Az százas

100 – ennyit aludtunk, mióta karácsony küszöbén a koalíciós kormány felesküdött; Vívmánygyanús lista következik: 

1; eleve későn alakult meg a kabinet/ de még idejében ahhoz, hogy az újévi pezsgőzés is beleférjen az avatóbuliba;

2; az új kormányfő elfelejtette megköszönni ideiglenes elődjének, hogy tartotta a frontot/ szerencsére épp a hadügyminiszter volt az, aki katonás fegyelmezettséggel lenyelte ezt az otrombaságot;

3; sokáig elhúzódott a tisztségek el-leosztása/ e matematikai alapművelet miatt nem robbant fel a koalíció;

4; a pártok egymást fikázzák/ ez sajátos belső dinamikát kölcsönöz a kormányzati munkának;

5; nagyot csúszott a költségvetés elfogadása/ belekalkulálhatták a legfrissebb tavalyi mínuszokat is;

6; mégse kalkuláltak bele minden hiányt/ erre lesz jó a büdzsékiegészítés;

7; zöldebb lett az ország/ (de csak péntekenként)… meg fehérebb és pirosabb és kékebb és sárgább, elvégre tavasz van;

8; Simona Halep harmadik a WTA-ranglistán/…ja, ez nem tartozik ide, de jól hangzik;

9; felgyorsult a kolozsvári metróépítés üteme/ a próbafúrások sótömbbe ütköztek, így újabb 25-30 évig tartósítható a terv;

10; nőtt a hektáronkénti földrengés-termés/ nem rázta meg az elavult állami struktúrákat;

11; Iohannis üdvözölte a magyarokat március idusán/ közben cseppet sem pirult el;

12; Vlad Voiculescu eddig sikeresen titkolta felsőfokú diplomáját/ de a Zélet című tantárgyból már javában posztgraduális képzésre jár;

13; Cîmpeanu oktatási miniszter egyre összefüggőbben inkoherens/ ettől még ősszel kezdődik majd a következő tanév;

14; Raluca Turcan „leleplezte” a 78 ezer lejes legnagyobb nyugdíjat/ és ezzel maradtunk;

15; az autópályák megint rügyezni kezdtek/ miközben egy csődös kivitelező cég pert nyert a sztrádahatóság ellen;

16; hatezerrel gyúrunk a tokiói olimpiára/ januárban minden román súlyemelőt eltiltottak doppingvétség miatt az ötkarikás játékoktól, és a szakszövetséget egy évre felfüggesztették (bónusz: a női kéziválogatott esélyesként esett ki a selejtezőkön);  

17; két kategóriában is jelölték Oscarra a Colectiv című dokumentumfilmet/ a klubtűzvész miatt elítélt Cristian Popescu-Piedone most egy másik bukaresti kerület polgármestere;

18; háromegyszerű bizalmatlansági indítványt megúszott eddig a kormány/ a kabinetnek van még 15 tárcája;

19; Cseke Attila kikezdte a pecsét becsét/ az elektronikus aláírásról a lakosság jelentős hányada hiszi azt, hogy „billgéjtsz biznisze”;

20; egyre több pénz jut a fejlesztésre/ és egyre hígabb is ugyanakkor a nemzet valutája;

21; remekül védekezünk a járvány ellen/ a halálos áldozatok abszolút számában világszinten stabilan a top 30-ban vagyunk, nem esünk ki az európai 15-ös élbolyból;

22; partnernek tekintik az RMDSZ-t a kabinetben/ a kormány helyi képviselői pénzbírsággal sújtják a Szövetség magyar trikolórt kitűző polgármestereit;

23; megszűnik a különleges ügyészség/ árvaságra jut megannyi SRI-felvétel;

24; ígéret van az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus felfüggesztésére év végéig/ Brüsszelben a gyakori eső miatt az idő nyúlóssá válik;

25; karcsúsítják a közszféra személyzeti állományát/ a munkaügyi miniszter még a szabásminta után kutat, amit bevallottan csak jövőre talál meg;

26; elkezdődött az ország újjáépítésének uniós alapokból való tervezése/ newbojárok és hamisan kitöltött számlák kora jő;

27; jó ütemben halad az oltás/ annyira, hogy a soron kívülieken túl már a földön kívüliek is nálunk jelentkeztek be;

28; alapos jelentésekkel pontosan mérhető a kormányzati munka hatékonysága/ még a tárca fb-jének share-száma is szerepel egyes miniszteri raportokban; 

29; külpolitikánk csodálatos/ csak épp túl sok Caragialét olvas, ezért „teljességgel hiányzik”;

30; politikai közéletünk egyre színvonalasabb, már aranyban mérik a nívót/ az AUR-nak hála a parlament folyosóján tegezés helyett tetűzéssel köszönnek egymásnak a honatyák; 

31; felszámolták az 1989-es Decemberi Forradalom Intézetét/ a kormányfő a vakcinatagadókban terroristákat lát, pedig mintha 31 éve megszkepáltunk volna tőlük;

32; ellenzékünk csodával határos/ amint megszólal Ciolacu, zakójából zseton fakad;

33; ritkulni látszik a hazának sok baja/ Dan Barna szerint a korrupció marginális;

34; hétköznapjaink biztonságosak: a hadsereg továbbra is velünk van/ annyira, hogy a védelmi miniszter fb-n posztol ki titkos kódokat;

35; növekszik a minimálbér/ elfeledték hozzátenni, hogy csak 2021 januárjától;

36; a maga 45,8 éves átlagával ez Románia egyik legfiatalabb kormánya/ egyben a legmacsóbb is, egyetlen hölgytaggal;

37; Claudiu Năsui törvénytervezetben listázná a szekusokat és kollaboránsokat/ csakhogy a lajstrom már jó pár éve létezik;

38; a miniszterelnök nem tudta, hogy Temesváron a járávnygörbe miatt bezárták az iskolákat/ ettől még a város továbbra is része Romániának;

39; az újabb korlátozások péntektől lépnek életbe, legfeljebb vasárnaptól/ nem veszünk el a részletekben, hétfőtől meg amúgy is módosítunk megint;

40; zavaros alkalmazások a Román Vízügyeknél/ a vizek maguk sem tisztulnak: hol gyógyszert kapnak, hol meg nehézfémet, vagy csak sima plasztikot, amennyit az ár elbír;

41; legalább két hatalmon levő párt nem éri be az ellenzékkel, magukon belül is harcolnak bőszen/ úgy látszik, vannnak energiatartalékok, nem köti le őket a kormányzás;

42; negyven év után magyar ispánja van Kolozs megyének/ igaz, prefektusnak hívják, és a többségi nemzeti érzelmű politikus fellélegezhet: újabb 40 évig nem lesz ilyen gond;

43; a cigányozás és az ungurozás után újabban már a zsidózás is járja/ ó jaj, hova lesz így a többségi tolerancia agyonhallgatott szólama!

44; a Cotnari márka bekerült a Rekordok könyvébe – méghozzá egyszerre három kategóriában/ ennek is mi isszuk meg a levét;

45; tartós reformokra van kilátás/ ezért jegelték idénre és jövőre a béreket;

46; működni kezdett a fékek és ellensúlyok elve/ a kormányfő szerint az állam a jelenlegi állapotában a gazdasági fejlődés fékezője;

47; a januári 5,6%-os munkanélküliség enyhe növekedésére kell számítani/ legalább valamiben felzárkózunk az uniós átlaghoz (7,3%)

48; az idei 15 hivatalos szabadnapból csak hét esik hétköznapra/ direkt így tervezték, hogy még az ünnepi pihenésből is megspóroljunk egy adagot;

49; mindenek dacára és fordítva: továbbra sem engedünk a 48-ból/ de azért könnyen jutottunk 49-re;

50; száz lejesnek 50 a fele/ a másik fele elmegy adóba, büntetésre, önkéntes megajánlásra, tagságdíjra, kenőpénzre, protokollra, részletre, kölcsönbe, kenyérbe és visszajárba.    

Érzékeny egál tehát, amint az előbbiekből is kitűnik: jöhet a folytatás, mint minden meccsben, majd – ha másképp nem lehet – a büntetőpárbaj.

Kimaradt?