Miután kiadták az irányt, hogy szaporodni kell, én már hajlottam volna is arra, hogy lekergetem a kutyát a kanapéról és világra hozok néhány magyart, de aztán arra gondoltam, hogy talán kár volna a gyerekekért. Vagy mégsem?

Mi történik, ha nem magyart hozok világra, hanem amikor tizennyolc éves korában elmenekül az országból, sikeresen integrálódik egy új társadalomba? Vagy mi történik, ha a jó neveltetésnek köszönhetően inkább világpolgárnak érzi magát? Arról persze nem is szólva, hogy volt időszak, amikor „félig román” lehetett volna a gyerekem. Te jó ég. Ez felháborító!

És még annyi egyéb veszély leselkedhet rá. Például meleg lesz, és akkor már nem is igazi magyar, mert jó eséllyel nem hoz újabb magyart a világra. Még az is lehet, hogy kijár majd a Pride-ra és szivárványos zászlót lenget, hát eszem megáll.

De el lehet rontani ezt kisebb dolgokkal is. Például nem Tormay Cécile lesz a kedvenc írója, hanem Karácsony Benő. Vagy nem Ismerős Arcokat hallgat, hanem ÉNÉSÉN-t. Nem a szittyaelméletben hisz, hanem a valóságban, amelyik nem feltételezi, hogy a zsidó szabadkőművesek ármánykodása miatt volt szükség a finnugor „származáselmélet” elterjesztésére, hogy azokkal a kulturálatlan északi népekkel legyünk közeli kapcsolatban.

Van ez tovább is. Az ember hallgathat rossz rádiót, nézhet rossz tévét és olvashat rossz lapokat. Írhat rosszat az interneten, amely lehet ármánykodás, összeesküvés, alattomos bomlasztás a Szakrális Hatalommal szemben. Bármikor lehet belőle Más, csak azért, mert annak nyilvánították. Akik pedig annak nyilvánítják, nem fogják észrevenni, hogy ők is Másak.

Üldözhetik. Piszkálhatják, címkézhetik. Tehetnek rá lehúzóst vagy csillagot, a terrorsajtóban megírhatják, hogy Soros embere és nem a megfelelő tudományos kutatásokkal foglalkozik. Nevezhetik libsinek, bolsinak. De lehet zsidó is. Magyar csak akkor, ha megfelel annak, ami a magyar az aktuális, hegemón értelmezés szerint. És lehet bozgor is, hazátlan a hazájában.

Persze lehet végül egyszerűen magyar is belőle. Remélem, hogy akkor ez majd nem jelent sem jót sem rosszat, hanem inkább csak amolyan állandó érzületet, amelyért nem jár sem kitüntetés, sem büntetés, sem pozíció, sem börtön, sem plusz jogok, sem jogfosztás. Amitől nem Más lesz, hanem ő, aki a maga módján megéli mindezt. Amivel nem kérkedik, és amit szégyellnie sem kell. Ami nem azon múlik, hogy még milyen tulajdonságok, álláspontok, klubtagságok járnak mellé.

Néhány évvel ezelőtt egy holokauszt-túlélő asszonnyal beszélgettem, Sepsiszentgyörgyön. Azt mondta, hogy miután véget ért a második világháború, a férje nem akart gyereket. Mert nem akarta, hogy átélje azt vagy valami rosszabbat, amit ők. A mi generációnk nem élt át szörnyűségeket, jól táplált, békében felnőtt emberek vagyunk. De a jövőnk nem garantált – hát még a gyerekeinké. Ezért aztán marad a dilemma: gyereket vállalni? Ide, erre a világra? Megtehetjük ezt vele?