődemonstrációra ez a svéd ügy. Persze, ha Magyarország egyedül akadékoskodna, már rég abbahagyta, pontosabban el sem kezdte volna az obstrukciót, de mi a török szultánnal, Erdogannal szövetkezve ellenezzük a svédek csatlakozását, tehát nemzetközi felhangot kapnak erőfitogtató ujjgyakorlataink. A törökök nyilvánvaló érdekből szorongatják a svédeket, hiszen azok számos, a törökök által terroristaként számontartott, elsősorban kurd ellenzékinek adnak menedékjogot, és Erdogan minden áron ellenségei kiadását akarja elérni náluk. Nem szép dolog, de érthető, és mióta világ a világ így lövik a varjút. Svédország most nehéz helyzetbe került, mert vagy az emberi jogok tiszteletére alapozott saját elveiről vagy nemzetbiztonságának megerősítéséről kell lemondania. Kiváncsian várom a fejleményeket.

Ami a magyar diplomácia büntetőfékezését illeti, nem kétséges számomra, hogy az addig fog tartani míg a törökök a svédekkel megegyeznek. Csúnyán beszélnek vagy sem, bocsánatot kérnek-e vagy sem, a törökökkel egyidőben mi is majd rájuk szavazunk. Akárcsak a finnek esetében. A diplomáciában is megvan néha a helye az erődemonstrációnak, de csak akkor, ha az erő valódi és van vagy lesz valami kedvező hozadéka. Meglátásom szerint ennek a magunk érdekeit is nyilvánvalóan veszélyeztető büntetőfékezésnek semmi haszna nincsen, ellenben nagyon káros, mert a gátlástalan, különutas sofőr minősítést fogjuk vele kiérdemelni, akivel senki nem akar majd együtt útra kelni. Erre vágynánk, ezt akarjuk elérni?

(Fotó: Pixabay)