A Die Welt főszerkesztőjének, Ulf Poschardtnak szokása, hogy az internetes előfizetők figyelmét időről-időre felhívja lapjának legjobb (de legalábbis általa annak tartott) írásaira. Június 28-án a lap vezető riporterének, Robin Alexandernek a vezércikke szerepelt a lista élén. Az ajánlás a „Szent Angela és a multilateralizmus” sokatmondó címet viselte. A cikk Alexander által adott címe sem kevésbé beszédes: „Merkel szigorúan ragaszkodik az európai menekültválság őszének legendájához.”

A szöveg történészhez méltó egzaktsággal veszi sorra azokat az eseményeket, melyek a balkáni migrációs útvonal legalizálását megelőzték. Egészen pontosan azokat az argumentumokat, melyekkel Angela Merkel utólag igazolni próbálja a történteket.

A továbbiakban a hitelesség kedvéért hosszan idézem Alexandert: „Ő soha nem nyitotta meg a határokat, érvel (mármint Merkel – B.B.), hiszen a határok korábban sem voltak soha zártak.

Ez persze puszta szőrszálhasogatás, melyet a jövő történészei később aligha fogadhatnak el megbotránkozás nélkül. Hiszen nem üdülővendégekről volt szó, hanem menedékkérőkről. Azoknak a menedékkérőknek, akik 2015. szeptember 4-én a magyar autópályákon Ausztria irányában útnak indultak, a német Alaptörvény és (a kötőszó az eredetiben kiemelve – B.B.) az európai egyezmények alapján Magyarországon kellett volna maradniuk. (Egészen pontosan el sem szabadott volna oda jutniuk, hiszen Görögországban léptek az Unió földjére. – B.B.) Ezek előtt az emberek előtt nyitotta meg Merkel a határokat.

Merkel második érve még érdekesebb. Ő mint kancellárasszony a német történelem eme sorsdöntő pillanataiban »nem egyoldalúan« (unilaterálisan) cselekedett. Amivel azt szerette volna mondani, hogy nem egymaga, hanem az európai államokkal egyetértésben (azaz „multilaterálisan”) döntött. Ez az érv Merkel számára rendkívül fontos, mivel saját belügyminiszterének, Horst Seehofernek a menedékkérők német határokról való visszautasításának tervezete ellen az a fő érve, hogy Seehofer döntése unilaterális. Ezen túlmenően Merkel egy – akkortájt is népszerű – ellentétbe pozicionálta önmagát Donald Trumppal, az amerikai elnökkel, aki az „America first” jelszavával tényleg egészen leplezetlenül és önkényesen cselekszik. A kancellárasszony az amerikai elnök döntéseinek ellentéte gyanánt fogalmazta meg újszerű »krédóját«, mely szerint Németország nem egyoldalúan, azaz nem konzultációk nélkül, és nem mások kárára cselekszik.

Egy ilyen stratégia Európa közepén és egy exportorientált ország részéről kétségtelenül ma is jól hangzik. De vajon a kancellárasszony menekültpolitikájában valóban ragaszkodott a saját krédójához? A kérdést – legalábbis, ami a 2015 ősze és a 2016 tavasza közti időszakot illeti – csakis nemmel lehet megválaszolni. Augusztusban a Bevándorlás- és Menekültügyi Hivatal a Szíriából érkező menekültekre nem alkalmazta többé a Dublini-egyezmény előírásait – és Angela ezt a döntést twitteren is közzé tette. Németország – legalábbis időlegesen – kilépett az európai menekültügyi jogrendszerből, anélkül, hogy erről Európában bárkit is hivatalosan tájékoztatott volna.

A nagy őszi menekülthullám napjaiban szabállyá vált, hogy a szíriai menekülteket a menekültügyi alkalmazottak többé nem hallgatták ki, elég volt egy írásos „multiple choice”-tesztet kitölteni. Ennek a két ténynek a kombinációja oda vezetett, hogy a balkáni útvonalon Németország számára szírré válhatott bárki, aki szírnek vallotta magát, ami sokakat arra ösztönzött, hogy megszabaduljanak okirataiktól.

Szeptember negyedikén sem került sor semmiféle egyeztetésre. (…) Először a Köln–Bonn repülőjáratra tartó szolgálati kocsijában érte el Merkelt egy európai államfő, az akkori osztrák kancellár, Werner Feynmann. (…) Ellentétben azzal, amit manapság a kancellári hivatal hirdet, korántsem a magyar miniszterelnök kérte meg osztrák kollégáját, hogy megtegye az előkészületeket a migránsok fogadására.

Orbán legfeljebb egy kérdést fogalmazhatott meg. Őt Németország és Ausztria korábban szigorúan arra intette, hogy az összes menekültet országában lássa el, és hogy ne küldje őket tovább Németországba. Orbánt Európai partnerei viszont arra intették, hogy a migránsokat ne tartsa fel erőszakkal és fenyegetésekkel. Orbánnak valóban meg kellett tudnia: >>Vissza kell tartanom a menekülteket, vagy a németeknek szükségük van rájuk?<< Ezt a kérdést továbbította Feynmann Merkelnek. És ő a szolgálati autójában a repülőtérről a lakásához menet az éjszaka közepén hozta meg döntését. (…) Telefonált ugyan Walter Steinmeiernek (külügyminiszterének – B.B.), aki informális telefonbeszélgetést folytatott osztrák kollégájával, Sebastian Kurz-cal is. A többi európai külügyminiszter azonban, akik véletlenül ugyanazon a napon tanácskoztak, nem foglalkoztak az üggyel. Merkel Siegmar Gabrielt is csupán tájékoztatta döntéséről. Seehofer az éjszaka közepén nem is vette fel a telefonját, mert nem akart egy olyan döntésbe implikálódni, melyet nem akadályozhatott meg.

Merkel egymaga döntött. (…) A külügyminiszterek azonban rövidesen már a migránsok kötelező szétosztásáról hoztak határozatot. (Szintén illegálisan – B.B.) (...)

A félreértések elkerülése végett – zárja írását Alexander –, a kancellárasszony döntéseit rendkívüli alternatívák nyomása alatt hozta meg, melyek beláthatatlan következményekkel járhattak. Egyes vagy akár minden döntését tekinthetjük helyesnek, sőt akár a teljes merkeli bevándorláspolitikát is tarthatjuk észszerűnek. De a kancellárasszony Európához méltó bevándorláspolitikájáról szóló történet egy olyan, szenteknek kijáró legenda, melynek demokraták közt nem sok helye van.”

A testvérpárt (a CSU) vezető politikusai is önkényes és tekintélyelvű vezetői stílust hánynak Merkel szemére. AZ AfD-ről nem is beszélve, mely a kancellárassszonyt egyenesen diktátornak titulálja.

Ezek a végkövetkeztetések bizonyos mértékig egybecsengenek Stephan Braun Süddeutsche Zeitungban közölt, a Merkel kormányzatot ért hamis vádakat és a kormányzat által elkövetett hibákat módszeresen felülvizsgáló terjedelmes cikkének utolsó tételével (6. tévedés), mely így hangzik: „A krízis során a szövetségi kormányzat a menekültjog fogalmát többszörösen is felhígította. Merkel azonban ezt nem akarta nyíltan elismerni, mert nem akarta a humanista és segítőkész kancellár renoméját kockára tenni.” (Stephan Braun: „Tévedések, mítoszok és hazugságok a menekültválságban”)

A Die Welt az Alexander-cikk végén – szokása szerint – leszavaztatta olvasótáborát. „Ki ért egyet a szerzővel és ki nem?” Az eredmény 1266 igen, 18 nem.

Ami világosan arra utal, hogy Szent Angéla legendáriuma fokozatosan deszakralizálódik.

Kérdés, mikor fogja Alexander, Braun vagy bárki más az Orbán nevű patás ördög szintén világra szóló legendáját lebontani?

Mert – a félreértések elkerülése végett – ő sem kevésbé szorongatott helyzetben, és ő is rendkívüli alternatívák súlya alatt hozta meg beláthatatlan következményekkel járó döntéseit. Az ő esetében az is enyhítő körülmény lehet, hogy ő a döntés előtt nem csak európai partnereit, de népét is több rendben konzultálta.

Demokratikusan. Hogy ő is csak többé-kevésbé? Azon talán valóban lehetne vitatkozni.

A különbség azonban így is releváns…