Hatványozottan válságos időkben, ha nem épp indokolatlannak, de erőltetettnek tűnhet bármilyen alkotmánymódosítási szándék, hát még az alaptörvény átfogó revíziójának gondolata. Az előrehozott alkotmányünnepi felszólalások rendre a reformra rímeltek, köztük e divatszó az alaptörvényre utalt. Meg lehet ugyan spórolni az erről való félhangos gondolkodást vagy harsány vitát, de ettől a téma még aktuális marad.

A 155 éves, modern kori Romániának a jelenlegi a hetedik alaptörvénye, ami annyit tesz, hogy átlagban 22 évre jutna egy db. konstitúció. Ha most valaki azzal példálózna, hogy ez felelőtlenül förgeteges ritmus a britföldi vagy Újperencián túli megállapodottsághoz képest, vessen egy pillantást a politikai és közéletbeli kultúrtörténetre komparatisztikus szemszögből…

Mögöttünk áll három évtizednyi tapasztalat, ami azt sugallja, hogy javában megérett a változás ideje-kényszere; amúgy meg szakmai körökben szinte az evidenciával határos állapot, hogy minden valamirevaló jogásznak van elfekvőben egy vázlata vagy félkész alkotmánytervezete, bár szerencsésebb, ha ezt a kérdést kissé megemeljük a mindenkori jurátusi truváj szintjéről. Mert egy alaptörvény szerencsés esetben több mint jogi keret: értékrend-irányzék, egyben habitust meghatározó lenyomat.

Az eddigi próbálkozások arra intenek, hogy a pragma primátusára hallgatva naponta arra figyelmezzünk inkább, hogy jó (= időtállóan alkalmazható) törvényeket szabjunk, és hagyjuk a dagadt ruhát más(nap)ra: 2003 óta kilenc ízben volt alkotmánymódosítási próbálkozás, és valahány zátonyra futott.

Több veszély is fenyegeti az újabb kísérletet; a felemás, úgymond foltozásos technikával végbevitt módosítás, mely lényegi elemeket jobbára nélkülözve tematizálhat néhány jól csomagolható, populista köntösben felkínált pszeudomegoldást, vagy a tervezetben rekedtség árnya, mihelyt a politikai aktorok nem tudnak dűlőre jutni, hisz nem látják magukat nyertesnek az alkotmánydizájn versenyben.

Egyelőre igen szerteágazó (és széttartó) elvárásokat vélünk felfedezni a parlament hétfői ünnepélyes ülésén elhangzottakból – az egyetlen közös nevező a reformigény: hogy igenis váltani kell, a hogyanok divergenciája pedig elgondolkoztató és egyben reménykeltő. Vagy fordítva.

Technikailag a feladvány egyszerű: könnyűszerrel listázni lehet mindazokat a hiátusokat, amelyek sorra visszaköszöntek, s magát a lajstromot is ráncba szedni, hogy akkor melyek a legfőbb prioritások; a sajátosan félelnöki rendszer logikáját követendő ezen a modellen finomítani, vagy átlépni a parlamentáris köztársaság számunkra előzménytelen paradigmájába. (Az eddigi honi politikai modernizációs folyamat a francia modellt tekintette irányadónak, ezért igencsak kérdéses az új regiszter, s az ennek megfelelő szemlélet meghonosodása).

A karcsúbb törvényhozás vagy a választójogi életkor csökkentése, és megkockáztatom, a területi adminisztratív felosztás átszabása ehhez képest „adalék” csupán. A hatalmi képlet jellegének alapvető tisztázása nélkül aligha jutunk érdemben közelebb a párt(os) érdekek horizontján túlra. Márpedig ez lenne az előfeltétele annak, hogy tényleges, átfogó reform tárgyává minősüljön a jelenleg 156 cikkelyes szöveg.

Az alaptörvény módosításáról (netán egy új alkotmány indokoltságáról) kialakult diskurzusban a szövetség helyzeti előnyben volt: már 2013-as csíkszeredai kongresszusán az RMDSZ tételesen megfogalmazta elképzeléseit, most nem tett egyebet, mint azokat újfent felsorolta. A paletta többi szereplője mintegy menet közben mérte fel a hangulatot (helyzetnek azért még nem nevezném), és licitált, illetve megpróbálta „lenyúlni” a témát, magyarán, ha nem is diktálni a napirendet, de legalább társszerzőként felzárkózni.

Ez a kommunikációs offenzíva csakhamar elcsendesedik, kérdés, hogy – a költségvetés körüli történések és a téli ünnepek számlájára írható – hatásszünet után ki fogja továbbra is komolyan gondolni, hogy 2022-ben Románia alkotmányát is hozzá kéne utalni ahhoz a jövőképhez, amelyet egy (még mindig hiányzó) országprojekt révén lehetne körvonalazni. A konjunkturális feltételek adottak… ahogyan elnagyolva szokták mondani, még csak egy kis akarat kell. Politikai akarat.